Dr. Németh László fõorvos vezeti szeptember1-tõl a Kanizsai Dorottya Kórház neurológiai osztályát. A Zalaegerszegrõl érkezett új fõorvossal terveirõl, a kanizsai kórházban eddig szerzett tapasztalatairól és tudományos munkájáról beszélgettünk.

– Zalaegerszegi születésû vagyok, ott nõttem fel, és egészen mostanáig ott is dolgoztam. ’87-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen summa cum laude minõsítéssel, és azonnal visszakerültem Zalaegerszegre, a neurológiára. ’91-ben szereztem neurológiai szakvizsgát, ezt követõen stroke betegség specialistája minõsítést, illetve neuroszonológiai-jártasság bizonyítványt. A hazai neuroszonológia alapítói közé tartozom. A neuroszonológia az ideggyógyászati ultrahanggal foglalkozó altudomány. Tudományos munkámat is ezzel kapcsolatban végeztem. 2001-ben féléves tanulmányi úton Japánban jártam, Hirosima mellett egy olyan intézetben, ahol kiemelten foglalkoztak a stroke-betegek idegsebészeti ellátásával. 

 – Milyen tapasztalatokkal érkezett haza?
– Ott sok szempontból más szemlélet uralkodik, mert a stroke-betegeket idegsebészeten kezelték, elõszeretettel alkalmaztak mûtéti megoldásokat a különbözõ nyaki nagyér-betegségek kezelésére, és az agyon belüli erek ellátására. Technikai feltételeik sokkal jobbak voltak, jellemzõen, a megszokott japán precizitással végeztek mindent. Ugyanakkor meglepõ módon a neuroszonológiában való jártasságuk elmaradt az európaiak szaktudásától.
– Mi lehetett ennek az oka?
– Az, hogy elõbb volt pénzük, mint szakemberük. Megvették a legjobb gépeket, és olyan szakembereket kerestek, akik elmagyarázták nekik a használatát. Mi annak idején hosszú-hosszú órákat eltöltve magunktól megtanultuk. Érfestéses vizsgálatokkal, saját magunkat leellenõrizve több év alatt jutottunk el oda, hogy gyengébb gépekkel is legalább 96-98 százalékos pontosságot értünk el.
– Hazaérve hol folytatta tovább a tevékenységét?
– Zalaegerszegen, de évek óta úgy éreztem, a mindennapi rutinon kívül jó lenne valami újat nyújtani, más típusú feladatban részt venni. Mivel nagyon kötõdök Zala megyéhez, az egész családom itt él, csak a környéken tudtam elképzelni a további ténykedésemet. Sebestyén fõorvosnõ nyugdíjba menetelét követõen került képbe számomra Nagykanizsa. A fõigazgató úrral több alkalommal beszéltem, nagyon szimpatikusan állt hozzá a a kérdéshez, és ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, bármennyire is kötõdöm Zalaegerszeghez, változtatnom érdemes, és érdemes ezt a kihívást vállalnom. Nagy kedvvel és nagy várakozással jöttem Kanizsára, nem volt ismeretlen számomra az itteni a társaság. Konferenciákról nagyon jól ismertem õket, és õk is ismertek engem, remélem, nem csalódunk egymásban. Más intézetbõl érkeztem, más munkastílust szoktam meg, nyilván az erények megõrzése mellett igyekszem kamatoztatni a máshol megszerzett ismereteket, illetve elképzeléseimet a gyógyító-megelõzõ munkában.
– Mit kell érteni ez alatt?
– Szeretnék a képalkotó vizsgálatok felvételeinek értékelésére, újabb vizsgálati metodikák bevezetésére nagy hangsúlyt fektetni. Szeretném, ha a potenciálisan idegsebészeti beavatkozást igénylõ vizsgálatok teljes körûen itt helyben, vagy helybõl történhetnének meg. Ehhez azonban nagyobb keretszámú MR vizsgálati lehetõségre van szükség akár ambuláns, akár osztályos keretek között, ami most Zalaegerszeggel vagy Kaposvárral való együttmûködéssel biztosítható csak. Az elõbb említett vizsgálati eredmények birtokában szeretném elérni, hogy Pécsre valóban a mûtéti esetek kerüljenek, természetesen lesznek kivételek. Ugyancsak nagyon fontosnak tartom, hogy az operálandó nyaki érszûkületek kivizsgálása maximálisan teljes legyen. Tehát a véleményezett, és teljes mértékben mûtétre elõkészített betegek kerüljenek a regionalitás elve alapján a zalaegerszegi érsebészeti osztályra. A neurológia betegek gondozásával kapcsolatban fontosnak tartom a szakambulanciai rendszer felállítását, ami átvenné a teher egy részét az ideggyógyászati szakrendeléstõl. Specialista tartsa kézben elsõsorban a parkinson-kóros, a súlyos stroke-on átesett, nyaki érszûkületben, epilepsziában, és szklerózis multiplex betegségben szenvedõk gondozását, és egyre magasabb szintû ellátást lehessen biztosítani számukra.
– Mindezekhez mi szükséges?
– Nem ágyszám bõvítésre, hanem ambuláns óraszámemelésre gondolok. Néhány plusz órára, illetve a meglévõk átszervezésére. Továbbá az egy szabad állás minél elõbbi betöltésére is szükség lenne. Fel kellett újítani az osztály számítógépes rendszerét is, mert az általunk elképzelt képalkotó diagnosztika értékelésére, a képek megjelenítésére a számítógépeink nem alkalmasak. Ez az igény már majd teljesen megvalósult.
– Milyen irányú elképzelései vannak még?
– Az itteni berendezkedés után mindenképpen fel szeretném venni, és elmélyíteni a kapcsolatot a környékbeli háziorvosokkal, a mentõkkel Az akut, bénult betegek, akiknél az egyetlen életmentõ és életminõséget javító, biztosan hatásos terápiás beavatkozást, a thrombolysist el lehet végezni, nem kerülnek be kellõ idõben az osztályra. Mind a mentõszolgáltatás színvonalát, mind a háziorvosi szolgáltatás gyorsaságát fejleszteni kell annak érdekében, hogy a beteg késlekedés nélkül azonnal hívja a központi ügyeletet, a mentõt, vagy adott esetben a háziorvost, mert három órán belül lehet csak a beavatkozást eredményesen elvégezni. Ez az egyik sarkköve lenne a munkánknak. Nagykanizsán ilyen beavatkozásra már néhány éve lehetõség van, de a beavatkozások számának további bõvítésére van szükség.
– Kihasználva az alkalmat, egészségünk megõrzése érdekében mit tanácsol azoknak az embereknek, akik még nem betegek?
– Különbséget kell tenni a primer és a szekunder megelõzés között. A primer megelõzésnél arra kell törekedni, hogy egyáltalán ne lépjen fel a betegség. Ennek érdekében az ember nem tud mást tenni, mint rendben tartja a vérnyomását, a cukor- és koleszterinjét, egészséges életmódot folytat, és esetleg 45-50 éves kora fölött kétévente egy komplex szûrõvizsgálaton vesz részt. A fokozott rizikócsoportba tartozókat kell esetleg gyógyszerrel kezelni. A másodlagos megelõzés még fontosabb, mert aki egyszer már ilyen népbetegséget kapott, legyen az szív, vagy agyi infarktus, alsóvégtagi perifériás érbetegség, hatványozottan növekszik az esélye annak, hogy egy hasonló újabb érkatasztrófa szenvedõ alanya legyen. Ezt elsõsorban vérrögképzõdést gátló gyógyszerek, bizonyos esetekben az anticoagulánsok, másodsorban vérnyomáscsökkentõk, koleszterinszint csökkentõ gyógyszerek szedésével lehet megelõzni. Érdekes módon azt figyeltem meg, hogy a környéken élõ betegek ezeknek kevesebb jelentõséget tulajdonítanak, úgy gondolják, infúziókúrákkal a betegségek megelõzhetõk. Pedig nem így van, ezekkel az infúziós kúrákkal nem egy jövendõ betegség elõzhetõ meg, hanem ha valakinek már van baja, ezekkel valóban van lehetõség az agyi keringés valamelyes javítására.
Nagyon fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a kórházban meglepõen készséges munkatársakra találtam. Mind az osztály személyzete, a kollégák, és más osztályok velem kapcsolatba került orvosai, fõorvosai, vagy akár a kórház adminisztratív és technikai személyzete nagyon pozitív benyomást tett rám. A további együttmûködésünkre nézve megnyugtató, hogy egy ilyen barátságos csapatban dolgozhatok, ami megkönnyítette a beilleszkedésemet.
B.E.