Magyar gyerek gyógyítja

- A férjem nem engedte, hogy Afganisztánba menjek, amikor segélyszervezetünknek ott akadt feladata. Ha az emberrablók elrabolnák a jószolgálati nagykövetet, a másik, Kovács Kokó István biztosan kiverekedné magát, menjen õ. – mesélte Lévai Anikó hétfõn, a Piarista Iskola rendezvénysorozatának, az Októberi Estéknek elsõ elõadásán. Bár az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenységének nagy részét idehaza végzi, beszámolóját sok határon túli történettel színesítette.

- A délszláv háborúban a szerbiai Szandzsák lakóit a sok haláleset miatt elérte az apátia - emlékezett elõadásában Lévai Anikó. Volt, aki az internet kapcsolatot gondolta megoldásnak, magam emlékeztem arra, az itteniek korábban híresek voltak birkanyájaikról. A Segélyszervezet vett nekik birkanyájat, ami olyan jól bevált, hogy legközelebbi ottlétünkkor már az internet segítségével értékesítették a gyapjút. Így mindkét ötlet megvalósult. Általában azon vagyunk, hogy ne csak a tragédia elõtti állapotokat biztosítsuk, hanem valami fejlesztést is megvalósítsunk. Máshol, például egy jó gombatermõ vidéken a szárítást, a csomagolást "tettük sínre", hogy többet kapjanak érte a világpiacon. Ez az egyik alapelvünk: ne halat, hanem hálót adjunk a rászorulóknak. 

 Tíz pontban foglalta össze a segélyszervezet, mi az, ami tevékenységünket vezeti: elsõdleges a humanitárius kötelezettség - hangsúlyozta Lévai Anikó. A segítségnyújtás természetesen mindenféle megkülönböztetés nélkül történik. A segítség prioritását kizárólag a szükségletek alapján határozzuk meg. A segély nem használható fel sem politikai, sem vallási célok támogatására. Törekvésünk, hogy a segélyezés ne váljon kormányok politikájának eszközévé. Tiszteletben tartjuk a helyi szokásokat és kultúrát. Arra törekszünk, hogy a válságkezelést a helyi adottságok figyelembevételével valósítsuk meg. Igyekszünk olyan módszereket találni, amelyek segítségével a programok végrehajtásába magukat a kedvezményezetteket is be lehet vonni. A segélyezés lehetõségek szerint az alapvetõ szükségleteket elégíti ki, ezen túlmenõen pedig igyekszik támogatást nyújtani az esetleges jövõbeni katasztrófákra történõ felkészülésben is. Számadással tartozunk egyrészt a segélyezettek, másrészt az adományozók felé. Információs és reklámtevékenységünk során a katasztrófa áldozatait nem sajnálat tárgyának, hanem emberi méltósággal rendelkezõ társainknak tekintjük.
Amikor a Nyikó áradása Udvarhelyszéken rengeteg települést lerombolt, megismerkedtünk a siménfalvi gyerekekkel. Mindenáron büszkélkedni akartak tudásukkal. Ezek az apróságok a közismert mondókát, a Gólya, gólya, gilicét mondták. Nemcsak a magyar, nemcsak a cigány, de még a román srácok is úgy mondták: Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja…
Egy segélyszervezet felépítése egy vállalathoz, egy hadsereghez hasonló. Aki segíteni akar, de nincs lehetõsége ilyen szigorú hierarchiában dolgozni, az is megtalálhatja lakóhelyén, a szomszédok közt, hol a szükség. Az ilyen munka olyan, mint a szeizmográf: mi magunk elõbb érzékeljük sokszor, hol a baj, mint a hivatalok. Az önkéntesség olyan kocsi, amelynek hosszú rúdja van: mindenki odafér. – fejezte be mosolyogva Lévai Anikó.

A nagy érdeklõdésre való tekintettel a rendezvényterem helyett a Pirotti Szent Pompiliusz templomban került sor az elõadásra. Utána sokan dedikáltatták Lévai Anikóval A konyhaablakból címû szakácskönyvét. Bár sietett haza gyermekeihez, egy rövid interjú erejéig készséggel válaszolt a Kanizsa lokálpatrióta hetilap kérdéseire.

- Kérem, beszéljen gyermekkoráról, szüleirõl.
- Szüleim nagyon szerették a munkát, s az alkotás örömeként fogták föl. Édesapám nagy, erõs ember volt, akitõl nagyon sokat lehetett tanulni és nagyon szerette a gyerekeit. Közösen dolgoztunk és együtt csináltunk mindent a családi gazdaságban, így sokat is tanultunk tõle. Sosem emlékszem, hogy "csak úgy" leültünk és beszélgettünk volna, hanem mindig csináltunk valamit együtt és közben beszélgettünk. S közben nemcsak arról esett szó, amit csináltunk éppen, hanem mindenrõl. Az életrõl, a terveinkrõl, hogy mit tanultunk az iskolában. Az egész élet arról szólt, hogy erõsek vagyunk és egészségesek és képesek vagyunk a magunk erejébõl boldogulni. Azt csinálta, amit szeretett. Még a szocializmus idõszakában sem ment be a téeszbe, hanem otthon gazdálkodott. Nem volt fõnöke, õ osztotta be az idejét. Ha sokat vállalt, akkor sokat dolgozott. De szabad ember volt.
- Nagy szeretettel beszél édesapjáról. Nagyszerû ember lehetett. De vajon egyedi az õ esete?
- Ha beszélgetek magam korabeli emberrel, azt tapasztalom, hogy nagyon különbözõ díszletek között, de nagyon hasonlóan zajlottak az életek. Nevelték a gyerekeket, végezték a munkákat. Mindegy, hogy valaki zöldséget árult a piacon vagy orvosprofesszor volt. Kinek mit hozott az élet. Mély hittel éltek és dolgozták végig az életüket. Hittek a családban, a munkájukban, hittek a tisztességben. És hittek a látszatok ellenére is.
- És csak múlt idõben lehet errõl beszélni?
- Egyáltalán nem. Nagyon szép jelei vannak ennek ma is fiatal családoknál. És a mezõgazdaságnak is óriási jövõje van, különösen a mi országunkban.
- Konkrétan milyen munkát is végeztek odahaza?
- Apámék tartottak lovakat is, tehenet, disznót. Mindenféle állatunk volt. Ennek a munkának, ennek a paraszti világnak volt és van ma is egy élettempója. Fölkelünk és addig nem reggelizünk, amíg a jószágok nem ettek. Olyan nyilvánvaló volt, hogy menni kell, mert éhesek a jószágok. Menni kell, mert tehenet kell fejni. Menni kell, mert oda kell érni a tejcsarnokba. Menni kell, mert aratni kell. Szóval, ez olyan nyilvánvaló volt.
- Összebeszéltek a férjével?
- Miben?
- Ön most arról beszélt, nyilvánvaló, magától értetõdõ volt mindaz, amit tenni kell. Orbán Viktor januárban az Új Széchenyi terv bemutatásakor kemény szavakkal illette az elõzõ kormány alatti pályázati rendszert. „Átgondolatlan, korrupt, áttekinthetetlen, követhetetlen, az embereket megalázó, a pályázókat kiszolgáltatottságra ítélõ és a kormányzati és a pályázati emberek számára pedig hatalmi pozíciót biztosító rendszer volt. - mondta. - Ez disznóól. Szerencse a szerencsétlenségben tekintettel arra, hogy megfelelõ körülmények között nõhettem föl: néhány disznóólat már volt módom személyesen is, saját kezemmel kitakarítani, ezért biztosak lehetnek abban, ahogy itt a jelek mutatják, hogy ezzel a disznóóllal is, ezzel a hodállyal is el fogunk majd bánni.”
- Ezt nem is hallottam.
- Úgy látszik a tapasztalataik, amit természetesnek tartanak, az egyezik.
- Hát õ a férjem! - tört ki Lévai Anikóból a nevetés - Ellenséggel nem köt az ember házasságot. Csak van néhány közös nevezõ! De komolyra fordítva a szót: azt ugye tudja, nem csak a férjem feladata az ország rendbe tétele, hanem az Öné is, mindannyiunké…
P.J.

Október 24-én, hétfõn 18 órától Antall Józsefné, az elsõ szabadon választott kormány elnökének özvegye lesz az Októberi Esték vendége a Piarista Iskolában.