Alkotásokban és programokban gazdag két hetet zárt a múlt hét szombatján, a 19. Ludvig Nemzetközi Mûvésztelep. A szervezõk nevében Ludvigné Tihanyi Klára foglalta össze az idei szimpózium történéseit. A zömében már ismert résztvevõk mellett, számos új alkotó is érkezett a Kisrécséhez tartozó Kendlimajorba. 

A magas színvonalat megtestesítõ alkotómunka méltó folytatása az eddigi mûvésztelepeknek, ami idén több újdonsággal is szolgált. Az egyik, hogy a támogatójegyet vásárlók között három értékes festményt is kisorsoltak. Másik újdonság az alkotók vetített képes bemutatkozása volt. A mûvészek ezúttal is nagyon aktívak voltak, hiszen többen éjszakába nyúlóan is dolgoztak. Programokban sem volt hiány a mûvésztelepen. 

 A kísérõrendezvények sorában, a világhírnévre szert tett Cakó Ferenc homokanimációs programja, a Kotnyek István és Kalász József alkotópáros filmjei és a Bugaszegi téglagalériában tett látogatás vált igazán emlékezetessé a mûvészek számára. Az idõjárásra sem lehetett panasz, így aztán jó hangulatban teltek a táborlakók napjai-hangzott el. Ezt a vidám hangulatot adta vissza a Hajdú Sándor vezetésével érkezett Happy Singers énekegyüttes mûsora, amely a rendezvény hangulatát alapozta meg. Ezt követõen Kõfalvi Csilla muzeológus a Magyar Plakát Ház vezetõje méltatta a Ludvig Nemzetközi Mûvésztelep szerepét, a mûvészet társadalomra és közösségformálásra gyakorolt hatását. Az alkotók részérõl a Németországban élõ Mohamed Bahaiden mondott köszöntõt. A zárókiállítást három kontinens 10 országából származó mûvészek alkotásai tették igazán különlegessé. Ez tükrözõdik a verniszázsra gondosan összeállított anyagban, amely csak keresztmetszetét adja, annak a gazdag termésnek, ami a két hét alatt született. A festmények, kerámiák és szobrok mind-mind arról árulkodnak, hogy közösségi terekben is meg lehet õrizni a mûvészek sajátos, egyéni arculatát, sõt inspirációt is meríthetnek, a munka, a beszélgetések és a programok során. Kétségtelen, hogy számos érték teremtõdött a mûvésztelep alatt, amelybõl ki-ki ízlése szerint szemezgethetett. Érték teremtõdött a mûvészek számára is, hiszen új barátságok, új szakmai kapcsolatok születtek. Ebbõl a szempontból szimbolikusnak is tekinthetõ Ludvig Dániel szobra, az a kis koffer, amelyben jelképesen mindenki hazavihette benyomásait, élményeit. Az érték igazi fokmérõje pedig a hiány lehet. Az a hiány, amit azután éreznek a szervezõk és a résztevõk, amikor véget ér a kéthetes együttlét. A közösségi élet egy fejezete lezárult, hogy jövõre, fõnixmadárként újjászületve ismét teret adjon az alkotómûvészetnek.
H.GY