Mindenki szem a láncban… Így éltünk az 50-es években címmel idõszaki kiállítás nyílt a Thúry György Múzeumban.

– A tárlatot Béres Katalin, a Göcseji Múzeum történész-muzeológusa álmodta meg – mondta köszöntõ szavaiban Száraz Csilla, az intézmény igazgatója. – A kiállítás Zalaegerszegen nagy sikert aratott, majd Keszthelyen volt látható. A tárlatot igyekszünk a rendezõ koncepciója alapján kissé kanizsaivá tenni – hangsúlyozta az igazgatónõ. – Felhívást intéztünk a város lakosságához, hogy hozzák be e korszakhoz kapcsolódó emlékeiket. A múzeum raktárában lévõ tárgyakat Kunics Zsuzsa történész szedte össze, így az érdeklõdõk az ötvenes évek kanizsai lenyomatának dokumentumaival is megismerkedhetnek.

Dr. Vándor László megyei múzeumigazgató köszöntõ szavaiban a kiállítás létrejöttérõl elmondta: az európai újkori múzeológiában mostanában divatos irányzattá vált jó értelemben a közelmúlt múzeológiája. Azoknak a tárgyaknak a felgyûjtése, és közkinccsé tétele, amelyeknek a tanúi még élnek, közöttünk vannak. Mind a néprajztudományban, mind a helytörténetben egy nagyon fontos rész, és mind a kettõbe bekapcsolódtak a Zala megyei muzeológusok.

– Igazából ez egy sorozat. Elõször az ötvenes éveket, a magyar történelem egy nagyon nehéz idõszakát mutatja be. Az élet hivatalos oldalát és a mindennapi életet. A sorozat a hatvanas évekkel folytatódik, majd sorra kerülnek a hetvenes és a nyolcvanas évek is.

Megnyitó szavaiban Béres Katalin történész-múzeológus a kiállítás címének magyarázatával kezdte:
– A kiállításra érkezõk Illyés Gyula, Egy mondat a zsarnokságról címû versének soraival szembesülnek. A költemény talán mindannyiunk számára a legprecízebb és leghitelesebb összefoglalása mindannak, amit a diktatúrán, áttételesen az ötvenes éveken értünk. A magyar közgondolkodás e fogalommal nem az 1950-tõl 59-ig terjedõ évtizedet, hanem a Rákosi Mátyás pártfõtitkár nevével fémjelzett, 1948-tól 56-ig terjedõ éveket azonosítja.

A látogatók a kiállításon ennek a korszaknak a hétköznapjaival találkozhatnak a mindennapok fontosabb helyszíneit megidézõ, döntõ módon enteriõrökké összeálló tárgyak segítségével. Végigjárva az egyes enteriõröket, elõször az jut eszünkbe, hogy de jó, hogy ma már kényelmesebb az életünk, szebbek a ruháink, a bútoraink, gépek segítik munkánkat. A kiállítás azonban nem a nosztalgia felkeltésének szándékával készült, hanem azzal a céllal, hogy a Rákosi-korszak mindennapjaiba, a magánélet szférájába is betolakodó diktatúra természetét mutassa be. Nemcsak a kommunista párt által kiadott, jelszavakat harsogó plakátok, falragaszok, szórólapok, új ünnepek, ünnepi dekorációk szolgálták a hatalom erõszakos propagandáját, hanem a hétköznapi tárgyak is közvetve vagy közvetlenül a mindenütt jelenlévõ hatalomról mesélnek.

A hétköznapi élet színterei közül mindenekelõtt a köz tere, az utca látható a babakocsit toló aszszonnyal és a Weis Manfréd mûvekbõl Rákosi Mátyás mûvekké avanzsált csepeli gyár kerékpárját toló svájcisapkás férfival. A babakocsi felülrõl redõnyös, amely azonban egyes visszaemlékezõk szerint nem az idõjárás viszontagságaitól volt hivatva megvédeni a csecsemõt, hanem a harmadik világháború atomcsapása idején szolgált volna védelmül a kicsik számára. A villanypóznára szerelt hangosbeszélõ sem csupán a közösséget érintõ információk terjesztésének eszköze volt a korszakban. A települések lakóinak úgynevezett klerikális befolyásolását például igen jól lehetett ellensúlyozni az istentiszteletek idején a templom melletti hangszórókból áradó mozgalmi dalokkal. Vagy rajta keresztül lehetett pellengérre állítani, megszégyeníteni a beadási kötelezettséget nem teljesítõket, mindenekelõtt a kulákokat.

A hatalom helyszínét pártiroda képviseli, de lehetne rendõrszoba, vagy tanácsháza is, ahol a falon Farkas Mihály 1947. októberében tett kijelentése, Itt csak az fog történni, amit a kommunista párt akar! – jelzi, hogy a párt és a mögötte álló erõszakszervezet szabta meg a hétköznapok feltételeit. Ide az állampolgárok általában, mint a hatalomnak kiszolgáltatott, megfélemlített személyek léptek be adót, büntetést fizetni, iparengedélyért folyamodni, elmaradt beszolgáltatást pótolni, kihallgatásra jelentkezni. 1956. forradalmi napjaiban városon és falun egyaránt a demonstráló tömeg ezeket az irodákat vette elõször birtokba, megsemmisítve a gyûlölt hatalom jelképeit, leverve a vörös csillagot, összetörve a vezérek képeit, elégetve a beszolgáltatási papírokat.

Az általános iskola tanterme olyan világot tár elénk, ahol a számoláson és betûvetésen túl az úgynevezett szocialista embertípus nevelése folyt.

A kiállításon elsõsorban fotók, oklevelek, plakátok idézik meg a munka világát. Az állami tulajdonba vett munkahelyeken a hatalom nemcsak a termelõeszközökkel, hanem az emberi munkaerõvel is szinte korlátok nélkül rendelkezett. Egekig strófolta a normát, újabb és újabb munkaversenyeket hirdetett, teljesítõit sztahanovista oklevéllel jutalmazta, dicsõségtáblákat állított fel a termelésben élenjárók tiszteletére, a rosszul teljesítõk kipellengérezésére. Azonban a hatalom forrásának tekintett dolgozó nép kenyerére csak a Hitler-szalonnának becézett vegyes gyümölcsíz került.

A tárlatot végignézve végül az otthon világába jut el a látogató. A korabeli hálószobában a zalaegerszegi bútoripari vállalat elsõ terméke, a Békés fantázianevû hálószoba garnitúra látható, melynek gyártását a feltételek biztosítása nélkül, egyik napról a másikra rendelte el az Ipari Minisztérium. Elképzelhetõ, hogy az addig ajtókat, ablakokat és koporsókat gyártó üzem kezdetben milyen minõségû bútorokkal állt elõ. A konyhában kredenc és Luna sporhelt látható, a megterített asztalon a gránit tányérok mellé a magyar ezüstbõl, alumíniumból készült evõeszközök kerültek. A falon néprádió, amellyel csak a megbízható Kossuth adásait lehetett fogni, az ellenséges külföldi adásokat nem. A bejárati ajtó mögött csengetõ bõrkabátos emberek látványa jelzi – hogy az ötvenes években –, az otthon is megszûnt a magánélet mindenkitõl elzárt, védelmet nyújtó tere lenni, a csengõfrász a mindennapok életérzésévé vált. A kommunista párt alig egy évtized alatt megforgatta Magyarország addigi életét. Az ötvenes évek abszurd légköre a társadalom minden rétegében számtalan sérelmet, elégedetlenséget halmozott fel, mely törvényszerûen vezetett a zsarnokság lezárását célzó, a korszak drámai csúcspontját jelentõ 1956-os forradalomhoz.

Bakonyi Erzsébet