Nagykanizsa baseballban nagyhatalom – ennek az állításnak az igazságtartalmát megkérdõjelezni nem lehet. S ez még akkor is igaz, ha a Nagykanizsa Ants gárdája utoljára 2003-ban nyert bajnoki címet (akkor ráadásul dupláztak, hiszen a Magyar Kupa is vitrinjükbe került), azóta pedig második és harmadik helyezések következtek a sorban. Ha elsõség tehát 2007-ben sem jutott a legénység számára, ennek ellenére az esztendõ legjobb baseballozójának a Hangyák dobójátékosát, Daróczi Jánost választották.

– Tisztában voltál vele, hogy van esélyed az egyéni elismerés elnyerésére?

– Tulajdonképpen azt éreztem végig, hogy nem ment rosszul a játék a szezon során, ennek ellenére kellemes meglepetésként ért, hogy engem választottak a legjobbnak, hiszen együttesünk második lett, miután a Szentendre jobbnak bizonyult nálunk a fináléban – kezdte a 19 esztendõs sportoló.

– Bár életkorod alapján nem biztos, hogy idevágó kérdés, de dobóként jelentkeznek már nálad is a tipikus „baseball-betegségek”?

– Ha arra gondolsz, hogy például a könyököm idõnként kikészül-e, hát esetenként elõfordult, hogy éreztem, de még semmi komolyabb probléma nem akadt vele. Az idény során inkább hátsérülés akadályozott, annak kikúrálása tartott hoszszabb ideig, de aztán az sem akadályozott huzamosabban.

– Te már a kanizsai baseball új generációjához tartozol, milyen kilátásokkal bírsz a jövõre nézve – mi a helyzet például a
válogatottsággal?

– Az U21-es csapatnak egyik alapembere vagyok, s ezt már úgymond nagyválogatottsággal is megtoldottam, hiszen annak a kerete is gyakorlatilag a fiatalokra épül. Mivel imádom ezt a játékot, bármennyire kis bázissal bír Magyarországon, erre nagyon büszke vagyok. A továbbiakban is igyekszem mind nagyobb erõfeszítéseket tenni azért, hogy ne csupán lesajnált sportágként emlegessék a baseballt.

– Gondolom, a hazai provinciális közegbõl kitekintve az amerikai profi Major League Baseball küzdelmeit figyeled kiemelten…

– Ez azért érdekes, mert azt tudom leginkább követni, így kénytelen vagyok azt elõnyben részesíteni. Pedig, ha arról kérdeznek, hogy melyik ország baseballja a legszimpatikusabb számomra, akkor azt felelem, hogy Japáné, de az onnan érkezõ hírek kevesebbek, az egyéb hátráltató tényezõkrõl pedig ne is beszéljünk. Mindenesetre az évekkel ezelõtt itt ténykedõ távol-keleti játékos-edzõktõl rengeteget tanulhattam, talán ezért is szavazok az õ stílusukra.

P.L.