Sûrû programja volt a csütörtökön városunkba látogató Wittner Máriának. Az 1956-os forradalom utáni megtorlásban halálra, majd életfogytigra ítélt szabadságharcos rendhagyó történelemórát tartott a szakközépiskolásoknak a Hunyadi utcában, majd megkoszorúzta Ungor Károly emlékkövét. A Batthyányban meghallgatta felvételrõl a Neveket akarok hallani címû dalt a Loud and Black zenekar elõadásában, a Medgyaszay Házban pedig részt vett a Nagykanizsai Polgári Egyesület (NPE) Ötvenhatos Versünnepén.

 - Ti is neveket akartok hallani? – simogatta meg szavával a négy fiút: Draskovics Márkot, Ács Gergõt, Ács Marcellt és Pinterics Attilát. Este pedig Kupó Márton, Pelikán Péter, Makár Annamária, Cseszkó Delinke, Árkus Péter, Karádi Dávid, Süli Bianka Bernadett, Bogdán Cintia, Horváth Márk Ferenc, Radanics Mátyás, Németh Zalán, Varga Kristóf, Kovács Klaudia, Radics Adrián, Imrei Réka, Kopcsik Dorina Friderika és Rodek Vivien versmondását köszönte meg. Az utóbbi lánynak – aki a Vigyázz a hajamra, hóhér kezdetû Wittner verset szavalta – külön elmondta a vers születésének történetét.
- Minden hajnalban, amikor valamelyik társunkat akasztani vitték, hallottuk, ahogy búcsúkiáltásában bemondja nevét. Ezt nem lehet soha elfelejteni. Barátnõmet, Katit mellõlem vitték el. Elõtte arról beszélgettünk, vajon kivégzés elõtt levágják-e a haját.
- A versek gondolatsûrítmények. – mondta a középiskolások megrendítõ versmondása után, s bíztatta õket, legyenek büszkék magyarságukra, anyanyelvükre. A vendég sokat szenvedett – tizenhárom évet ült börtönben csak azért, mert hazája iránti kötelességét teljesítette. Érezhetõen megérintette a szabadságharcost, hogy ezeket a verseket ennyi fiatal mondja. Többször szót ejtett arról, mennyire aggódik értük, s hazánk jövõje immár az õ kezükben van. A Kanizsán hallottak bizonyára bizakodással tölthették el.
Kanizsai ötvenhatosokkal is beszélgetett a Versünnep után, melyet immár harmadik alkalommal rendez az NPE. Mintegy õszi testvére ez a februári kamarakiállításnak és vetélkedõnek, melyre a kommunizmus áldozatai emléknapja alkalmából kerül sor. Mindkettõn 1990 után született középiskolásoknak nyílik mód a máig élõ múlt valamelyes átélésére.
- Tóth Ilona ártatlanságának kimondása azért szívügyem, mert hóhéraink nem elégedtek meg elpusztításunkkal, még a becsületünket, a forradalom becsületét is sárba akarták tiporni. A KGB forgatókönyve szerint jártak el. Ezt a tisztalelkû orvosnõt egy bestiális gyilkossággal vádolták meg és ítélték halálra. Az egyetlen bizonyíték beismerõ vallomása lett volna, de azt a talpa ütlegelésével és tudatmódosító szerekkel érték el. Sokak összefogásával sikerült elérni, hogy végre az orvosegyetem bejáratánál Tóth Ilona szobra fogadja a belépõt.
- 1970-ben szabadultam, de éreznem kellett, hogy még utánam nyúlnak. Nem válthattam levelet volt rabtársaimmal anélkül, hogy el ne olvasta volna azt a politikai rendõrség. Bárhol akartam elhelyezkedni, erkölcsi bizonyítványt kértek. Még a takarítónõi álláshoz is. Nyilván attól féltek, hogy megfertõzöm a gyerekek gondolkodását. Elégtétel nekem, hogy most iskolában beszélhetek. – mosolyodott el a Zsigmondy tornatermében.
Hogyan nem fárad el, nem fárad bele? – merülhet föl bennünk. Erre egy történettel felel.
- Egy tévériporterrel végigjártuk volna, 1956-ban honnan indultam el. Kerestük, az elõtte lévõ házszám is állt, az utána lévõ is. Éppen, ahol laktam, már nem állt, elvitte egy akna. Ha ott maradok, lehet, elpusztultam volna értelmetlenül. Úgy látszik, nekem még van feladatom.
K.H.

További képek a galériában