A Református templom zsúfolásig megtelt gyülekezeti termében Tõkéczki László egyetemi docens A globalizmus hatása a családokra címmel tartott elõadást. Tõkéczki László elõadása elõtt készséggel állt lapunk rendelkezésére.

– Tudjuk, érezzük, hogy az utóbbi évtizedekben a családok könnyen sebezhetõek, gyakran szétesnek, ha létrejönnek egyáltalán. A globalizáció milyen veszélyekkel fenyegeti a családokat?

– A globalizmus nem más, mint a világ univerzális üzletesítése. Az emberek közötti kapcsolat legfontosabb mozzanata az üzlet, illetve az érdekviszonyoknak és a profitelvnek alkalmazása lesz. A gyakorlatban errõl szól az a terv is, hogy nem lenne szabad kalákában, családi, rokoni kereteken belül építkezni. Gyakorlatilag az APEH már a szüreteket ellenõrzi is. Ennek az a célja, hogy családi, rokoni közösségek csak üzleti kapcsolat formájában segíthetnek egymáson. Továbbá az a családanya, aki otthon a családjára fõz, az csökkenti a GDP-t, aki viszont vendéglátó intézményekbe küldi étkezni a családját, az növeli a GDP-t. Tehát minden olyan jellegû tevékenység, amely a kölcsönösség elvén alapul, nem üzletszerûen, hanem az emberi viszonyok közt érzelmileg köti össze az embereket, az leértékelõdik. Ehhez képest mindent üzletesíteni szeretnének. Most csak néhány aspektust említettem. A családok meggyengülése, mint azt korábbi elõadásaimban említettem, nem is annyira a propaganda miatt van, hanem az úgynevezett modern világ általános üzleti, piaci szelleme miatt az emberek nem a családi körben töltik idejük nagy részét. A régi paraszti családok azért voltak annyira stabilak, mert lakóhely, munkahely egységében a család együtt töltötte az idõ jelentõs többségét. Ez pszichikailag a kötõdést erõsítette. Ma pedig az ember az ideje többségét a családtól távol tölti, ahol különbözõ kötõdések jönnek létre, azok erõsödnek, míg a családi együttlétek csak a hétvégékre korlátozódnak. Teljesen nyilvánvaló, hogy olyan értelmes, új összefüggéseket, szabályozásokat, értékelvûséget kell kialakítani, mely tudomásul veszi, hogy a modern világban az embereknek kell lenni munkahelyüknek, ami nem minden esetben esik egybe a lakóhelyükkel. Ugyanakkor tudatába kell lenni annak, hogy a család miért érték. A család, mint sok minden más isteni rend. A családon kívül nem tud reprodukálódni az emberi élet. Az emberi életnek nem csak megszületnie, hanem biztonságosan fel kell nevelõdnie, egészséges személyiséget kell adjon a közösségnek, a világnak. Ugyanis egy magára hagyott, beteg személyiség nem csak önmagának teher és költség, hanem a közösségnek is az. Ostobaság amikor az egyén, az indivíduum, szempontjából próbálják a világot értelmezni. Ez már azért sem mûködik, mert az ember közösségi lény, függetlenül attól, hogy a történelem során a közösségek kultúrák szerint is változnak. Azonban mindegyik biztonságra törekszik, hogy a megszületõ élet felnevelõdjön, és bizonyos folyamatosságok átadhatók legyenek, a viselkedéstõl kezdve az érzelmi, szellemi és lelki biztonságérzések. Mindebbõl az következik, hogy abban a világban, amely nem képes a saját logikája szerint végig gondolni a folyamatokat, abban a világban csak káosz, konfliktusok és tragédiák következhetnek.

– Mit tehetünk ennek megakadályozása érdekében?

– Sajnos az a baj, hogy a kommunizmus következtében a magyar társadalom gondolatilag, értékelvileg szétesett. Ezért hagyományszerûen, mechanikusan, reflexszerûen, vagy romantikus érzelmességgel védi a családot. Én nem véletlenül hangsúlyozom, hogy nézzük meg akkor annak a világnak a logikája szerint, hogy mi következik mibõl és hogyan. Tehát csak úgy lehet megvédeni, ha erre rákérdezünk. Ezt akarjátok? Így kell, hogy történjen? Miért jó, ha így van? Ezeket az alapkérdéseket kell a fiataloknak érzelem és romantikamentesen, a logikára alapozva elmagyarázni. Az elkülönült emberi létnek és a közösségnek ezt a feltétlen egymásrautaltságát végig kell gondolni. Az individualizmus nem vezet messzire. Mert az indivídum is csak úgy létezhet, ha vannak körötte „szolgáló személyek”. Ha ezt az üzletre bízom, akkor az emberek többségének nem lesznek ilyen személyei, csak a gazdagoknak. Nem véletlen, hogy az egész demográfiai probléma ott kezdõdik, amikor egy nagyvárosi értelmiségi típusú családmodellt és életformát, célrendszert általánosítottak a munkásemberekre, parasztemberekre, ahol egészen mások a létfeltételek. Ott éppen a család volt az a keret, ami öregségre is adott feladatot, méltóságot. El kell gondolkodni azon, vajon lehetséges-e az a típusú individualizmus, amelynek a végén egyedül marad valaki. Mert, ha csak a fiatalság az érték, ha csak az számít értéknek, hogy most tudok dolgozni, jelen pillanatban nem szorulok a többiekre, az egy idõ után eltûnik. A kölcsönösség nélkül nincs család, barátság, jó szomszédság. Kölcsönösen kötõdni és felelõsséget vállalni, ez az alapja mindennek. Ha ez eltûnik, akkor mindenki szenvedni fog. Csak azoknak jó, akik meg tudják venni a különbözõ szolgáltatásokat. Akinek nincs módja rá, az ott marad egyedül, hit nélkül, távlat nélkül, betegen, öregen.

Czene Csaba