Egy február 25-ig megtekinthetõ kiállítást nyitott meg Cseresnyés Péter országgyûlési képviselõ, polgármester a városi könyvtárban. Nem haltak hiába: Korea, 1950-53 címmel hirdetett vetélkedõt a Nagykanizsai Polgári Egyesület, melynek a kommunizmusaldozatai.multiply.com oldalról letölthetõ feladatlapját a tárlatot tanulmányozva oldhatják meg a város valamennyi középiskolájából jelentkezõ diákok.

A polgármester köszönetét fejezte ki az egyesületnek, amiért bevonta a fiatalokat az emlékezésbe.
Olykor még ma is felbukkan írásban az a félreértés (?), mintha a Koreai félsziget kettéosztottsága az ezelõtt hatvan évvel lezajlott háború következménye lenne. Pedig a 38. szélességi foknál 1945-ben, Potsdamban húzták meg a határt az akkori szövetségesek. Ezt az árat zsarolta ki magának Sztálin a Japán elleni utolsó pillanatban való hadba lépésért. 

Az elõdje áprilisi halálát követõen elnökké elõlépõ Harry Truman akkor engedett. Bár nem voltak illúziói, hiszen már szenátorként - amikor 1941-ben Hitler megtámadta a Szovjetuniót – kimondta: a két diktatúra erkölcsileg egyenértékû. Béke mindenáron? Roosevelt elnök ekkorra már kivezette a két óceán védettségéhez szokott nemzetét az izolacionizmusból: az amerikaiak 68 százaléka választotta a nácik gyõzelmének megakadályozását a békével szemben. (Tizennyolc hónappal elõbb fordított volt az arány.)
Mint Henry Kissinger Diplomácia címû könyvében – a kiállítás létrejöttéhez a magyar kiadó, a Panem engedélyével hatalmas segítséget nyújtó mûben – olvashatjuk, a háború utáni európai kommunista terjeszkedést az Egyesült Államok mind katonai, mind gazdasági eszközökkel eredményesen tartóztatta fel. Ez utóbbinak, a Marshall-segélynek a külügyminiszter adta a nevét. Ellenfélként határozta meg mindazokat, akik az emberi nyomorúság állandósításából politikailag vagy valamilyen más formában hasznot húznak.
1950 júniusára már túl volt a világ a berlini blokádon, Kelet-Európában a kommunista hatalomátvételeken. Beigazolódott Truman bizalmatlansága: Sztálin nem tartotta magát az adott szóhoz. Észak-Korea diktátora, Kim Ir Szen, a polgárháborúban gyõztes Mao és Sztálin egyaránt azt hitte, következmények nélkül rúghat fel nemzetközi egyezményeket. A tablókban színes térképeken követhetõ, milyen gyorsan, mekkora területet rohant le az észak-koreai hadsereg délen. – A müncheni eseményeket átélõ nemzedéknek azonban cselekednie kellett. – szögezi le Kissinger, utalva 1938-ra, amikor Csehszlovákia náci lerohanását a nyugat tétlenül elnézte. Truman az amerikai néphez fordulva alapvetõ értékeik megvédésére szólított. Azokra, amelyeket 1941 januárjában Roosevelt az általa Négy szabadságnak nevezett programban összegzett: szólásszabadság, vallásszabadság, szabadság a nélkülözéstõl és szabadság a félelemtõl.
És Amerika – ahogy utóbb a koreai háború emlékmûvének felirata hirdeti – meghallotta egy olyan országnak a segélykiáltását, melyet soha nem ismert. Elkötelezettségük képessé tette õket, hogy elviseljék csaknem 150 ezer honfitársuk halálát vagy megrokkanását. Ha bírálták Trumant a háború alatt, csak azért tették, mert gyõzelmet sürgettek. Obama elnök 2010 novemberében arról beszélt, az 1953-as fegyverszüneti szerzõdés valójában gyõzelem. Kissinger szerint: Kína fizikai és az amerikaiak lélektani ereje közti kényszerû és kínos egyensúly ellenére. A kiállítás megrázó felvételeket is bemutat: a visszavonulást mínusz 37 fokban a Chosin (Changjin) víztározótól, John Ploch, észak-koreai fogságból kiszabadult amerikai katonát. A mai Észak-Korea állapotait, az onnan menekülõk sorsát érzékeltetõ tabló kifejezi: túl élõ, túlságosan élõ a múlt. A távirati iroda két nappal a kiállítás megnyitása elõtt adott hírt nyilvános kivégzésekrõl.
A kommunista diktatúrák százmillió áldozata közé most két új került.
K.H.