– Milyen információkat tartott fontosnak megosztani a küldöttekkel? – kérdeztük Dr. Parragh Lászlót.
– A rendszerváltás után elég hosszú idõnek el kellett telni ahhoz, hogy a vállalkozók rádöbbenjenek, együtt kell mûködniük, mert minél atomizáltabb egy piac, minél jobban szét van szedve, annál könnyebb meghódítani. Nem véletlen, hogy nemcsak a magyar, hanem valamennyi rendszerváltó ország piaca egy szervezetlen, szétszedet, szétvert gazdaság, szemben egy osztrák, német, vagy franciával. Ha ezt az összefüggést megértjük, onnantól már közelebb leszünk a megoldáshoz is, mert akkor rájövünk arra, hogy az együttmûködés mennyi elõnnyel járhat. Például Ausztriában az erõfölénnyel való visszaélést a kamara sokkal jobban tudja tompítani, mint nálunk. Ugyancsak sokkal jobban vissza tudja szorítani a körbetartozás kialakulását, vagy a családvállalkozások piacon való szereplését, mert minden piaci szereplõt lát. Persze így eljutunk addig a gondolatig, hogy egy még erõsebben szervezett kamarára van szükség. Amikor körbetartozásról beszélünk az építõiparban, nagyon egyszerû megoldás lenne az, hogy egy informatikai rendszerben jelezzük, ha valamely vállalkozás vezetésében részt vesz olyan vállalkozó, aki korábban csõddel, vagy felszámolással érintett cégnek a vezetésében részt vett. Ezzel nyilván nem állítjuk azt, hogy õ nem jó vállalkozó, de megadjuk a lehetõségét annak, akivel szerzõdni akar, hogy az információ birtokában ad-e neki 120 napos határidõt vagy sem. Ezek az apró kis eszközök azok, amivel egy körbetartozást gyengíteni, tompítani lehet. Ausztriában ahhoz, hogy egy blankettaszerzõdés érvényes legyen, kell egy kamarai ellenjegyzés, mert ha nincs rajt, akkor az a szerzõdés nem érvényes! Látjuk, hogy a képzésben, a szakképzésben milyen megemelt szerepe lehet, továbbá a vállalkozói viták rendezésében, a békéltetõ testületben és a választott bíróságban. Ugyanígy a felsõoktatásra való ráhatásban, kereskedelemfejlesztésben, és minden olyan területen, ami a vállalkozások érdekeit érinti.

 – Többször felvetõdik mostanában az a kérdés, hogy kell-e városi kamara vagy nem!
– Úgy gondolom, a vállalkozóknak az a fontos, hogy elérjék a kamarát, minél közelebb legyen hozzájuk, és legyen olyan tevékenysége, ami az adott vállalkozás számára fontos. Ilyen értelemben a városi kamaráknak nagyon nagy terepe van, hiszen az található legközelebb a vállalkozáshoz. Viszont a városi kamarák hátránya, hogy kicsik. Minél kisebb egy szervezet, annál kevésbé tudom szakosítani. Hogyha hárman dolgoznak egy kamarában, ott maximum három szakértõvel rendelkeznek három témában. Ilyen értelemben nagyon fontos, hogy egy városi kamara együttmûködjön egy nagyobb, megyei intézménynyel. A mostani jogi feltételekben van lehetõség városi kamarák mûködtetésére.
– Hány városi kamara mûködik az országban?
– A budapestit kivéve három. Több város, például Hódmezõvásárhely és Érd nem hoz létre városi kamarát, beolvadtak a megyeibe talán pont azért, mert több erõforrás áll rendelkezésükre a megye szintjén. Nagykanizsa egy sajátos ipartörténeti vonatkozással rendelkezik, hiszen mindig egy erõs város volt a térségben. A helyi vállalkozások számára fontos, hogy legyen kamara. Ezt mutatta az is, hogy milyen sokan eljöttek a mai rendezvényre. Ha nyolcvanan rászánják erre a munkanapjuk felét, az egyértelmû elkötelezettséget jelent.
– Sok szó esik a napokban beindult új Széchenyi Tervrõl. Hogyan szolgálhatja a munkahelyteremtést?
– Ha végiggondoljuk, hogyan lehet egymillió embert munkába vinni, akkor be kell látni, nemcsak olyan munkáról szabad itt beszélni ami magas képzettségi igényû munkaerõt jelent, hanem a már most is piacon kívül lévõ egymillió embert, aki életkorát és képességeit tekintve vagy nem akar dolgozni, vagy nincs hol dolgoznia, vagy megél a segélybõl. Ma egy négyszemélyes családban – ahol van két gyerek és két felnõtt –, ha összerakják a segélyeket, ugyanannyi pénzt visznek haza, mintha minimálbérért dolgozna a két szülõ. Ez utóbbihoz azonban fel kell kelni, valamit már cselekedni kell. Nekünk az az álláspontunk már régóta, hogy el kell távolítani egymástól a munkával megszerezhetõ és a segély típusú jövedelmet, ami azt jelenti, hogy csökkenteni kell a segélyeket. Ez nagyon kemény állítás, de máskülönben nem tudjuk ezt a jelentõs kört – ami általában a kistérségekhez kötõdik –, visszavinni a munkaerõpiacra. A Széchenyi Tervvel kapcsolatban mindig azt mondtuk, a növekedés és az egyensúly a fenntarthatóság föltétele. Az egyensúly megteremtése mellett a növekedés irányába kell átcsoportosítani az erõforrásokat. Ezért támogatjuk a Széchenyi Tervet. Azt mondtuk, gazdaságfejlesztésre kéne az uniós pénzeket költeni és nem díszterek és ravatalozók felújítására. Sajnos az élet minket igazolt, kiderült, roszszul költöttük el ezeket a pénzeket. A most kiírt pályázat szövege egyszerûsödött, közérthetõ a nyelvezete, míg korábban szótár kellett a megértéséhez. Reméljük gyorsulni fog a pályázati elbírálás és kifizetés. Elmaradott térségben akár hatvan százalékos is lehet a támogatás mértéke, vagyis száz forintból hatvanat kaphat meg egy vállalkozás. Az nagy kérdés, hogy a forrás elég lesz-e, mert az uniós pénznek a négyötödét már elköltötte az ország. Csak reménykedhetünk abban, hogy ez a pénz hasznosulni fog.
B.E.