Hatvanöt éve, 1943. január 12-én kezdõdött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fõs 2. magyar hadsereg. E tragédiára emlékeztek városunkban is, a korábbi évekhez képest sokkal szolidabban és csendesebben, érdeklõdõk és ünnepi mûsor nélkül: csak a Honvéd Hagyományõrzõ Egyesület elnöke, vitéz Bodnár Attila és vitéz Bartal György helyezett el koszorút a Széchenyi téren lévõ világháborús emlékmûnél és a temetõben, az emlékoszlopnál.

A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki az orosz frontra. A csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, és július 7-én érték el a Dont. Itt a kifáradt egységek védelembe mentek át a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométer hosszú szakaszon. A nyár folyamán sikertelenül kísérelték meg a folyó nyugati partján megmaradt hídfõk felszámolását, a harcokban 30 ezer embert vesztettek. A szovjet 40. hadsereg támadása 1943. január 12-én, 30-35 fokos hidegben kezdõdött meg az urivi hídfõbõl kiindulva, az elsõ napon 8-12 kilométer mélyen ékelõdtek be a magyar védelembe. Január 14-én a voronyezsi front középsõ és déli részén is támadás indult, a 3. harckocsi-hadsereg a scsucsjei hídfõben 50 kilométer szélességben törte át a magyar védelmet. Az elsõ napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak, ám január 16.-ára a szovjet támadás három részre szakította a hadsereget, az arcvonal felbomlott, eluralkodott a pánik. A veszteségekrõl pontos adat még ma sincs. 1943. március elején a hadsereg létszáma 54029 fõt tett ki, de ezek jelentõs része hadtápos volt. A 2. magyar hadsereg 93500 (más adatok szerint 120 ezer, illetve 147 971) fõt vesztett, ebben benne foglaltatnak a hõsi halottak, az eltûntek és a sebesültek is. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember pusztult el, mint a mohácsi csatában.

A 2. magyar hadseregnek Nagykanizsa három ezredet adott, a 9-es tüzér-, a 17-es és a 47-es gyalogezred tizenötezer katonájából csupán háromezer tért haza.

Horváth Attila