Két születésnapot is ünnepeltek a Honvéd Kaszinóban. A Nagykanizsai Kaszinó Egyesület megalapításának 175. évfordulóját, melyet 1836. szeptember 18-án hatvan lelkes polgár hívott életre. Továbbá székházukat, a Honvéd Kaszinó épületét, melyet 125 éve, 1886-ban adtak át. Az itt mûködõ Honvéd Kaszinóért Alapítvány ma is a valamikori egyesület elképzelései alapján végzi a munkáját.

A jubileumi ünnepség délelõtt 10 órakor koszorúzással kezdõdött a Honvéd Kaszinó épületének emléktáblájánál. Köszöntõt Tarnóczky Attila mondott, közremûködött a Honvéd Kaszinó Énekkara Halmos Ildikó vezényletével.
A megemlékezés délután a Ház és lakói címû kiállítás megnyitójával folytatódott az intézmény galériájában, ahol elsõként Halmos Ildikó igazgató üdvözölte a megjelenteket. Köszöntõt Dénes Sándor alpolgármester mondott, a kiállítást Kunics Zsuzsa történész muzeológus nyitotta meg. Népdalokat énekelt Vajda Mária, a Kaszinó Énekkarának tagja. 

Dénes Sándor alpolgármester köszöntõjében hangsúlyozta:
– A Honvéd Kaszinó épületének 125 éves évfordulóján nemcsak ezt az impozáns házat és intézményt ünnepeljük, hanem annak minden korábbi lakójára, használójára, a város egykori és mai közönségére is emlékezünk. Hiszen ez az épület sokkal több, mint téglák, kötõanyagok, ablakok és ajtók rendezett együttese. Ennek a háznak – ezt az is tudja, aki csak egyszer fordult meg itt életében – szelleme van. És nap, mint nap üzen nekünk, kanizsaiaknak. A Kaszinó arról tanúskodik, hogy ebben a városban mindig akadtak olyan polgárok, akik áldozatot vállaltak a közösségért. Ha kellett, egyesületi székházat építettek, világhírû mûvészeket fogadtak, a világégés idején pedig kórházat rendeztek be itt. Õk azok az emberek, akik a múlt romjai felett mindig az új jövõ felé tekintettek, és akik ma is példaként állíthatók a közösség elé.
A 125 éves épület megannyi emléket õriz. Elõdeink emlékeit és a mi emlékeinket is. Így összekötõ kapocs múlt, jelen és jövõ között, hiszen az utánunk érkezõ generációknak is megmarad a Kaszinó. Nem túlzás tehát azt állítani: ez az épület része a város történelmének, és része személyes történetünknek is. A hajdani Kereskedelmi Kaszinó az én generációm ifjúkorában a Fegyveres Erõk Klubjának képében éledt újjá, amely a hagyományokra építkezve képes volt a város egyik kulturális központjává válni. Ez az intézmény ma is fontos értéke Nagykanizsának, és úgy kell vigyáznunk rá, hogy a következõ generációk, az utánunk jövõk is használhassák, és újabb 125 év múlva õk már ránk is emlékezhessenek. Mint olyan emberekre, akik hozzájárultak, hogy e nagyszerû hagyomány és szellem, a Kaszinó szelleme tovább élhet városunkban.
Dénes Sándor végül köszönetét, elismerését fejezte ki Halmos Ildikó igazgatónõnek valamint munkatársainak szakmai munkájukért, és azt kívánta, hogy a jövõben is meghatározó színfoltja legyen városunk kulturális életének a Honvéd Kaszinó.

A dokumentumkiállítást megnyitó Kunics Zsuzsa történész muzeológus szava rímeltek Dénes Sándor szavaival, õ is a falakban élõ szellemrõl, elõdeinkrõl beszélt többet.
„Az ember annyit ér, amennyit használ.” – Széchenyi István kedvenc jelmondatát idézte mottóul, majd így folytatta: „Kanizsa város elõbbkelõ lakósi s mûveltebb polgárai a csinosb társalkodás s közjóra hathatás tekintetébõl casinói társaságot alakítottak. A casinó jan. 2-án délután kinyittatván, estve az ablakok õhercegsége (õhsége) tiszteletére a helybeli hangászkar zengedezései közben kivilágíttattak.” – így számolt be az Erdélyi Híradó 1837 januárjában a nagykanizsai Casinó 175 évvel ezelõtt történt megalakulásáról.
Kanizsa polgárai, kereskedõi, értelmisége körében korán megfogant a Széchenyi István által elindított mozgalom, melynek célja „Magyarosítani és egyesíteni”. „Nemes szórakozás közben a hazai erõk összegyûjtése, a magyarság különbözõ rétegeinek magasabb célokra való sorakoztatása” volt, „hogy köztük mulatság közben eszmesúrlódás álljon elõ.” (Széchenyi „concentrációt”, polgári egyesülést szorgalmazott s „eszmesúrlódást”, mely szerinte azt jelenti, hogy nem az elõjogok keretében, hanem az intellektuális szabadság jegyében kell a kérdéseket megvitatni.
Különösen az olyan vidéki városokban talált visszhangra ez az eszme, melyek, mint Kanizsa, gazdasági és társadalmi viszonyai már megfelelõek voltak ahhoz, hogy a város „mûvelt egyénei” a haladás és közjó elõmozdítására tömörüljenek. Az ekkor mintegy 7000 fõs lélekszámú, jelentõs, 120 ezer fõt is meghaladó vonzáskörzettel rendelkezõ Nagykanizsa már fontos kereskedelmi központ volt, a Dunántúl egyik legjelentõsebb települése. A piacközpontok sorában az elõkelõ 7. helyen állt: Pest-Buda, Baja, Miskolc, Kassa, s a Dunántúlon egyedül Pécs és Sopron elõzte meg.
Az utazók az eleven város híres vásárairól, a kereskedõk csarnokaiból induló kocsik „szüntelen morajáról” számoltak be. Fontos felvásárló- átrakóhely, kapocs volt Bécs, Stájerország, Pest, Buda és a tengerpart, a Balkán között.
A kor szavát megértve Kanizsán két egyesület is létrejött: 1836 februárjában a Polgári Egylet, szeptember 18-án a Casinó.
Helyiségeket a kör összejövetelei számára Batthyány Fülöp herceg biztosított saját uradalmi épületében, a Vasemberházban. Jegyzõkönyveiket már az 1840-es években magyarul vezették. A táncmulatságokból befolyt tiszta jövedelmet a kórház, a „muzsikai egyesület” segélyezésére, jótékony célokra áldozták, s a város „kivilágosítására” fordították. A tagok számának emelkedésével, a kényelem biztosítására már 1846-ban felmerült a székházépítés gondolata, majd az 1860-as évek elején újra, de csak Ebenspanger (késõbb újnépi Elek) Lipót kir. keresk. tanácsos, a neves bor-, bõr és terménykereskedõ cég vezetõje, ujnépi nagybirtokos elnöksége idején valósult meg, aki 40 évig intézte a Kaszinó ügyeit.
1875-ben egyesültek a városban mûködõ Kereskedelmi Kaszinóval, s az egyesület hivatalos elnevezése ezután Nagykanizsai Kaszinó lett.
A város általános gazdasági fellendülése, a városképben bekövetkezett óriási változások a „külcsinosodásban” észlelhetõ „tetemes haladás” idõszakában, 1886-ban – az egylet fennállásának 50. évfordulójára – végül elkészült az évtizedek óta várt „saját otthon” is.
Igazán impozáns székházat terveztettek a jó nevû, német származású bécsi építésszel, Ludwig Schönével. Valószínûleg az egylet alelnöke, Weiser József gépgyáros ajánlotta a tervezõt, akinek épp befejezte Fõ út 9. szám alatti „pazar fényûzéssel épített” palotáját.
A Kaszinó építése igazi „Monarchiabeli” vállalkozás volt: a bécsi építész tervei alapján a székház kivitelezõi az olasz származású, ekkor még csáktornyai (késõbb kanizsai) Morandini testvérek, Bálint és Román voltak. Az új otthont nagyszabású társasvacsorával 1886. október 24-én avatták fel. A helyi sajtó részletesen beszámolt a „pompásan sikerült” estrõl, ismertette a tósztokat s közölte Bátorfi Lajos szerkesztõnek az avatáskor felolvasott alkalmi költeményét is.
A kiállításon a múzeum gyûjteményébõl válogatott meghívók, plakátok, városképek idézik fel a Kaszinó egyes korszakait, visszavarázsolják azokat az évtizedeket, melyeket az egyesület és az épület megélt.
A századforduló körüli évek 250 fõs tagsága s a vezetõség nagy része a város gazdasági életében vezetõ szerepet betöltõ gyárosokból, kereskedõkbõl és értelmiségbõl tevõdött össze. A nyitott szellemû egyesület tagja lehetett származásra, vallásra való tekintet nélkül alapszabályuk szerint „minden helyben vagy vidéken lakó kifogástalan jellemû magyar állampolgár”.
A székház nem csak a Kaszinó otthona volt, nem csak a Kaszinó tagjainak szórakozását, mûvelõdését, pihenését szolgálta. Helyt adott más városi egyesületek báljainak, rendezvényeinek is. Falai között nemzetközileg és országosan ismert mûvészek, operaénekesek, színészek fordultak meg: Fedák Sári, késõbb Medgyaszay Vilma, Fischer Böske, a M. kir. Operaház tagjai és együttese, a Thália Színház, az Országos Mûvész Színház, a Kolozsvári Nemzeti Színház kiválóságai. Hangversenyciklusokat, mûvészestély sorozatokat szervezetek, melyek Kanizsa színházi, zenei életének kimagasló eseményei voltak. De fontos azt is hangsúlyozni, hogy ezek a rendezvények minden esetben a tagok anyagi támogatásával valósultak meg.
Sokan gondoljuk, valahányszor ebbe az épületbe lépünk – jegyezte meg Kunics Zsuzsa –, hogy az egyesület tagjainak, vezetõinek szelleme ma is itt van ezek között a falak között. Az egyesület, s a székház viszontagságai a 20. században kezdõdtek.
Az I. világháború alatt az épületet kórházi és katonai célokra ajánlották fel, a tagság jelentõs része a harctereken teljesített szolgálatot. Az 1920-30-as években megélt újabb fellendülést követõen 1944-ben az egyesület tagjainak nagy részét elhurcolták német haláltáborokba, a Kaszinó székházat a szélsõjobboldali Magyar Megújulás Pártja kapta meg. A II. világháború alatt az egyesület jegyzõkönyvei, iratai megsemmisültek, berendezése nagy részének nyoma veszett. 1945 áprilisától szovjet pártházként szolgált az épület, majd a Magyar Kommunista Párt székháza volt. 1952-tõl lett a városban jelen lévõ nagy számú katonaság mûvelõdési otthona, mely többféle néven mûködött. Jelenleg a Honvéd Kaszinóért Alapítvány mûködteti – nem kis erõfeszítéssel.

Végezetül Kunics Zsuzsa történész Dr. Krátky Istvánnak 75 évvel ezelõtt, (az egyesület alakulásának 100.), a székház átadásának 50. évfordulóján elhangzott szavait idézte:
„A Kaszinó élete keresztmetszete a város sorsának, s azzal jóban-rosszban összeforrott, miközben mindig hû maradt Széchenyi István célkitûzéseihez. A társadalmi válaszfalak lerombolása, magyarnak magyarhoz közelebb hozása, a közös sors érzése, a lehetõség megteremtése ahhoz, hogy az erkölcsi és szellemi tõkék latba vehetõk legyenek – ez volt a társaskörök célja. Nagykanizsa elsõ volt mindennek megértésében, mikor száz éve megalapította társas egyesületeit. A Kaszinó emelt fõvel tekinthet vissza a megtett útra, mert makulátlan tisztasággal õrizte meg az eszmét, amelynek szolgálatára alakult. A tisztes polgári munka, a társadalmi béke, a polgári együttmûködés, a testvéri megértés és vállvetett kulturális munkálkodás fókusza és meleg otthona volt a Kaszinó, így emelkedett a nemzeti gondolat szolgálójává és az emelkedett városi közszellem iskolájává, a polgári öntudat, egység és a várost fejlesztõ szellem letéteményesévé.”
A kiállítás megnyitója után ünnepi mûsorral folytatódott a jubileumi rendezvény. A Tükörteremben a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpada, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Mûvészeti Iskola növendékei és a Honvéd Férfikar adott színvonalas mûsort.

(További képek a galériában)