Ötszázötvenöt éve, 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt (a mai Belgrádot) védõ magyar seregek megsemmisítõ vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. Az Országgyûlés ez év július 4-én a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása:

 Az oszmán-török állam a XIII. század végén Kis-Ázsiában formálódott, és száz év alatt maga alá gyûrte Kis-Ázsiát, majd a Balkánon kezdett terjeszkedni. A törökök 1389-ben Rigómezõnél szétzúzták a szerbek vezette észak-balkáni szövetséget, majd 1396-ban Nikápolynál Zsigmond magyar király lovagi seregére mértek vereséget. A hódítást ezután mintegy fél évszázadra megakasztotta a Timur Lenktõl elszenvedett vereség, az újjászervezett birodalom a XV. század közepétõl jelentett közvetlen fenyegetést Magyarország számára.
A déli vidékek védelmét a Zsigmond halálát (1437) követõ zavaros idõkben Hunyadi János szervezte meg, aki hadi sikerei révén báró, szörényi bán, erdélyi vajda és temesi ispán lett. Hunyadi minden jövedelmét és teljes magánhadseregét a török elleni harc szolgálatába állította. 1443 nyarán ellentámadást szervezett: lengyel, moldvai és szerb csapatok közremûködésével indított hosszú hadjárata sikereket hozott, ám az 1444 õszi újabb támadás Várnánál súlyos vereséggel végzõdött. A kudarc nyomán fellángoltak a belviszályok, és az 1446-ban kormányzóvá választott Hunyadi az oligarchák támogatása híján 1448-ban Rigómezõnél ismét vereséget szenvedett. 1453-ban Hunyadi lemondott a kormányzóságról, de továbbra is a legmagasabb rangú fõúr maradt országos fõkapitányként és a "királyi jövedelmek kezelõjeként".
1453 májusában II. Mehmed szultán bevette Konstantinápolyt, és figyelme Európa felé fordult. 1454-ben végleg annektálta Szerbiát, majd 1456 májusában százezres haddal indult a magyar királyság kulcsának tartott Nándorfehérvár ellen. A hírre Európában keresztes hadjáratot hirdettek, de seregek nem érkeztek, jöttek viszont katonák és népfelkelõk Cseh- és Lengyelországból, Moldvából, Szerbiából. Kapisztrán János magyar földön szervezett keresztes sereget, Hunyadi pedig zsoldossereg élén sietett a várparancsnok Szilágyi Mihály megsegítésére.
Az ostrom 1456. július 4-én kezdõdött: a törökök a félkörben körülvett várat a Duna és a Száva közti síkságról ágyúzták, komoly károkat okozva a falakban. Július 14-én Kapisztrán és Hunyadi flottája áttörte a dunai hajózárat, így megnyílt az út a felmentõ sereg elõtt a szorongatott várba. A döntõ ütközet július 21-én kezdõdött. A törökök öldöklõ küzdelemben áttörték a külsõ védvonalat, és már a belsõ várat ostromolták. 22-én azonban a Száva bal partjáról átkelõ keresztesek, élükön a hetvenéves Kapisztránnal, támadásba lendültek, Hunyadi pedig a várból kitörve elfoglalta a török ágyúkat, ezután együttesen szétszórták az ostromlók derékhadát.
A gyõzelem után a török terjeszkedés hét évtizedre megtorpant, a délvidéki erõsséget csak 1521-ben tudta I. Szulejmán bevenni. A diadal emlékére vezette be III. Callixtus pápa az Úr színeváltozása ünnepet augusztus 6-ra, a gyõzelmi hír vételének idõpontjára. A közhiedelemmel ellentétben viszont a déli harangozást még az ütközet elõtt rendelte el könyörgésként a török támadás miatt, és csak a gyõzelem után változtatta a hálaadás harangszavává.
A katonai diadalt nem sikerült kiaknázni: a keresztes had felbomlott, a csata után kitört pestisnek Hunyadi és Kapisztrán is áldozatául esett. Ennek ellenére a nándorfehérvári gyõzelem hatalmas haditett, amely a magyar hadtörténet legfényesebb lapjaira kívánkozik.

MTI