Kedves Olvasók!
Többen is kérdõre vontak, hogy jövök ahhoz, hogy Murguly György nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban tartott elõadása ellen felemeltem szavamat. Írtam a könyvtár vezetõjének, akitõl megtudtam: „A programot egy önszervezõdõ társaság szervezi, tõlünk a termet bérlik. Sem ezzel, sem más elõadásukkal az intézmény nincs kapcsolatban, csupán bérbeadók vagyunk.” Írtam a Kanizsa Újságnak is ez ügyben, az újság hirdette a rendezvényt. Ezúton köszönöm a fõszerkesztõnek, hogy gondolataimat, és a könyvtár vezetõjének válaszát közre adta, kifejezve ezzel azt, hogy ez közügy. Magam fizika tanár vagyok, a fizika tanítását tartom hivatásomnak. A fizikáról és annak fontosságáról életünkben, nem kívánok itt és most írni, annak ellenére, hogy az engem kritizálók vélhetõen ezzel nem sokat törõdnek.

Az ismeretterjesztés fontos feladat, amely napjainkra csaknem teljesen eltûnt a közmédiumokból is, tehát akár örülhetnék is egy fizikával foglalkozó elõadásnak. De ez az elõadás nem ismeretterjesztõ. Ha már kategorizálnom kell, akkor nevezhetném kritikának, vagy vitairatnak. Mindkettõhöz szakértõ hallgatóság szükséges, mégpedig olyan, amely részleteiben is ismeri az elõadó által vitatott elméletet. Az ilyen elõadások elmaradhatatlan „kelléke” egy jól felkészült opponens, aki ha kell megszakítja az elõadást és keményen bírálja az elõadót. Tehát az elõadás mindkét oldalról, a hallgatóságéról és az elõadói oldalról is hiányos volt és ez látható volt elõre. Én már az elõadás elõtt olvastam Murguly György könyvét, amely címe megegyezett az elõadásának címével.
„Azok a felismerések, amelyekre az elmélet elemzése közben jutottam, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Albert Einstein speciális relativitáselmélete teljes egészében hamis. Ennek ellenére lelkiismereti okok is közrejátszottak abban, amíg végül is eldöntöttem, hogy nem tehetek mást, ha a tudomány hitelessége és egy misztikummal átszõtt legenda között kell választanom, minthogy nyilvánosságra hozzam azokat a felismeréseket, amelyek egyben a nevezett elmélet összeomlását is jelentik.
Mindezt az elkövetett hibák nagysága és feltûnõen nagy száma miatt igen nehéz elfogulatlanul véghezvinni. Mégis erre törekszem, miközben tisztában vagyok azzal is, hogy egy elmélet összeomlása nem hagyhatja érintetlenül az alkotó nimbuszát.”
Ezt olvashatjuk a könyv második részének bevezetõjében. Ha ez így lenne, akkor szembesülnünk kellett volna már azzal, hogy Einstein elmélete alapján megépített mérõeszközeink nem mûködnek. Pedig jónéhány eszköz megépítésénél a mérnökök „beletervezték” a relativitás elméletet. A részecskegyorsítókban szerte a világon, keleten és nyugaton egyaránt, észlelik a tömegnövekedést a sebesség függvényében, függetlenül a politikai ideológiától. Az átlagember is tudhatja, hogyan mûködik a GPS, és segítségével eljuthat számára ismeretlen tájakra példátlanul egyszerû módon, akár tudja, akár nem, hogy a relativitás elmélete is bele van építve készülékébe. Szándékosan hagytam ki a felsorolásból a nukleáris energia békés és nem békés felhasználását, mint példát, mert sokan félremagyarázzák mint katonai alkalmazást!
Egy elmélet a tudomány szerint igazoltnak tekinthetõ, ha nem létezik az állításaival ellentétes tapasztalat, és általa megmagyarázhatóak, valamint elõre megjósolhatóak a jelenségek, mint például a müon élettartamának megnövekedése. Figyelembe véve, hogy – több mint 100 éve – 1905 óta, az elmélet publikálása óta nincs ellenkezõ tapasztalat, az elméletet bátran tekinthetjük igazoltnak. Tehát, ha az elmélet teljes egészében hamis volna, akkor nem lehetne vele megmagyarázni semmit! Ha tudományos igényû lett volna az elõadás, akkor erre az ellentmondásra az opponensnek választ kellett volna kérnie, és az elõadónak válaszolnia kellett volna. Sajnos, mint tudjuk ez nem történt meg!
Az elõadó, Murguly György nem elméleti fizikus, ellentétben azzal, amit az elõadás meghirdetése állít. Az elméleti fizikus kifejezés ugyanis nem végzettséget, hanem munkakört jelöl. Ilyen nevû elméleti fizikus sehol az országunkban nem dolgozik, sõt a szakmában szokásos módon nem is produkált semmiféle referált publikációt. Vélhetõen csupán mûkedvelõ amatõr, akinek azonban megjelent egy könyve. A rendszerváltozás óta mint tudjuk a könyvkiadás is profittermelõ tevékenység, fõ szempont itt is az, hogy akad-e valaki aki anyagilag támogatja a megjelenést, legyen ez akár a szerzõ. Ezért jelenhet meg sajnos számtalan tudományosnak egyáltalán nem minõsíthetõ könyv, tudományosnak beállítva.
Egy városi könyvtár befogadhat-e egy ilyen rendezvényt? Semmiképpen sem, még akkor sem, ha ez anyagi bevétellel jár! Hiszen a könyvtár az olvasás és mûvelõdés kultúrájának fellegvára, amely felfogásom szerint nem kölcsönözheti ma még meglévõ tekintélyét egy tudományos köntösbe öltöztetett, ám tudományosság minden ismérvét nélkülözõ elõadásnak.
Üdvözlettel, Härtlein Károly