Az interjú Homokkomáromban készült, ahol nem történik semmi, de mégis órákat tudnak mesélni a falu eseményeirõl. A Nagykanizsától alig 15 kilométerre levõ településrõl kiderült, nem „csak” kegytemplomáról ismert, hanem számos más rendezvénnyel is csalogatják az embereket. A presszós Palásti Ferenc pedig a boltos is egyben, továbbá hippoterápiás lovasoktató és balettáncos. Túlzás nélkül állíthatjuk, a faluban semmi sem mondható szokványosnak.

Homokkomárom polgármesterét, Bodó Tamást kérdeztük a falu demográfiájáról, rendezvényeirõl és a mindennapi életérõl.
– A falu lélekszáma 237 fõ. Homokkomárom közép- kis metszetét képezi a munkanélküliségi rátának, azonban pozitívum, hogy egyre több fiatal család fedezi fel a települést. Található itt egy nemzetközileg is ismert Mária kegyhely, ahol minden hónap 13-án engesztelõ zarándoklat zajlik több ezer ember részvételével. Az úgynevezett Ferences zarándokhelyek listáján a nagyon elõkelõ harmadik vagy negyedik helyet foglalja el. Lakik itt egy katolikus közösség is, amely nem feltétlenül apácákból áll. Gondozzák a templomot és környékét, illetve különbözõ liturgiákat, lelkigyakorlatokat, ifjúsági táborokat szerveznek, amelyre szintén több száz fiatal érkezik az ország több pontjáról. Homokkomárom a szõlõhegyérõl is híres, amely Batthyányi birtok volt. Fantasztikus adottságú több hegyhátból álló terület fekszik itt, amely Dunántúl legnagyobb zártkerti szõlõtermõ vidéke. Budapest, Sopron vonzáskörzetébõl sokan vásárolnak itt kimondottan hétvégi háznak pincéket, ahol szõlõtermesztés is folyik. Szívesen töltik itt a hétvégéket. Továbbá érkeznek hozzánk Németországból, Olaszországból és Hollandiából is.

 – Augusztus elején tartottátok a Csingahegyi napokat. Hogy jött ennek a napnak az ötlete, és honnan ered a név?
– A hegyhátak különleges nevekkel vannak ellátva, és máig tanakodnak az emberek, hogy ezek az elnevezések mibõl erednek. Van Alsó-, Felsõcsinga, Középhegy, Aligvár. Felsõcsingán alakult egy mûvészmûhely, ahol minden évben összegyûlnek egy nyári héten a mûvészek, és együtt faragnak, festenek, kovácsolnak. Õk minden évben hagynak itt egy szobrot, mellyel bõvül a templomúton felfelé a megálmodott szoborpark, szoborút, amely a magyar hõsök és szentek egy-egy ikonjáról, nagyobb alakjáról készült emlékmûvekbõl, szobrokból áll. Most az ötödiknél tartunk, bízunk benne, hogy egyszer felérünk a templomig.
– Az október 1-jén megrendezett Elsõ Homoki Lovas Circus sem mondható mindennapinak…
– Már évek óta beszélgettünk arról, hogy össze kellene gyûjteni a lótulajdonosokat, lovat szeretõ embereket Homokkomáromban és egy közös rendezvényt kellene szervezni nekik. Azt is tudtuk, hogy Zala megyében nagyon sok lovas rendezvény van, de mi nem akartunk egy sokadik lovas napot összehozni, olyat szerettünk volna, amit a sajátunknak mondhatunk. Ezért csavartunk egyet a dolgokon, amit a neve is tükröz: Homoki lovas circus. Nem véletlenül írtuk c-vel. Továbbá a plakáttal is tudatosítani akartuk, nem akarjuk agyonkomolykodni ezt a napot. Bár a verseny az komolyra sikerült, de a körítés maga inkább egy vidám lovas, állatbarát napra emlékeztetett. Mindenki jól érezte magát. A verseny idején körülbelül négyszáz fõ lehetett a rendezvényen. Amikor elterjedt a híre, mit szeretnék, egyre-másra jöttek a felajánlások, mindenki beleadta, amit tudott, egy nyulat, egy malacot, egy csikót, vagy hozta a vájlingját és gyúrta a lángosnak valót. Sokan máig nem hiszik el, nem egy több százezer forintos rendezvény volt, hanem valóban egy majdnem batyus buli.
–Ha jól tudom, a díjak sem voltak szokványosak.
– Kitaláltuk közösen, hogy a díj maga is legyen méltó ahhoz az ötlethez, melyet mi agyaltunk ki. Nem aranykupát adtunk az elsõ három helyezettnek. Szereztünk három patkót, melyeket kicsit kisuvickoltunk, végül lefújtuk aranyra, ezüstre és bronzra, egy bõrdíszmûves barátunk pedig beleégette három fatáblába a gyõzteseknek járó egy két soros méltatást. A gyertyamûhelyem is felajánlott néhány csecsebecsét. A többi versenyzõnek pedig egy másik dekoros barátommal együtt készített elismerõ emléklapot, és néhány üveg bort ajándékoztunk. Mindenki gyõztesnek érezhette magát. Mellékeltünk hozzá egy direkt erre a napra készített gyertyát, valamint palackoztunk néhány üveg bort is.
– Mik a tervek a jövõre nézve, számíthatunk hasonló rendezvényekre?
– A circus házibuli jellegét a jövõben is szeretnénk megõrizni, sõt szeretnénk, ha nem csak egyszer lenne egy évben. Tavaszra is tervezünk egy rendezvényt. Ebben is lesz egy csavar, valami színes, jópofa dolgot szeretnénk kitalálni.
A továbbiakban a már említetett Palásti Ferenc vette át a szót, mivel a polgármesternek sietnie kellett a munkahelyére, ugyanis másodállásban irányítja a falu életét.
– A Tomi nagyon hálás mindenkinek a segítségért. Nagyon kitett magáért. A rendezvény ötlete a Keménykalap és krumpliorr filmsorozat kapcsán jött, amely egy olyan helyen játszódik, ahol nem történt semmi, ahogy itt sem. Úgy gondolták, hogy szerveznek egy circust, és kiírták c-vel, mert a Bagaméri azt mondta nekik, hogy azt úgy kell írni. Rengeteg ember ment, ahogy ide is rengetegen jöttek. Nem számítottunk rá, hogy ennyien lesznek majd. Csak jöttek és jöttek. Azért is lehetett olyan szimpatikus a résztvevõknek a rendezvényünk, mert lent volt mindenki, nem volt pulpitus. Azt érezhették, hogy õk is résztvevõk. A circuson versenyzõ lovasok, kupecek, azért nem mennek más versenyre, mert az azokon való részvétel rengeteg pénzbe kerül nekik, amelyet nem engedhetnek meg maguknak. Itt nem volt szükség rajtszámra, egészségügyi könyvre, éppen ezért rengetegen neveztek. Voltak lovasok: Kiskanizsáról, Zalaszentbalázsról, Bocskáról, Nagykanizsáról, Sormásról, Eszteregnyérõl, Magyarszerdahelyrõl, Fûzvölgyrõl, Hahótról, Palinból. Nem bértartott lovakkal jöttek, hanem sajátokkal. Nagyon ügyesen versenyeztek.
Varga Mónika