A rendezvények szervezést már régóta fõiskolákon tanítják. Vezetés-elmélet, pr-ismeretek, interkulturális kommunikáció… s még ki tudja, hány tantárgy kapcsolható a felsõoktatásban tanított rendezvényszervezéshez. Pedig hiába a jól csengõ tantárgyak, a presztízst sugalló diploma, mert van, amihez születni kell. Dobri Noémivel csak párszor találkoztam, de õ az a személyiség, akirõl már kapásból megmondanám, hogy alkalmas erre a pályára, és valóban megtalálta a számítását ebben a szakmában, ahogy õ fogalmaz: „most nagyon a helyemen vagyok!”.

– Hogyan kezdõdött az életedben a hatalmas rendezvény-szervezési tevékenység?
– A családi szenvedélybõl indult, hiszen szüleim körülbelül tizenöt éve szervezik a színvonalas lovasversenyeket, amelyeknek a lebonyolításában már kezdetekkor segítettem. Egyik versenybõl csöppentem a másikba, és minden évben egyre több feladatom volt, hiszen a lovasversenyek megszervezése hatalmas koordinációs feladatot igényel. A versenyek mellett mindig voltak különféle kísérõ programok is, amelyek akár külön is megállták volna a helyüket. A lovakhoz gyermekkoromtól vonzódom és a lovasversenyeknek köszönhetem a rendezvényszervezést. Tehát innét indult, majd jöttek szépen sorjában a többi feladatok is, amelyeknek egyre inkább meg tudtam felelni, hiszen a késõbbiekben mindazt tudtam kamatoztatni, amit már fiatalon megtapasztaltam a lovasversenyeken. Amúgy akár egy családi eseményt is úgy szervezek meg, hogy az emlékezetes legyen, és mindenki jól érezze magát. Erre példa az öt évvel ezelõtti, édesapám hatvanadik születésnapjára szervezett parti, amelynek akkora sikere volt, hogy a barátok mind a mai napig emlegetik.

 – Még milyen rendezvényszervezõ tevékenységeket végeztél, végzel jelenleg is?
– Késõbb tagja lettem a Pannonhát Turisztikai Társaságnak, amelynek a Csónakázó-tó felvirágoztatása volt az elsõdleges célja, de az egyesület konfliktus miatt kettévált és ez a terv nem valósult meg. Az 1. Sárkányhajó Bajnokságot a Kanizsa Kajak-Kenu Egyesülettel még a Pannonhát Turisztikai Egyesület valósította meg. Elnökváltás után a Pannonhát létrehozta Magyarországon az elsõ Nordic Walking pályát, melyet nemrég adtunk át, de már régebben megkezdõdött a kivitelezése. A Kossuth óvodában és a Kõrösi iskolában mint szülõi munkaközösségi elnök is kiveszem a részem a rendezvények szervezésébõl. Jelenleg a Kanizsa Autó- és Motorsport Egyesület elnökeként nagy energiákat fektetek abba, hogy városunk újból elnyerje a „technikai sportok fellegvára” címet. Összességében három fõ terület van, ami a rendezvényszervezés terén foglalkoztat: a lovasversenyek, a Kanizsa Autó- és Motorsport Egyesület, valamint önálló rendezvényszervezõi tevékenységem.
– Milyen nõként egy autó- és motorsport egyesület elnökének lenni? Elõítélet ide vagy oda, de elsõ hallásra mégiscsak megüti az ember fülét, hogy egy hölgy vezet egy ilyen jellegû közösséget.
– Ami az elõítéleteket illeti: amikor áprilisban megszerveztük az I. Bánkuti László Emlékkupa Szlalomversenyt, akkor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a hölgyeknek szervezett szépségsátor majdhogynem teljesen üres volt, mert a férfiakat elkísérõ barátnõk, feleségek elmozdíthatatlanul bámulták a versengõ jármûveket. Szóval bebizonyosodott, hogy sokakat lekötnek a technikai sportok, és egyáltalán nem csak a férfiakat. Az egyesületet a férjemmel együtt szerveztük, hiszen tulajdonképpen õ a lelkes autóversenyzõ. Eleinte csak együtt motoroztunk – én, mint utas, de így is nagyon élveztem –, aztán jött az autóversenyzés, és hamarosan az én szlalom-autóm is meglesz… Ötvenegy tagunk van – többségében férfiak – ebbõl húszan aktívan részt vesznek a közösségi munkában. Elfogadták, hogy én vagyok az egyesület feje – persze vannak olyan területek, amelyekhez egyik-másik tagunk jobban ért, ekkor természetesen õk irányítják a szervezõ tevékenységet – és szerintem ez annak is köszönhetõ, hogy nõként több aspektusból is meg tudok vizsgálni egy problémát, egy megoldandó feladatnak többféle megoldási lehetõségére is rá tudok világítani. Különben nem feladatom, hogy mindenhez értsek – szlalom, rally, motorsport, jet-ski – az egyesület szakosztályainak vannak kinevezett vezetõi a szakértelmet õk adják. Én irányítok, összefogok, engedélyeket intézek, pénzügyi feladatokat látok el, szponzorokkal tárgyalok. Amúgy nem rettent vissza semmi, véleményem szerint azért vannak a nehézségek, hogy leküzdjük õket, és szinte minden hátrányt az elõnyünkre tudunk fordítani.
– Mint például a sétakerti piknik programját, amelyet háromszor kellett lefújni?
– Ez tipikusan olyan eset volt, amikor az elsõre bosszúságot okozó hátráltató tényezõk végül nagyon is jól jöttek. Elõször õsszel szerettük volna összehívni a családokat és a baráti társaságokat a Sétakertbe, hiszen – többekkel együtt Szõlõsi Márta képviselõ asszonnyal – úgy gondoltuk, élettel kellene megtölteni ezt a patinás parkot, ahol már régen is sok színvonalas rendezvényt tartottak, és bizony nagy kár lenne kihasználatlanul hagyni ezt a hatalmas teret. Ekkor az esõ miatt el kellett napolnunk az eseményt egy héttel, majd azt is elverte az esõ, most tavasszal ismét közbeszólt a csapadékos idõjárás. Csakhogy mi nem hagytuk magunkat, és végül még jól is jött, hogy több alkalommal lett beharangozva az esemény, mert így jobban odafigyeltek rá az emberek. Végül mindenki jól érezte magát. Nem gondoljuk, hogy ezzel az egy találkozóval meg lesz váltva a világ, és a mostani pikniket ugyan hagyománnyá szeretnénk tenni, de nem fogjuk ismételgetni, hiszen egyéb rendezvényeknek is otthont adhat a Sétakert. Reméljük, hogy végre elindul egy pozitív folyamat ez ügyben.
– Milyen rendezvényeket tudnál elképzelni még Kanizsán, amelyekkel a városba lehetne csalogatni a turistákat?
– Rengeteg elképzelésem van, az ötleteimet amúgy már összesítettem is. Alapvetõen olyan programokkal lehetne életet vinni a város hétköznapjaiba, amelyek nincsenek máshol, és amire azt mondja például egy debreceni, hogy érdemes lenne elutazni Nagykanizsára. A legközelebbi esemény, amelyre már meg fogunk valósítani egy elképzelést, az augusztus huszadikai jet-ski verseny a Csónakázó-tónál. Szeptemberben pedig egy nagyszabású bortúrával összekötött versenyt rendezünk cégeknek, melynek keretein belül megismerhetik a Zala megyei borászatokat. Nagy álmom, hogy szervezzünk Kanizsán egy nagyszabású, városi rali-versenyt, ezzel kapcsolatban azonban konkrétumok nincsenek, ez csupán egy elképzelés. Hozzátenném, hogy az országban kevés hasonló rendezvény van, így akár városi kuriózummá is lehetne tenni. Ennek a létrehozása nagy összetartást igényel, és fõleg sok-sok szervezést, hiszen fontos utakat kellene elzárni a forgalomtól. Így volt ez a Bánkuti Kupánál is, amikor a Teleki utcát kellett egy napra nélkülözniük az autókkal közlekedõknek.
A másik nagy álmom egy Kanizsa térsége fesztivál létrehozása, hiszen itt élünk vidéken, illene megismernünk a környezõ falvak szokásait, hagyományait vagy gasztronómiáját. Erre amúgy jó példa a Miklósfai Répafesztivál, de célszerû lenne több, környezõ falvainkat bemutató programot megszervezni, vagy akár egy nagy rendezvénysorozat alá hozni a sok kisebb eseményt. Az a tapasztalatom, hogy a falvak lakossága rendkívül összetartó, és jó lenne, ha mi, városi emberek is megtanulnánk ezt az erényt. A Sétakerttel kapcsolatban is vannak elképzeléseim. Sokan emlegetik, hogy jó lenne egy játszóteret építeni, én pedig arra gondoltam, hogy akár egy úgynevezett nyugdíjas játszóteret is meg lehetne valósítani. Ez elsõ hallásra talán kicsit furcsának hangzik, de a nyugati országokban már bevett szokás hasonló közösségi terek kialakítása.
A különféle rendezvények megszervezésénél fontosnak tartom az egyesületek összetartását is, enélkül, és persze a hivatalok segítsége nélkül nehezen tudom elképzelni a színvonalas programok létrehozását. Nem panaszkodhatom, mert eddig sok segítséget kaptam a nagykanizsai hivataloktól és szervektõl. Persze lehet azzal érvelni, hogy az említett rendezvények rengeteg pénzt igényelnek, de úgy gondolom, hogyha körvonalazódik egy ötlet, és tudom, hogy az a városnak is jó lesz, a forrást már megkeresem hozzá.
– Az látható, hogy nagy energiákat fektetsz a rendezvényszervezésbe, és hogy az ötletelés sem esik nehezedre. Ezeket a képességeket talán nem is nagyon lehet megtanulni a fõiskolákon.
– Még a kezdetekben fodrászként dolgoztam, de ebben a szakmában is mindig azon gondolkodtam, hogyan lehetne többet vinni a munkába, ekkor például nagyszabású szépség-bemutatókat szerveztem. Mint már említettem, a lovasversenyeknek sokat köszönhetek, mert amit ott megtanultam, az a tudás jól jött rendezvények megszervezésénél. Szeretek magam intézkedni, mert minden szervezésnél tanulok valami újat. Folyton gondolkodom, amint meglátok egy helyszínt, elindulnak a gondolataim. Szerintem a városunk jövõképét meghatározzák a helyi rendezvények is, fõleg melyek túllépik Nagykanizsa lakosságát. Az ötleteket nem szívesen adom át más településnek, bár már hívnak a megyén túlra is, de ott csak olyan rendezvény ötleteket valósítok meg, mely itt nem lehetséges. Azt tartom szem elõtt, hogy az adott rendezvény adjon valamiféle pluszt az embereknek, és ne csak „lemenjen”, és úgy nyugtázzuk, hogy „na, ezen is túl vagyunk”. Megint csak a sétakerti programot tudom említeni, ami igazán megszólította a lakosságot, vagy például a karácsonyváró rendezvényen megvalósított karácsonyfa díszítõ versenyt, amikor a diákok által feldíszített karácsonyfákat ajándékoztuk tizenhárom intézménynek, például hajléktalanszállóra, idõsek otthonába, gyermekotthonba, vagy említhetem akár a fogyatékkal élõket. Leírhatatlan volt a lakók szemében csillogó öröm és döbbenet, hogy ezeket a fákat a tanulók nekik díszítették fel, saját készítésû díszekkel. Amikor ez az ötlet megszületett, a cél az volt, hogy a rendezvényt megtöltsük programokkal, de szóljon azért az ajándékozásról is. A fák kiszállításánál viszont éreztem, hogy ez sokkal többrõl szól, nagyon megérintett.
Rendezvényt kitalálni, megvalósítani, miközben örömet adsz embercsoportoknak, összekovácsolsz, mosolyt varázsolsz..., ekkor érzem, hogy nagyon a helyemen vagyok!