A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége és Doktori Tanácsa 2011. november 29-én adta át az MTA doktora okleveleket. Ezt a tudományos fokozatot szerezte meg Ördög Ferenc, akinek nyelvészeti munkája országosan is példaértékû. Munkásságának középpontjában a tulajdonnevek összegyûjtése, kiadása és kutatása áll. (Képünkön: Palkovits Miklós, a Doktori Tanács elnöke társaságában Pálinkás József, az MTA elnöke adja át a doktori oklevelet).

Az egyetemet Szegeden végezte, ahol tanárai hatására fordult érdeklõdése a nyelvészet, azon belül a nyelvjárástan és a névtan felé. Nagykanizsára középiskolai tanárként került 1956-ban, a mai Batthyány Lajos Gimnáziumba. 1974-ben védte meg kandidátusi értekezését, majd 1977-tõl kinevezték tudományos fõmunkatársnak az MTA Nyelvtudományi Intézetébe. Fõiskolai munkásságát a Pécsi Tanárképzõ Fõiskola óraadójaként kezdte, majd az ELTE Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén mint címzetes egyetemi docens tartott elõadásokat a személy- és helynevek kutatásának témakörében. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékén 1998-tól óraadóként, 2000-tõl a Széchenyi Professzori Ösztöndíj keretében egyetemi docensként oktat. 

 Tudományos tevékenységét tekintve számos tanulmányt, illetõleg kötetet említhetnénk. Az 1973-ban kiadott Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén címû könyv módszertani alapvetés, példaként szolgálhat hasonló jellegû kutatásokhoz. Kiemelkedõ munkája a Zala megye népességösszeírásai és egyházlátogatási jegyzõkönyvei címû forráskiadvány, melynek elsõ három kötete két évtizedes munka eredményeként jelent meg 1991 és 1993 között, majd ehhez társult 1998-ban negyedikként a mutatókat tartalmazó kiadvány. További nagy jelentõségû könyve a Helynévmutató Csánki Dezsõ történelmi földrajzához, mely 2002 végén látott napvilágot.
Az évek során számos kitüntetésben részesült (Állami Díj, Pais Dezsõ-díj; Zala megye, Gyulaj és Nagykanizsa díszpolgára; Zalai Príma Díj), legutóbb tudományos munkájának elismeréseként az MTA doktora oklevelet vehette át. Az eseményrõl a Pisában megjelenõ Rivista Italiano di Onomastica olasz nyelvû nemzetközi folyóirat 2011. évi 2. száma máris részletesen tájékoztatta a nemzetközi szakvéleményt.
– Akadémiai értekezésemet Tulajdonneveink gyûjtése, kiadása és kutatása címmel írtam, amely tudományos munkásságom tömör, tézises összefoglalása. Három fõ részbõl áll: földrajzi nevek, személynevek, egyéb nevek – mondta elöljáróban Ördög Ferenc.
– Mivel foglalkozik most?
– Nem állt meg azóta a tudomány – nevet. Kis kitérõ után viszszatértem a négykötetes munkám monográfia részéhez. Felfüggesztettem egy ideig, ugyanis kiegészítõ anyagokat kellett összeállítanom, mint például Csánki Dezsõ ötkötetes történelmi földrajzának helynévmutatója. Személyneveink névföldrajzi sajátosságainak település- és mûvelõdéstörténeti háttere címû monográfia anyagának a gyûjtését már 1975-ben elkezdtem, és több tanulmányom is megjelent belõle. A kutatási terület, ahonnan a hatalmas mennyiségû adatot gyûjtöttem, a történelmi Zala megye, melyhez ekkor 309 település tartozott. 1745 és 1771 közötti idõszak család- és keresztnévállományát vizsgálom. A monográfia erre épül, nagy munka lesz. Ez a forrás Pázmány Péternek köszönhetõen jött létre, ugyanis 1625-ben õ rendelte el a keresztelési, a bérmálási, az esketési és a halotti anyakönyv vezetését, valamint a családok összeírását, amelybe mindenkinek bekerült a neve, életkora, társadalmi helyzete és gyónóképessége.
– Mi jellemezte a történelmi Zala megye család- és keresztnévállományát 1745 és 1771 között?
– Jellemzõje a 18. század közepi Zala megyének, hogy a családnevek jelentõs része népnévbõl származik (horvát, tót, német). Érdekesség, hogy a szlovák népnévként csak a 19. században jelent meg, de családnévként megyénkben már korábban elõfordul. A másik sajátossága a 18. század névállományának, hogy feltûnõen sok a -fi/ -fy végû családnév, 102 településen jelent meg (Ádámfi, Bertalanfi, Gyõrfy, Pálfi stb.). Fia jelentésben fordult elõ, mint a németben a -sohn. Nagyon sok – különösen más vidékhez viszonyítva – az -i képzõs helynévbõl keletkezett családnév, mely a migrációval függ össze, akárcsak a nagyszámú -i képzõ nélküli helynévbõl alakult vezetéknév. Itt találkoztam a Baracska, Karakó, Keszthel, Hottó stb. családnevekkel. A mai névállományból erre a típusra nem tudnék sok példát említeni, mára már analógiás hatásra beolvadtak – kevés kivételtõl eltekintve – az -i képzõs nevek közé. A keresztnevekbõl vagy becézõnevekbõl származtathatók is megtalálhatók az állományban: Dani, Antal, Benedek. Itt szinte a teljes kalendáriumot fel lehetne sorolni. Elég jelentõs számban fordulnak még elõ az -a, -e, -é képzõs nevek (Balázsa, Balassa, Lõrincze, Lukácsa, Ferencze). Mindeközben több családnév eredetét is meg kellett fejtenem, például a Turul családnevet, amely az eltûnt Turol településnév népetimológiával keletkezett alakja, a Rubin(t) családnevet, amely a Kerubin személynév csonkulásával jött létre, tehát semmi köze sincs a drágakõ jelentésû rubin fõnévhez. Ugyancsak a Kerubinra megy vissza a szláv nyelvi Rubik családnév is, a név végén a -k kicsinyítõ-becézõ képzõ, amely sok-sok szláv eredetû név végén látható (Paulik, Marek, Andrasek stb.). A 18. század leggyakoribb, legdivatosabb keresztnevei pedig a János, az István és a Ferenc, valamint a Katalin, az Erzsébet és az Éva nõi nevek. Ezeket sokan viselték, aminek következtében meglehetõsen elszíntelenedett a keresztnévállomány, ami bõ száz évig eltartott.
Varga Mónika