A Kanizsa Fotóklub immár harmadik esztendeje mutatkozik be így év elején egy közös klubkiállítással. A mostani, február 15-ig látogatható tárlatot rendhagyó módon filmvetítés, zenei aláfestés és kiállítás kísérte. Beszélgetésünkben Molnár Tibor klubvezetõt többek között a kiállítás ötletérõl, témájáról kérdeztük.

– Az elsõ két kiállítás kötetlen témájú volt – kezdte a klubvezetõ. – Ezáltal egy szabadabb, könnyedebb anyag volt látható a falon. Most eltértünk ettõl, ami miatt egy kicsit tartottunk is, mivel egy kötött téma és egy adott helyszín akár egyhangú kiállítást eredményezhet. A kockázatot azonban vállaltuk, amitõl izgalmasabbá vált az elõkészület és maga a megnyitó is.

A történet 2010 tavaszán kezdõdött, amikor három fotósunk kiruccant Sármellékre megnézni, hogy milyen állapotban van a laktanya fotós szemmel. Nem is csalódtak, hiszen mint a legtöbb megszûnt laktanya, izgalmas látványt mutatott. Ezen felbuzdulva a következõ alkalommal már nagyobb csapattal és pár modellel (nem akt) felvértezve mentünk ismét Sármellékre. Egyre jobban megismertük a terepet, és más újdonságokat is felfedeztünk. A harmadik nekifutásra Ujhelyi Zsolt beszervezett két aktmodellt.
– Hogy kerül a cipõ az asztalra? Hogy kerül az akt a romos laktanyába?
– Úgy, hogy felteszik. Úgy hogy odaviszik. Tulajdonképpen ezzel a párosítással egy kontraszt jött létre, romos épület és a szép nõi test között. A fotózásban az egyik legnehezebb mûfaj az emberábrázolás, ezen belül pedig az akt. A kiállítás fõ témája nem az akt, hanem Sármellék, pontosabban a laktanya bemutatása volt. Az akt segítségével azonban drámaibb hatást keltett a környezet.
– Mit mutat be a kiállítás?
– A pusztulást, melyben az akt az állandóságot is jelképezi, mivel a nõi test mindig is szép volt, és bízzunk benne, hogy szép is marad. Ezzel a fotóanyaggal kicsit a múltat próbáltuk „megmenteni”. A képeken szerepelnek a korszak jelképei, jellegzetes plakátok, fali díszek. A múltat nem szabad megtagadni, ami megtörtént, az megtörtént. Ha jó volt, akkor azért kell rá emlékezni, ha rossz, akkor azért, hogy még egyszer ne kövessük el azt a hibát. Késõbb még jártunk a helyszínen párszor fotózni modellel és a nélkül. Amikor szóba jött, hogy mi is legyen az idei év kiállításának a címe, akkor Horváth Zoltán vetette fel a "Sár-Mell-Ék" címet, mellyel automatikusan tematikussá vált a kiállítási anyag. A készülõdéskor ugyan féltünk attól, hogy sok lesz a hasonló kép, mivel több fotós egy helyszínen dolgozott, de az anyag összeállításánál kiderült, hogy bizony kevés hasonló kép született. A falon 17 fotós 80 képe látható, ami lehetett volna több is, de a képkeretek száma korlátozta a mennyiséget. A legtöbb fotó színes, de azért kevés számú fekete-fehér is látható. A megnyitót próbáltuk kicsit izgalmasabbá tenni és egy kicsit emlékezetesebbet alkotni. Próbáltunk régi relikviákat felsorakoztatni, melyek kicsit felidézik a kor és Sármellék hangulatát. Szovjet újság, katonai láda, kerékpár, gázálarc, Sokol rádió, karóra, hanglemez.... Szovjet újságból hajtogatott papírrepülõgép, amely Sármelléket is jelképezi, ami tulajdonképpen katonai repülõtér volt. Az egész megnyitó alatt hangulatvilágítás tette érdekessé az eseményt, ugyanis csak két fotólámpa világított. Így a képeket nem lehetett azonnal megnézni de az egésznek volt egy kis sejtelmessége. Lehota M János esztéta sziporkázó szavai után Kovács Krisztián werkfilmje volt látható, mely az egyik sármelléki fotózást örökítette meg zenei aláfestéssel. Természetesen a megnyitó alatt mozgalmi dalok szóltak a hangszóróból és a hagyományos pogácsa mellett, virsli is fel volt szolgálva. A megnyitó után természetesen már normális fényviszonyok mellett is feltárultak a képek.
– Más településeken is tervezik bemutatni az anyagot?
– Jelenleg nem tervezzük, de ha lesz rá érdeklõdés, akkor nem zárkózunk el elõle – foglalta össze Molnár Tibor klubvezetõ.