A labdarúgás imádatával megfertõzött ember valóban hajlamos arra, hogy ne vitassa annak igazságtartalmát, hogy a futball nem élet-halál kérdése, hanem sokkal több annál. Egészen addig a pillanatig, amíg testközelbõl részese nem lesz egy olyan ijesztõ pillanatnak, amikor a pályán hirtelen összeesik egy játékos. Azonnal átértékelõdik minden, s a mindenáron való gyõzni-akarás helyett a segíteni-akarás kerül az elsõ helyre. Nem titok, többek között egy olyan focista volt elsõ a sorban, aki egykor a megyei bajnokság küzdelmeiben Kiskanizsán és Galambokon a szó szoros értelmében nem ismert kegyelmet, hajtotta ellenfelét addig, amíg lehetett. Nyártól már az NB III-ban bizonyíthatott hétrõl-hétre, múlt szombaton pedig azt is elmondhatja magáról, az élet nagy megpróbáltatásában is maximálisan helytállt. Ezt pedig fölösleges is tovább ragozni, legyen elég annyi, hogy Istvánnak jobbulást, Krisztián, Zoltán, valamint a többi segítõ társ elõtt pedig le a kalappal, hiszen elmondhatjátok, ezúttal tényleg egy nagy mérkõzést nyertetek...

Polgár László