Szülõvárosa érdekében évtizedeken át végzett áldozatos tevékenységéért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára kitüntetõ címet adományozott a közgyûlés a Németországban, Hammersteinben élõ Prof. Dr. Perjés Ottó nyugalmazott sebész fõorvosnak, aki 1999 óta rendszeresen segíti a nagykanizsai kórház betegellátó tevékenységét orvostechnikai eszközökkel, valamint volt iskoláját, a Piarista Iskolát adományokkal támogatja.

Díszpolgárunk, Prof. Dr. Perjés Ottó augusztus 20-i beszédében értékrendjérõl és István király tiszteletérõl szólt. Az ünnepség után kérdeztük õt a példamutatásról, adománygyûjtésrõl, szülõvárosához való kötõdésérõl.
– Neveltetésembõl adódóan soha nem ízlett nekem az, amit csak egyedül tudtam élvezni. – bocsátotta elõre Perjés Ottó. – Ez az érzés valahogy már a gyermekkoromra is rányomta a bélyegét. 

Aztán elõttem volt a háború utáni nagy ínségben olyan személyek példája – köztük sok kanizsaié is –, akik még azt a keveset is meg tudták osztani másokkal, amibõl nekik is nagyon szûkösen jutott. Amikor lehetõségem nyílt rá, és elõször készültem haza Magyarországra 14 esztendõ után, elgondolkodtunk a feleségemmel: vajon miért nem érdemel meg ez a nép egy kicsit jobb sorsot? S akkor határoztuk el, hogy megteszünk mindent, amit csak lehet. Elõször egy gyûjtést indítottunk el még jóval a „váltás” elõtt, s a pénzt átadtuk a magyar egyházi vezetõségnek. Utána, amit meg tudtunk szerezni – ruhát, bútort, élelmet –, igyekeztünk eljuttatni Magyarországra. Kezdettõl fogva problémát jelentett a szállítás, amit nekünk kellett kifizetni. Késõbb a Kanizsa Bútorgyár jóvoltából – melynek irodája a lebontott házunk helyén épült fel –, sikerült megszervezni, hogy a külföldre történõ bútorszállításaik során visszafelé elhozták Kanizsára, Kecskemétre, Veszprémbe, Budapestre, Kiskunhalasra, Pannonhalmára és Gyõrbe a szállítmányt. Persze ez számunkra is gyakran okozott nehézséget, mert eleinte a sofõrök nem szívesen segítettek, azt mondták, ha megrakjuk a kocsit, akkor elhozzák. Sokszor töltöttük meg esõben a teherautókat feleségemmel és két leánygyermekemmel együtt. De örömömre szolgált mindig, ha azokat a bútorokat, amiket annak idején ideszállíttattunk, itt Magyarországon viszontláthattam és ülhettem rajtuk. Úgy érzem, nagyon sokan tanultak a mi példánkból. Ekkor még a Máltai Szeretetszolgálat sem alakult meg. Az elsõ máltai szállítmányt a Máltai Lovagrend juttatta el Magyarországra a Wersailles-i depóból. Tekintettel arra, hogy a lovagrendnek is tagja vagyok, az õ segítségükkel és az ottani német Máltai Szeretetszolgálat segítségével sok mindent ide tudtunk hozatni. Habár meg kell mondanom, Magyarországra a szállítás nehezebben indult el, mint például Lengyelországba. Természetesen az itteni Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezt a munkát azóta is aktívan végzi, mi pedig megmaradtunk a kisebb helyeknél, így került Kanizsa az állandó listára.
 – Hány évig élt Nagykanizsán?
– Igaz hogy itt születtem, de nagyon keveset tartózkodtam a városban. A családból én vagyok az egyedüli, aki Nagykanizsán született. A többiek Szentmiklósiak, ahogy annak idején Miklósfát nevezték. A település nevét dédapánk, Dömölky László iskolaigazgató változtatta meg Somogyszentmiklósra. A községben sok horvát élt, és emiatt korábban Horvátszentmiklósnak nevezték. Én 1942-ig éltem részben itt Nagykanizsán, aztán édesapámmal – aki az összes visszacsatolt terület postáinak lett a megszervezõ és vezetõ igazgatója –, elkerültünk Csáktornyára, és 1945-ig ott éltünk. Amikor visszaköltöztünk, édesapám az I. világháborús tapasztalatai alapján arra számított, hogy Tito-ék visszaadják azokat a dolgokat, amiket elvettek tõlünk. Hiszen egy órán belül kellett elhagynunk a várost. Amikor visszament a hátrahagyott holmikért, akkor a kísérõjével együtt lecsukták, sõt ki akarták végezni. Mivel többek között a horvát nyelvet is bírta, megértette az õrök egymás közti beszélgetését. Rögtön az orosz városparancsnokhoz fellebbezett, a tõle kapott menlevélre hivatkozva. Szabadulásuk után azonnal kitoloncolták õket, így került vissza Magyarországra.
– Gyakran jár Magyarországra, Nagykanizsára?
– Az elsõ 14 évben nem jöhettem. A vízumkényszer idején nem adtak beutazó vízumot. A késõbbiekben egy nemzetközi kongreszszus alkalmával volt lehetõségem Budapestre utazni. A Tudományos Akadémia azon elõadásán nem kisebb ember elnökölt, mint a késõbbi miniszterelnök, Antal József.
– Beszédében felhívta a figyelmet István király személyiségére, példaképként emelve akár a mai vezetõk számára.
– István király volt az a személy, aki felülemelkedett a középkor társadalmán, és kora tömérdek szokásán. Össze tudta egyeztetni a hitet, a világnézetet és a materializmust. Ennek hiánya ma is nagy probléma, mert sokan elfelejtik azt, hogy az ember nem csak anyagból (matéria) áll. És hogy ez mennyire így van, elõadásaimban azt a példát szoktam említeni, hogy mi lenne, ha a szerelmet mindenki csak kémiai vegyületek hatásának tartaná. Ilyenkor arra utalok, hogy mit élnek meg a szerelmesek. Sajnos gondolkodásunk egysíkú, mert minden egyebet kikapcsol az életünkbõl. Erre ösztönöz természetesen a pénz hatalma is, amit feltétlenül szükségesnek tartunk a karrierhez. Pedig az ember karrierjének feltétele az a lelki-testi egyensúly, amivel alkotni tud. Ez minden polgárra jellemzõ kell, hogy legyen. A családanyára, családapára, de az iskolában tanuló diákra is, mert ha nem tud koncentrálni, az egész iskolai ideje elveszik. Éppen Szent István volt az, aki ezt felismerte, hiszen nemcsak Mátyás királyról mondják, hanem õróla is, hogy sokszor kiment a nép közé. Olvasható róla, amikor egy alkalommal kirabolták és megverték, megtépkedték a szakállát, nem állt bosszút, hanem azt mondta: örülök annak, hogy én is megélhettem azt a szenvedést, amit népünk átél. Ez az a lelkület, ami megõrzött bennünket Közép-Európában. Ezt a lelkiséget, amiben benne van egy ázsiai- és egy nyugati lelkiség is, amit mi, mint egy híd, össze tudtunk kötni, azt hiszem ez volt az oka annak, amiért a keleti pátriárka néhány évvel ezelõtt Szent Istvánt nemcsak a nyugati, hanem a keleti egyház szentjévé is felemelte bullájával. Ezzel elismerte azt, hogy a keletrõl jött nagy egyéniség a keletiek számára is legalább olyan fontos és tiszteletreméltó, mint amilyen szerepet betölt a nyugati egyházban.
– Mikor jön legközelebb Nagykanizsára?
– Valószínû, hogy októberben jövök újra Magyarországra. Természetesen, ha csak tehetem, Kanizsára is eljövök, hiszen a közelben rokonaim élnek, és az embernek nem szabad elfelejteni a gyökereit. Mert ha elfelejti és elvágja, akkor ugyanolyan életképtelen lesz, mint az a fa, amelynek a gyökereit kiirtják.
B.E.