Csak néznek, míg a szemük kipottyan. (Múltkor is láttunk egy helyen Tíz szemgolyót a szõnyegen.) - Bár Roald Dahlnak a gyermekek televíziózásáról írott, mókás verse is elhangzott a piarista tanítóknak a város óvónõivel tartott immár hatodik konferenciáján (Közös utakon – Áldás vagy átok), a helyzet korántsem ilyen vidám. A Médiatudor honlap írja, hogy kicsinyeink 12 éves korukig 244.000 erõszakos tettet, 14.000 halottat látnak. Béli Nikoletta vitaindító elõadása után sok minden szóba került…

 Az agresszió csak egyike a televíziózás veszélyeinek. A vizualitás jóval erõsebben hat a gyermekre, mint a szülõk szava. Intenzív fény-hangeffektusoktól folyamatos a gyermek izgalmi szintje. Az állandósult izgalmi szint szervi panaszokhoz vezet, csökken a koncentrációképesség, szorongás alakul ki. Az óvodások alvásigénye napi 10 óra, de gyakran még az esti filmet is megnézik. Másnap feszültek, agresszívak. A készen kapott képek megölik a gyermekek képzeletét. Így megnehezedik az elvonatkoztatás és a szövegértés. Mivel életkoruknak nem megfelelõ, kész és túl sok információt kapnak, megszûnhet a természetes kíváncsiságuk. Már kiskoruktól fogva sokat ülnek a tévé elõtt, kevesebb emberi, több gépi beszédet hallanak (fõleg, ha szüleik is sokat tévéznek), beszédfejlõdésük késik. A szinkronizált filmek a beszédhibák melegágyai, hiszen a képernyõn látott szájmozgás nem a hallott hang képzését mutatja. A társas kapcsolatok beszûkülnek, így könnyen elsorvad a személyesség és a másokra való nyitottság. Keveset játszanak, abban is többnyire a tévé által közvetített agresszió jelenik meg. Hamar elveszi a gyermekkort, a naivitást. Megfontolandó Neil Postman gondolata:
„Elköteleztük magunkat a jövõre nézve annak a hipotézisnek, hogy jobban felvértezzük gyermekeinket, ha mindent tudnak, amit mi tudunk. Erõszakról, politikai tévedésekrõl, atomháborúról, szexrõl, kábítószerekrõl, betegségekrõl, és így tovább. De mi van akkor, ha tévedünk?”
P.J.