Cirkusz, amerre nézek, bennem meg megáll az ütõ. Mindjárt kibontom a dolgot! A valóságnál maradva tényleg igaz, hogy amerre csak nézek, mindenhol cirkusz. Ez azért van így, mert megérkezett kis városunkba az aktuális társulat és szépen helyet foglalt magának. No, hol máshol, mint az ablakom alatt. Mindjárt a tavalyi élményem jutott eszembe. Már, ha az élmény volt egyáltalán. Szegény elefáni, "aki" nyáréjszakán a szûk kocsijába zárva szinte egész éjjel nyugtalankodott, taposta keményen a fémpadlót. Nehéz az ilyesmit emészteni, már ha ember az ember.

Sok más emésztenivaló is van!

Alkotmány fent, pártoskodás fent és lent. Én ezt a dolgot inkább ki sem fejtem a maga teljességében.

Gondolja csak át mindenki a maga módján, a saját ízlése szerint. Mert felemelõ dolog volt annak idején a köztársaság kikiáltása, nem kevésbé az ma egy alkotmány/alaptörvény születése. Az már kevésbé jó érzés, hogy az embert utóbb a bizonytalanság uralja el. Akkor most milyen hazában is élek? Csak azért furcsa az egész, mert lévén politikailag tájékozott, mindig éreztem a különbséget (ha nem tudtam volna!), köztársaság és népköztársaság között. Lévén jó földrajzos, azzal kapcsolatban sem volt soha kétségem, hogy Magyarországon élek. Hogy mit gondolok magamban, azt meg úgysem teszem ki a nyilvánosság elé.
Azért nagy vonalakban stimmel minden.  Képben vagyok.

Elfogadnék én kérem szépen mindent, alaptörvényt, sarkalatos törvényt, mindent, amit csak akarnak! Az már nagyobb baj, hogy a kétségeimet nem siet senki sem eloszlatni. Ennek végtelen egyszerû oka van.  Ha jobbra nézek, így szól, ha balra, hát másként. Egyezségnek még a nyomát sem látom. Ez részben helytelen, részben igazságtalan. Ha én, mi, a nép nem is tudjuk "elkövetni" alapjogaink törvénybe foglalását, legalább annyit elvárnánk, hogy ici-pici konszenzus légyen odafent! Sajnos, nem ez történt.  Az egyik elkövette, a másik mereven elzárkózott. Még aki belefolyt a vitába, az sem mindig a szám íze szerint. Nem azért, mintha nem lenne igazság minden szólásban. Nem errõl van szó. Mindig, minden esetben a szándékot kell figyelni!

Akkor hát mi is az én problémám? Megmondom nyíltan. Én személy szerint úgy érzem, kicsit megismétlõdött a húszegynéhány évvel ezelõtti történet. Amikor nincs igazi ellenfél, az furcsa helyzetet teremt. A többit már úgyis érzi, tudja mindenki. A dolgokat sajnos el lehet követni újra és újra. A történelem menete általánosságban is, meg konkrét kérdésekben is erre utal. A jó demokrácia igazi mûvészet. Arra lenne hivatva, hogy a nép gyakorolhassa istenadta jogait (démosz kratein - a köznép uralma). Tudom, mindez utópia. Mint mindig, valójában ma is a pénz uralja és irányítja a világot. Éppen a mai napon kaptam ebbõl az alapállásból akkora intést, hogy el van rontva a napom. Már csak abban bízom, hogy az élet a maga módján felül fogja írni a szabályokat. Óhajom szerint a jó irányba! Mert nem jó úgy élni, hogy az ember a jogszabályok és elõírások útvesztõjében állandó bizonytalanságban van. Az alaptörvényrõl lesz némi elképzelésem, legalább is ezt remélem! A sarkalatos törvényeket legfeljebb a jogászok fogják alkalmazni. A tömérdek végrehajtási szabály útvesztõjében pedig el fogunk teljesen veszni (a hivatalos bürokrácia is, meg mi magunk is!).

Ez nem is olyan mulatságos dolog. A felelõsség áthárításának máris mûködõ rendszere, a tolerancia teljes hiánya, a jogképesség egyenlõtlensége egészen elképesztõ helyzeteket fog teremteni. Gondolják csak el! Máris él bennem az a kényszer, hogy többször is átgondolok egy-egy dolgot.Nem a képességeim hiánya miatt.
Ennél sokkal prózaibb a dolog. Az az érzésem, hogy már most is túl sok mindenért azonnal és objektíven meg lehet bennünket büntetni. Az igazságérzetem még csak elbírná, de a lapos pénztárca mit szól mindehhez?

Az anyagi válságban úszó embereknek nem folytonos intésre, de minnél elõbb munkára, biztos megélhetésre lenne szükségük! Szerintem ez az alaptörvény. Az élet diktálta törvény. Most csak ennyi jutott eszembe az alkotmányos (alaptörvényi) jogokról, meg a jogalkotásról. Ez csak egy vélemény! Csak egy vélemény. Bízom a holnapban, a remény mindig velünk van.

Halasi Pál