Hatvanöt éves fönnállását ünneplte a VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház. Az eseményen Dénes Sándor alpolgármester mondott méltató szavakat a város nevében. Kiemelte a Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház kitûnõen helytáll az évek során. Itt igazi élet van, a kulturális csoportok napról napra pezsgést hoznak a falak közé, és a programokhoz mindig akad közönség is. Nehéz küldetést teljesítenek és teljesítettek az itt dolgozók, de ez a 65 év azt bizonyítja: van értelme a munkájuknak. És az is egyértelmû, hogy ez a közösség, Nagykanizsa közössége számít rájuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
 

Antony De Mello egyik abszurd egypercesében egy kedves – és valószínûleg igaz – történetet mesél el. A fõhös egy szakács, akit éppen egy háziasszony faggat kiváló fasírtjának receptjérõl. A kérdésre így válaszol: „Nos, asszonyom, elmondom. Marhahús? Semmiség. Bors? Semmiség. Hagyma? Semmiség. De amikor hozzáadom magamat a fasírthoz, akkor lesz azzá, ami.”
Nos, kedves ünneplõk, e rövid irodalmi és gasztronómiai példázat azt üzeni nekünk, hogy ma nem elsõsorban az épületet, a falakat, a fizikai intézményt ünnepeljük, hanem azokat, akik 65 éve megtöltik ezt élettel. A kultúraszervezõket, a csoportokat, az alkotókat, a zenészeket, a klubokat, akik és amelyek éltetik ezt a házat.
 

Csányi Vilmos etológus professzor szerint: „A kultúra azért különlegesen szép terméke az emberi viselkedésnek, mert egyedi és megismételhetetlen. Minden igaz közösség egyszeri jelenség. A kultúra éppen úgy egyedi, mint az emberi személyiség.”

A 65 éves VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház is egyedi és megismételhetetlen.
A vasutas, majd késõbb már olajos csoportokat is befogadó intézmény gazdag múltja, számos eredménye Nagykanizsa egyik fontos intézményévé tette e házat, amely nemcsak a vasutasokat és az olajiparban dolgozókat, hanem az egész közösséget, 50 ezer embert szolgál. Hiszen programjai mindenkinek szólnak – még Nagykanizsa határain túl is.
 

Nem könnyû a – csúnya, de modern kifejezéssel élve – kultúracsinálók dolga. És nemcsak azért, mert Magyarország XX. és eddigi XXI. századi történelme nem a gazdagságról, a jólétrõl, hanem folyvást a veszteségekrõl és az újrakezdésrõl szólt, így a kultúrában dolgozók sosem dúskáltak az anyagi javakban.
Az sem teszi könnyûvé mindennapjaikat, hogy olyan programokat találjanak ki, amelyek felkeltik az érdeklõdést, amelyekre eljönnek az emberek. A fásultság falán áttörni – nos, ez az igazi kihívás. Megszólítani, megmozgatni az embereket, elhitetni velük, hogy egy-egy zenés vagy irodalmi est, kiállítás valódi lelki élményt, feltöltõdést kínál. Hogy érdemes otthagyni a tévét és a karosszéket, amelyek a fárasztó munkanapok után kézenfekvõ – de nem elégséges! – nyugalmat kínálnak. Örömmel mondom: ebben a versenyben a VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház kitûnõen helytáll. Itt igazi élet van, a kulturális csoportok napról napra pezsgést hoznak a falak közé, és a programokhoz mindig akad közönség is. Nehéz küldetést teljesítenek és teljesítettek az itt dolgozók, de ez a 65 év azt bizonyítja: van értelme a munkájuknak. És az is egyértelmû, hogy ez a közösség, Nagykanizsa közössége számít rájuk.

A II. Vatikáni zsinat dokumentuma szerint: "Az emberi személy jellegzetes vonása, hogy csak kultúra által, azaz a természet javainak és értékeinek továbbfejlesztése által juthat el az igazi és teljes emberségre. Ahol tehát emberi élettel találkozunk, ott természet és kultúra a legszorosabban összefonódik." E mondatok szellemében fogalmazta meg II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatásakor kultúrával kapcsolatos üzenetét: „Elõmozdítani a kultúrát; ez sohasem jelenti azt, hogy valami elvont spiritualizmusba esünk, amely nem ismeri a mindennapi élet tapasztalatát. Ellenkezõleg: ahhoz, hogy legyõzzük a társadalmi élet számtalan ellentmondását és jobb jövõt tervezzünk, szükséges, hogy meghatározott kulturális értékek szerint tájékozódjunk, s ezek biztos támpontokká váljanak mindenki számára.”
Nos, ehhez a munkához kívánok hitet és kellõ erõt a 65 éves VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház munkatársainak.