Életének 76. évében kedden elhunyt Makovecz Imre nemzetközi hírû építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtõ alakja - tudatta a család az MTI-vel.

Makovecz Imre 1935. november 20-án Budapesten született, de élete elsõ tíz évében sok idõt töltött apja szülõfalujában, a zalai Nagykapornakon, itt ismerte meg a paraszti életforma ritmusát, ízeit, mértékeit, rítusait. Huszonegy éves volt az 1956-os forradalom idején, amely életének meghatározó élményévé vált.
 

 A Budapesti Mûszaki Egyetemen 1959-ben építészmérnöki, majd 1962-ben az Iparmûvészeti Fõiskolán építõmûvészi diplomát szerzett, 1959-tõl állami tervezõvállalatoknál dolgozott. Néhány kollégájával az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezett, a sorozatos "betartások", adminisztratív gátak ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet.
Sárospatakon emberléptékû, a panelnél jóval olcsóbb lakóházakat is kezdtek építeni, az általa tervezett mûvelõdési házat az év tíz legérdekesebb alkotása közé rangsorolta az építészek nemzetközi szövetsége. Állását mégis el kellett hagynia, a tervezési díjat sem kapta meg, ezután önkéntes számûzetésbe vonult. 1977 és 1981 között a Pilisi Parkerdõ Gazdaság fõépítésze volt, majd 1981-ben a Makona Tervezõ Kisszövetkezet (1991-tõl Makona Kft.) vezetõje lett, a céget 2010 elején kényszerült bezárni.
Elsõ figyelemreméltó munkája a paksi templom: a karcsú, tûhegyes csúcsban végzõdõ tetõzetû, ívelt kapubejáratú épület országos hírnevet hozott számára. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a siófoki evangélikus templom, míg a Farkasréti temetõ ravatalozójának belsõ tere egy emberi mellkast modellez. Több mint tíz évig dolgozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem középkori hangulatot keltõ piliscsabai épületegyüttesén, jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.
Talán legismertebb mûve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható héttornyos épület bárkaszerûen bordázott fa tetõzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. A csónakforma az Újvilágot 500 éve felfedezõ Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. E mûvéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést.
Makovecz Imre száznál több különbözõ funkciójú, jellegzetes épületet alkotott. A fát nem díszítõelemként, hanem szerkezetként használta, mûvei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes anyagok felhasználásával készültek. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földbõl nõtt volna ki és a teteje az égbõl esett volna le rá. Szándéka az volt, hogy egylényegûvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba. Emberközpontú, "látó" házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), amivel a "belsõ lényeget" kívánja kifejezni, azt, hogy az épület lény.
1987-tõl tanára volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának, 1992-ben az akkor megalakult Magyar Mûvészeti Akadémia elnökévé választották, tanított a Budapesti Mûszaki Egyetemen és az Iparmûvészeti Fõiskolán.
Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építõmûvészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2003-ban a Prima Primissima díjat. 2008-ban Teleki Pál-érdemérmet kapott, 2009-ben Fõépítészi Életmûdíjjal tüntették ki. 2010-ben Zala megye, 2011 júniusában Budapest díszpolgárává választották. 2011. szeptember 10-én még átvette a Szent István-díjat az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.
Makovecz Imre konzervatív közéleti személyiségként is ismert volt.

MTI