Gyermekkorom meghatározó nyári emlékei közé tartozik a táborozások sora. Nyaranta résztvevõje voltam a fonyódligeti úttörõtáboroknak, társaimmal együtt boldogan utaztunk a magyar tenger mellé a 10 napos kiruccanásokra. Persze akármilyen jó volt lubickolni a Balcsi néha igencsak hûs habjaiban vagy kergetni a kutyabõrt a kikopott füvû focipályán, azért a másfél hét alatt néha nem tudtunk mit kezdeni magunkkal. A szokványos badacsonyi hajókázáson kívül bizony sehova se vittek bennünket. Gimnazistaként már nem sátrat verni, hanem nyári munkára mentem, így a tábori hangulatban csak plébánosként mártózhattam meg újra, mégpedig akkor, amikor cserkészeket fogadtam a paplakkal szomszédos közösségi házunkba.

Ámulva figyeltem, milyen talpraesetten, ügyesen foglalkoznak ezek a fõiskolás, egyetemista fiatalok a rájuk bízott porontyokkal. Varázslatos, pergõs tábortõzi mókáikra rendre közéjük sompolyogtam. Tanulságos kerettörténetük, izgalmakkal teli túrázásaik valósággal lenyûgöztek. A tõlük ellesett „fogásokat” saját nyaralásainkon kamatoztattam. A Bajomban eltöltött 8 esztendõ alatt kis hazánk összes jelentõsebb hegyvidékét bebarangoltuk. Az országjárás itt Kanizsán folytatódott. Nemegyszer velem tartanak az elõzõ állomáshelyem azóta már ifjúvá serdült „kölkei”, hiszen aki egyszer megrészegült a portyázások zamatától, nehezen tudja abbahagyni ezt a nomád, de ezernyi meglepetést, csodát tartogató kalandozást. Tulajdonképpen mi a csuda jó ebben a napokon át tartó bolyongásban, a megszokott kényelem elhagyásában – kérdezhetné a kedves olvasó. 

A választ egy tábori kis okosban találtam meg. Ilyen frappánsan nehezen tudtam volna visszaadni, amit évrõl évre átélhet, aki szedve a cókmókját hátat fordít az ismertnek, a megszokottnak. „A tábor, az élet kicsiben” – fogalmaz a kiadvány. Azt tudatosítja bennünk, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy jól, hogy embernek érezzük magunkat. Isten, társak, némi élelem, egy sut, ahol meghúzhatjuk magunkat, ennyi… Ki foglalkozik akkor Internettel, meg ócska szappanoperákkal, városi pletykákkal, mûanyag kultúrával… És akkor az egymásra utaltságról, az alkalmazkodásról, egymás mélyebb megismerésérõl, a szeretet iskolájáról még nem is beszéltem. Ez bizony mind mind annak a néhány napnak a hozadéka. A táborozás akkor éri el célját, ha más emberekként szállunk le a vonatról, mint akik elutaztunk. Valahogy azzal az érzéssel, hogy „õrizõi lettünk testvéreinknek” (Vö. Ter 4,9). De mindazoknak az értékeknek is, amelyek a szemünk láttára születnek az életnek ebben az egyszerûségében.
Ezek után talán érthetõ, miért vagyunk „besózva”, amikor a hónapok egymásnak adják a stafétabotot, s egyre közeledik a július, amikor teli vagyunk kíváncsisággal: vajon idén kikkel találkozunk, kiket ismerhetünk meg újonnan, s mik lesznek azok az élmények, melyeket önfeledten mesélünk majd egymásnak egy egész álló éven át… Még röpke két hét és kezdõdik az élet kicsiben! Ugye a te szíved is hevesebben kalapál?

Horváth Lóránt
Forrás: Az Alsóvárosi Harangszó nyomán
www.szentjozsef.plebania.hu