Nem könnyû manapság a rendezvényszervezõk sorsa. Vért kell izzadniuk, hogy elõteremtsék a forrásokat, aztán meg azon kell aggódniuk, hogy legyen közönség. És aztán mi a hála? Jönnek ilyen magamfajta alakok és fintorognak. Mirõl is van szó? Hát arról, hogy évek óta zajlik a több mint 38 éve zajló nagykanizsai jazzfesztivál-sorozat presztízsének felélése. Pedig hát sok-sok ember dolgozott azon évtizedeken keresztül, hogy Nagykanizsa a nemzetközi jazz-életben jegyzett legyen. Nem kell messze mennünk ahhoz, hogy meglássuk a folyamatot. Elég ehhez megtekinteni az 1997-tõl 2011-ig megrendezett jazzfesztiválokat bemutató plakátkiállítást.

Jól mutatja a nívót a meghívott zenekarok köre és a plakátok színvonala. Három éve a jazz mellé belépett a világzene, úgy is mint az Igricfesztivál „meghosszabbított keze”. Nem baj, ha valaki nem fér be az Igricfesztiválra, majd meghívjuk a jazzfesztiválra. Ahhoz azonban, hogy a két mûfaj jól megférjen egymással mindkét mûfaj beható ismeretére van szükség. Nem véletlen, hogy az egész világon a két mûfaj térben és idõben elkülönül egymástól még egy fesztivál keretein belül is. Könnyû mellényúlni különösen akkor ha egy ilyen „Big Mac” koncepció születik. Két „világzene” közé benyomunk két jazzkoncertet. Lehet szeretni a babgulyást és a túrós palacsintát külön -külön, de egy tányérban? Ezek után nézzük is meg mi történt. A hagyományosnak tekinthetõ Életünk fotókiállítással vette kezdetét a Kanizsa Nemzetközi Jazz és Világzenei fesztivál. A rangos kiállítást Stamler Lajos nyitotta meg. Idén is büszkén konstatálhattuk, hogy a kanizsai fotósok ott vannak az ország élvonalában. A megnyitónak kellemes keretet adott a kanizsai Vámos Janka Quartetjének mûsora, akikkel az elsõ nap zárókoncertjén is találkozhatott a közönség. Cseresnyés Péter polgármester köszöntõje után kezdõdõ fesztivált, a tehetséges muzsikusokból álló Tárkány Mûvek kezdte. Afféle lakodalmas „jazz” stílusú mûsorukban elég nehéz volt felfedezni az avantgard jazz elemeit, amit a mûfaji kavalkádot jelzõ ismertetõjük ígért. Akik viszont vérbeli jazzt játszottak, azok a mûfaj hazai kiválóságait reprezentáló Magyar Jazz Quartet tagjai voltak. Ennek az együttesnek a tagjai évtizedek óta -különbözõ formációkban ugyan-de rendszeres fellépõi a kanizsai fesztiváloknak. Mûsoruk ezúttal sem okozott csalódást. Igényes jól felépített mûsorukban saját szerzemények hangzottak el. Egyik büszkeségünk a cserfõi jazz-mûhelybõl indult Farkas Norbert bõgõs, aki saját zenekarával érkezett Kanizsára. Rob Bargad zongorista és Michael Erian alkotta a „tanári vonalat”, míg Oleg Markov dobos és Farkas Norbi a Graz-i Mûvészeti Akadémia Jazz tanszakának hallgatóit képviselte. Mainstream stílusú mûsorukban jazz standardokat és saját kompozíciókat is hallhattunk. Finom kis jazz koncert volt. Aztán csapó. Teljesen más mûfajt hozott az estébe a Maszkura és a tücsökraj. Hûen a beharangozóhoz, igazi bulizenekar adott koncertet. A kérdés csak az volt, hogy mi köze ennek a jazzhez és a világzenéhez? Míg a Tárkány Mûvek zenéje határeset volt, a Maszkura teljesen kilógott a sorból. A nap mérlege öt koncert. Jóindulattal hármat a jazzhez, kettõt pedig az egyéb kategóriába sorolhatunk. Néha a kevesebb is több tartja a mondás. A szombati programhoz viszont teljes szívbõl gratulálhatunk. Az elõzõ napról hiányzó kanizsai és vidéki közönség is befutott mutatva ezzel, hogy nem kell a világzenét bekeverni, hanem igényes jazz produkciókkal kell megtölteni a két napot úgy, hogy mindkét napra legyen egy húzó zenekar, akiket év közben nem sûrûn lehet látni. Az sem lenne szentségtörés, ha egy amerikai vagy nyugat-európai jazz zenekart hallhatnánk. Lásd elõzõ évtizedek programjai. A második nap elsõ zenekara példát mutathat a fiatal muzsikus generációknak. A Gayer Mátyás-Farkas Norbert-Oleg Markov trió megmutatta, hogy milyen alázattal és szerénységgel kell a zenéhez viszonyulni annak ellenére, hogy a zenekar tagjai pályafutásuk során elismerést elismerésre halmoztak. Színvonalas akusztikus hangzású mûsoruk jó példáját adta, hogy a jazz a nagyközönség számára is szerethetõ és hallgatható mûfaj. A hazai roma jazz méltó reprezentánsa a Balázs József (zongora) vezette East Gipsy Band. Igazi zenei csemege az, amit Nagykanizsára hoztak. Az együttes tagjai Bolla Gábor (szaxofon) és Lakatos Pecek Krisztián (bõgõ), akik a fiatal jazz-generáció legfényesebb csillagai. Virtuóz játékukat hallgatva bátran állíthatjuk, ez nem túlzás. Úgy tûnik egyre nagyobb teret követel a magyar jazzben a cimbalom. Különleges, unikális hangzást adott Oláh Vilmos (cimbalom) és Sárközi Lajos (hegedû) játéka. Az énekes Balogh Guszti hangja ugyan kevésbé cizelláltan, de kristálytisztán, leginkább az ibériai romák világát idézi. A zenekar motorja Balázs Elemér dobos, aki elképesztõ tempókat produkálva hozta az estét. Kamara zenei produkciót bevinni a nagyterembe? Ehhez aztán kell bátorság, mondhatnánk, de nem két olyan világhírû zenész, mint Lakatos Antal szaxofonos és Snétberger Ferenc gitármûvész esetében. Snétberger Ferencrõl csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. Méltó folytatója a nagy gitáros elõdök által megteremtett zeneiségnek, elég ha csak Bacsik Elek, Szabó Gábor vagy Zoller Attila nevét említjük. Snétberger évek óta következetes utat képviselõ akusztikus játékával elbûvölve hallgatóit. Varázslatos kompozíciói és improvizációi Lakatos Antal érzelemgazdag szoprán és tenorszaxofon játékával párosultak. A két napos program legsikeresebb koncertjét adták. Szép íve volt ennek a napnak, ami Tiborcz Iván bensõséges hangulatú köszöntésével és koncertjével zárult. Nincs is annál szebb dolog, mint amikor az ünnepelt családja, barátai körében ünnepel. Így aztán az egykori tanítványok, Iván testvérei és jelenlegi triójának tagjai nem csak az 50. születésnapját tartót, de a közönséget is megajándékozták egy hangulatos „kis éji jazz zenével”.
H.Gy.