Lapunkban már több Bücs Angéláról és az Orff Ütõegyüttesrõl szóló írást olvashattak. Legutóbbi, a két évvel ezelõtti 15 éves jubileumuk kapcsán született, a mostani apropója pedig az októberben elnyert Zalai Príma Díj és közönségdíj.

A társulatot 1994-ben alapította Bücs Angéla, mikor a névadó német zeneszerzõ-zenetanár nevét viselõ Orff-módszert vizsgálta. A módszer a beszédritmus, a mozgás és hangszeres kíséret összhatásán alapul, és hatása pozitív a személyiség, a memória és a kreativitás fejlõdésére. Az együttes 38 fiatalból áll, a tudatos utánpótlás-nevelésnek köszönhetõen. Koncertjeiken megszólal a dob, a vibrafon, a gitár, a xilofon és a marimbafon is. Repertoárjukban sokféle mûfaj megtalálható a klasszikustól a modern zenéig bezárólag. A továbbiakban az elismerésekrõl kérdeztük a zenekar vezetõjét.

 – A jelölés önmagában is nagy megtiszteltetés, ugyanolyan fontos, mint a díjazás. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, mikor megkaptuk a legprímább díjat. A színpadra menet, úgy éreztem, nem csak én lépkedek oda fel, hanem a hátam mögött ott van az az öt generáció, akik az Orff együttes szárnyai alatt nõttek fel. A díj átvételekor, a könnyezõ szemeimen keresztül láttam az örömteljes, õszinte, ragyogó boldog gyermekszemeket, és aki gyerekekkel foglalkozik az tudja, ennél nincs szebb. A közönségdíj elnyerésekor pedig úgy éreztem, áradt felénk a terembõl a nézõk szeretete. Igazán ezért mentünk oda, nagyon szerettük volna megnyerni, hiszen az õ szeretetük a legfontosabb. A díjat nem kaphattuk volna meg nélkülük, ezért köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki ránk szavazott, és szereti a zenénket. Hálásak vagyunk, hogy ebben a rohanó világban megálltak egy percre. Ez a törõdés nagy érték. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani a zeneiskolának, kollegáimnak, a szülõknek, az önkormányzatnak és nem utolsó sorban a VOSZ Zala Megyei Szervezetének munkánk támogatásáért. Úgy gondolom, a díjat sok-sok év szerepléseinek köszönhetjük. A 17 év alatt az együttes több ezer szereplést tudhat maga mögött a legkisebb zalai falu kultúrotthonától a bajorországi vagy svájci színpadokig, a Balaton parti fesztiváloktól horvátországi tengerpartig, Szerbiáig, Erdélyig.
– Az öröm mellett a díj felelõsség is…
– Bíztat, kötelez és szorgalmazza azt, hogy ugyanolyan nívósan szerepeljünk ezentúl is. Ez felelõsségteljességet követel. Egy díj után még jobban a toppon kell lenni, mert nem lehet másképpen. A közönség nem tudja, melyik együttessel vagyok a színpadon, csak arról van tudomásuk, hogy jön az Orff. Ha a 10 évesekkel lépek fel, ugyanúgy kell teljesíteni, mintha a 18 évesek szerepelnének. Úgy hiszem, ez a legnehezebb, de sok gyakorlással sikerül.
– A zenei sokszínûségen és a hangszerállomány minõségén kívül mi járulhat még hozzá a zenekar sikeréhez?
– Az egyik titka a sikerünknek a kontinuitás, a másik pedig az öszszetartás. Szerencsés embernek érzem magam, mert a zenével tudom õket nevelni a szépre, a jóra, a szeretetre. Ezt egy hatalmas ajándéknak tartom. Édesanyámtól örököltem a zene és a gyerekek szeretetét, és a szakközépiskolában tudatosodott bennem, hogy a pályaválasztásom során erre az örökségre fogok támaszkodni. Az együttes, a kamarazene pedig azt jelenti, hogy figyelni kell egymásra, ami az életben nagyon fontos. Az évek során olyan barátságok kötõdtek, amelyek egy életre szólnak. Ez számomra nagy örömöt okoz. Mind nagyon jó emberek lettek, megbízhatóak, szeretnek dolgozni. Kicsi kortól megszokták a felelõsségteljességet, azt hogy bízhatunk bennük, és ez óriási nyeremény a társadalomnak is.
– Hányadik generáció kezdett az idei tanévtõl és hány fõvel mûködik az együttes?
– Ebben az évben kezdtem az ötödik generációval, õk 8 évesek. A legidõsebbek 29 esztendõsek, õk már dolgoznak. Az együttes életében a stafétaátadás nehéz dolog. Vannak nagyon könnyû évek, amikor az együttes felnõ, de a nehezebb, amikor elmegy, ekkor a kicsiknek kell helytállniuk. Ez nagyon bonyolult pedagógiai munka. Az együttes most 38 fõbõl áll, a nagy eseményekre visszajönnek, a már dolgozó tagok is. Két aktív együttessel mûködünk jelenleg: a kisebbek és a nagyobbak csoportjával, a harmadik pedig akkor jön létre, amikor összeadjuk a kettõt. Mind a három különbözõ zenéket jelent, és különbözõ fellépõ helyeket. A repertoár nagyon széles és színes. A törzsi afrikai ritmusoktól a japán taiko doboláson át, a barokk zenétõl a klasszikus zenéig, a jazzig és a könnyûzenéig terjed. A mi együttesünk egy üde színfolt volt Nagykanizsa város kulturális életében, mostanra pedig az egyik legnépszerûbb csapatává nõtte ki magát.
– Mik a terveik, az álmaik?
– Most készülõdünk a 20 éves jubileumi koncertre, és szeretnénk kiadni a második albumunkat. Tizenhét éve telve szorongással jöttem ide Erdélybõl. Az járt a fejemben, hogy vajon meg tudok-e felelni, vajon milyen lesz itt, akkor álmomban sem gondoltam, hogy ez megtörténhet. De az álom megvalósult. Az együttes nagy vágya az, hogy egy nemzetközi fesztiválra benevezhessen. Eddig soha nem volt elég pénz ehhez, mivel a zenészek mellett a hangszerek szállítását is biztosítani kell, de most már közelebb kerültünk a vágyunkhoz. Ez a kirándulás lenne a legszebb ajándék a gyerekeknek, ugyanis eddig minden évben hangszereket vettünk. De akármerre is járjunk a világban, a magyar zenét ezután is mindig elõtérbe fogjuk helyezni, így öregbítve városunk, megyénk, hazánk hírnevét.
Varga Mónika