Válogatás címmel tartott vetítést a HSMK-ban mûködõ Kamera ’67 Filmstúdió, amely az elmúlt negyvennégy év munkájáról adott reprezentatív képet. A másfél órás filmnézés után lehetõség volt az eszmecserére, a látottak elemzésére és a nosztalgiázásra is.

A Kamera ’67 akkor jött létre városunkban, amikor az amatõrfilmezés újból elterjedõben volt Magyarországon, és elmondható, hogy hazánkban manapság is nagy népszerûségnek örvend a rövidfilmek gyártása. Persze a számos alkotást figyelembe véve egyáltalán nem mellékes, hogy milyen minõségûek ezek a filmek, és itt nem elsõsorban a technikai megoldásokra gondolunk. A mûvészi igényeket is kielégítõ kisfilm az apróbb amatõr ballépéseket még megtûri, inkább a film által megragadott gondolatiság a fontos. A fotóval kapcsolatosan is gyakran hallható, hogy a látásmód élvez prioritást a méregdrága technikával szemben, a fényképtõl pedig már csak egy jól nekirugaszkodott ugrás visz el a mozgóképhez (éveket tekintve persze nagyobb ez az ugrás, a Lumiére-fivéreknek köszönhetõen 1894-ben vetítették az elsõ filmet, míg a fotózás születése körülbelül 1839-re tehetõ).
 

Kotnyek István Orommadarak címû kisfilmje - amely megnyerte a balatonszemesi I. Bujtor István Filmfesztivált - nem cselekményközpontú, inkább a látványokra fókuszál, emellett az aláfestõ zene is hozzájárul a különleges atmoszféra-teremtéshez. Az évszakok váltakozása -amely más mûvében is hangsúlyosan szerepel – követi végig a madarak életét egy régi, feltehetõleg elhagyott ház oromzatán, ami erõteljes háromszög- vagy átlós kompozíciót követve, piramisokra asszociáló lépcsõzetes, magasba törõ formákat hoz létre. Az alkotó - és a készítésben közremûködõ társak – humorérzéke csillan meg a film végén szereplõkként felsorakoztatott madarak megnevezésével. A Három bagatell címû alkotás kissé visszarepít a múltba, vagyis a hetvenes évekbe, három epizód szabdalja fel a nagyjából egy vonalon mozgó eseményeket. Illetve itt sem a szó szoros értelmében vett eseményekrõl van szó, inkább élet-töredékekrõl, így a földet szántó ember két lovával archaikus hatást kelt a nézõben, míg a lovak futása inkább gyönyörködtet. Utolsóként az idõjárással való harc, mint „hószag” jelenik meg elõttünk. Az Elhagyott árnyék képsorai egy absztrakt, szürreális világba viszi el a befogadót, megdolgoztatva az agytekervényeket. Fõszereplõje a táj, két csuklyás alak nyomasztó és állandó jelenléte, valamint egy elhagyott ház, amelyre jeleket vés a természet és az évszakok váltakozása. Ennél az alkotásnál már egyértelmûen a nézõre van bízva, hogyan bogozza ki a jelentés-szálakat. Stamler Lajos Ösvény címû filmje már finomabb, könnyebben létrehozható képzettársításokat kínál fel a nézõnek, így a lepelbe burkolózott alakok vonaglása-tánca és a sziklás-napfényes vidék együttes szerepeltetése keleties hatást kelt. Utolsóként pedig A szabad-kõmûves címû film habókos alakja megnevetteti a közönséget, levezetve ezzel azt a feszültséget, amelyeket az addigi, talányos filmek keltettek.
- Az utóbbi pár évben már nincs lehetõségünk a rendszeres összejövetelekre, hiszen Gerócs László, a filmek vágója jelenleg Budapesten dolgozik, én pedig Balatonbogláron, egyedül Kotnyek István rendezõ és operatõr él Nagykanizsán. Amíg lehetett, összejártunk, volt egy-egy film, amit több évig készítettünk. Ilyen például az Elhagyott árnyék, vagy hússzor visszamentünk a helyszínekre, de látszik is, hogy különbözõ évszakokban látogattuk meg ugyanazokat a helyeket. A film tulajdonképpen egy „tájleltár”, azt mutatja be, ahogy teljesen leamortizálódik egy elhagyott épület. Ennél az alkotásnál számos technikai megoldást alkalmaztunk, például vannak olyan képek, amelyekbõl elvettünk árnyékokat, másoknál elmostuk a mozgást. – mondta el Kalász József, a Kamera ’67 egyik tagja. A körülbelül húsz perces kisfilmek befogadása nem egyszerû, épp ezért kérdeztük, tulajdonképpen kiknek készülnek az alkotások és milyen céllal. – Elsõsorban barátainknak, és azok barátainak…soha nem úgy tekintettünk a filmezésre, mint pénzbevételi forrásra, inkább mint hobbira. Filmjeink nem forgatókönyv szerint készülnek, hanem látunk valamit a környezetünkben, ami megragadja a figyelmünket, és ezeket a látvány-töredékeket rakjuk össze. Manapság népszerûek a kisfilmek, de a vidéki csoportoknak kevés a megnyilvánulási lehetõségük. Az a baj, hogy a jó filmesek gyakran szerzõdnek tévécsatornákhoz, ami megöli a kreativitást. – foglalta össze. S hogy mi jelzi azt, hogy van igény a Kamera ’67 által is mûvelt kísérleti filmezésre? – Szám szerint huszonegy a nemzetközi sikereink száma, Mediawave-eken, különbözõ filmszemléken is rendszeresen jelen vagyunk. Legutóbb Szentesen, az Országos Függetlenfilm Fesztiválon szerepeltünk sikerrel.
Z.A.