Ma 2025. 5 5.
Györgyi, Irén napja van. Látogatók száma : 57705442 |
||||||||||
|
Kellenek a fiatal szívek
A szervezõ Nagykanizsai Polgári Egyesület elnöke, Kóré Péter rövid köszöntõje után a megjelentek versekkel és dalokkal emlékeztek a lánglelkû költõre. Kóré Péter emlékeztetett arra, hogy elõdje, az alapító elnök Dezsõ Ferenc indította útjára a hagyománnyá nemesedett megemlékezést. Megjegyezte, egy egykori kanizsai gimnazista, a messze elszármazott Nagy Gabriella hívta fel figyelmüket arra, hogy több ezer kilométerrel arrébb, egy olaszországi kisvárosban szobra van Petõfinek, ami annak köszönhetõ, hogy itt élt a szabadságharc költõjének elsõ olasz fordítója, Giuseppe Cassone. A külhoni megbecsülés ellenpontja az itthoni barbarizmus, ugyanis a megemlékezésre hívó, a Fõ úton kihelyezett plakátokat ismeretlenek letépkedték, egyiken pedig Petõfi arcképén egy csizma lenyomata látszik – mondta az egyesület elnöke, aki szerint egyre inkább úgy látszik: már nem is értékeket, hanem magát a normalitást kell védelmezni. Kóré Pétert a Deák téri 48-as „Gollner”-féle Gyalogezred – ebben szolgált egy ideig Petõfi is – talapzatán az ünnepi szónoknak felkért agrármérnök, Muzsai István követte, aki egyfajta történeti áttekintést adott Petõfi Sándor rövidre szabott, ám annál monumentálisabb életmûvérõl.
KÖZÉLET ROVAT >>> |
FRISS HÍREK
15:22 - Indul a Filmklub
11:44 - Évadkezdés a Hölgyklubban
09:52 - A csonthéjba zárt egészség
05:10 - Emlékül
05:05 - Idõsek sportnapja
04:39 - Fókuszban a madarak
16:16 - Ünnepi program - Október 6.
14:52 - Figyelem! Idõpontváltozás!
|