Életének 81. évében, rövid betegség után, váratlanul elhunyt városunk díszpolgára Dr. Andor József Bedõ Albert-díjas, aranydiplomás erdõmérnök, a Zalaerdõ Zrt.  nyugalmazott mûszaki vezérigazgató-helyettese, címzetes egyetemi tanár. Ma délelõtt a nagykanizsai felsõ templomban tartott gyászmise után akaratának megfelelõen a zalalövõ-mindszenti temetõben helyezték örök nyugalomra.

Andor József dr. 1930-ban született Zalalövõn. Erdõmérnöki oklevelét a soproni Erdõmérnöki Fõiskolán szerezte meg 1953-ban. Elsõ munkahelye a Lenti Állami Erdõgazdaság lenti-csömödéri vasútüzeme volt, ahol 1954. január 2. és 1956. április 20. között üzemvezetõként dolgozott. 1956. április 21-tõl 1957. március 29-ig a nagykanizsai székhelyû Dél-zalai Állami Erdõgazdaságnál szakfelügyelõi munkakört töltött be, s ezt követõen, 1957. március 30-tól kinevezték az erdõgazdaság igazgatóhelyettes-fõmérnökévé. 1970. január 1-jétõl a két zalai erdõgazdaság és a lenti fûrészüzem összevonásából alakult jogutód megyei nagyvállalat, a Zalai Erdõ- és Fafeldolgozó Gazdaság mûszaki igazgatóhelyetteseként, majd 1985. december 5-tõl 1989. december 31-ig – nyugállományba vonulásáig – a vállalat mûszaki vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.
Munkássága során alapvetõ szerepe volt a korszerû fakitermelési, fafeldolgozási és erdõfeltárási koncepciók kidolgozásában és megvalósításában. Mûszaki irányításával a ’60-as évtizedben többek között korszerûsítették a Csömödéri Faraktárt és Vasútüzemet, annak részeként a fûrészüzemet, s új mûszaki erdészet és fûrészüzem épült Nagykanizsán. Fontos szerepe volt az országos hírû bajcsai csemetekert és a nagykanizsai parkerdõ kialakításában, a budafai arborétum létrehozásában; a zalalövõi Borostyán-tó megvalósításában; a mai Magyarország legszebb bükkösének, a „Vétyemi Õsbükkös”-nek már az ’50-es években védelem alá helyezésében; az Erdõmérnöki Fõiskola közremûködésével 1959-ben – országosan elsõként – a vétyemi erdõtömbben különbözõ pályaszerkezetû, stabilizált erdei feltáróutak építésében, valamint a ’70-es évtizedben, a lenti fûrészüzem nagyszabású modernizálásában. Nevéhez fûzõdik a vállalatánál a programozott termelésirányítási rendszer kimunkálása és sikeres mûködtetése, mellyel 1972-ben növekedési pályára állt a cég.
Az általa irányított és az erdõgazdálkodás szinte valamennyi területén megvalósult nagy ütemû mûszaki fejlesztéssel jelentõsen elõsegítette, hogy a megyeszékhelyi vezetés nyomása ellenére, a ZALAERDÕ Zrt. jogelõdje, a Zalai Erdõ- és Fafeldolgozó Gazdaság központja 1970-ben, az 1967-ben épített, korszerû – ma is ilyen funkciót betöltõ – székházba, Nagykanizsára kerülhetett.
Húsz éven át tagja volt Sopronban az Erdõmérnöki Kar Államvizsga Bizottságának, s az egyetemen 3 évtizeden át felkért elõadóként is tevékenykedett. 1986-ban az Erdészeti és Faipari Egyetemen egyetemi doktori (Dr. univ.) fokozatot szerzett. 1983-ban az Erdõmérnöki Karon címzetes egyetemi docensi, majd 1990-ben címzetes egyetemi tanári kinevezést kapott. Publikációi tizenhat témában jelentek meg szaklapokban. Külön említést érdemel AZ ERDÕ 1969. augusztusi számában: A fagazdaság idõszerû kérdései, különös tekintettel az erdõgazdaságok vertikális fejlesztésének mûszaki és gazdasági lehetõségeire címû írása.
Az OEE-nek 1953 óta tagja, s huszonegy éven át dolgozott annak elnökségében. Az egyesület Erdõhasználati Szakosztályát 1972-tõl huszonkét évig vezette, nagy szakmai elhivatottsággal, s elköszönésekor, 1994-ben a szakosztály örökös tiszteletbeli elnökévé választották. Öt éven át az MTA Erdészeti Bizottságának munkájában is részt vett. Kezdeményezésére indult útjára Nagykanizsán, 2005-ben a Nagy-Magyarország-emlékmûnél az a nemes és szép gondolat, hogy ültessünk 7 darab emlékfát H betû alakban az egész Kárpát-medencében, minden magyar helység hõsi emlékmûveinél vagy templomainál, az 1100 éves történelmünk hõseinek tiszteletére.
A magyar erdõket mindvégig hûségesen Zalában szolgáló, gazdag szakmai életútját Bedõ Albert-emlékéremmel (1979), MTESZ-díjjal (1986), a Munka Érdemrend bronz (1967) és ezüst fokozatával (1989), a Kiváló Újító kitüntetéssel, s öt alkalommal az Erdészet Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetéssel jutalmazták. Társadalmi elismerései közül kiemelkedik a Nagykanizsa Város Díszpolgára cím (2000), a Zalalövõért-díj (2005) és a Zala Megye Fejlesztéséért-díj (2007). Alma Matere 2003-ban aranyoklevélben részesítette.

[Forrás: Erdészéletutak Erdõmérnökök a Zalaerdõnél, jogelõdeinél és a zalai erdészeti igazgatásban 1945-2010 c. könyv, Nagykanizsa, 2011.]