Villányi G. András író, költõ, mûfordító Tükrözõdések és A papagáj meséi címû legújabb köteteivel a Képzõmûvészetek Házában ismerkedhetett meg az irodalomkedvelõ közönség. Az esten közremûködött Balázs László Gábor elõadómûvész és Balázs Gergõ hegedûmûvész, az íróval Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese beszélgetett. Villányi G. András és Szaigjó szerzetes kötetérõl, – melyben a japán költõ-szerzetes munkásságát ismerteti a zalai kis faluba, Magyarföldre nemrégiben költözött mûfordító –, Márkus Ferenc tanár, Nagykanizsa Díszpolgára osztotta meg gondolatait közel egy órában a hallgatósággal. A könyvbemutatót megelõzõen, délelõtt a Batthyány Gimnázium diákjai rendhagyó irodalmi óra keretében ismerkedhettek meg az intézmény 1976-ban érettségizett egykori tanulójával, Villányi G. Andrással.

 A költõvel már korábban, tíz évvel ezelõtt is találkozhattak a kanizsaiak az „Ariel és az Ínyenc énekei” címû estjén szintén a Kiskastélyban.
Pókfonálon fénylõ/ harmatcseppek gyöngysora./ Így fonja láncát, hogy illanó világát/ díszítse mind, aki él.
A Tükrözõdések címû kötet a 12. századi neves japán költõ, Szaigjó szerzetes vakáit (ötsoros klasszikus japán vers) tartalmazza Villányi G. András átültetésében. A fordításokon kívül mintegy a költõ személyébe „bújva” olyan szövegeket, verset és prózát toldott e versekhez, amelyek esetenként tovább gördítik a szaigjói gondolatot, vagy segítenek annak értelmezésében. Így „tükrözi” egy huszonegyedik századi magyar alkotó a kora középkori buddhista szerzetes érzés- és gondolatvilágát, ami egyedülálló lehetõséget biztosít az olvasó számára, hogy közelebb kerüljön a japán kultúra egyik meghatározó alakjához.
Hogy miért Tükrözõdések? Errõl így vall a költõ: – A korai kamaszkorban írott verseimet többen „szép töredékeknek” vélték. Reveláció erejével hatott rám az akkoriban nálunk még alig ismert haiku felfedezése, a bizonyíték, hogy lehet valami teljes és egész, ha rövid is. Elmélyülvén a buddhista tanításokban, illetve azok modern japáni filozófiai interpretációiban, mind jobban megragadtak az „üresség” fogalmában rejlõ határtalan kreatív lehetõségek, és a sivár szépsége, amelyrõl tovább tanultam olyan európai misztikusoktól, mint Böhme vagy Eckhart mester, ám ráleltem Shakespeare-nál is, kiváltképp „A vihar”-ban…
Hiszem, hogy afféle – bár elfajzott – európai rokonlélek vagyok Szaigjóval, akit költõi és emberi nagysága elõtt mélyen meghajolva, most alázattal mutatok be a magyar olvasónak.
Villányi G. András 1984-ben végzett az ELTE angol szakán, majd hosszas elõtanulmányok és több pályázat után kijutott Japánba, hogy Macuó Basó költészetét és a haikut tanulmányozza, ám mindinkább magával ragadta a nagy elõd, a 12. századi Szaigjó szerzetes költészete. Összesen öt és fél évet töltött Japánban, egy évet a Taisó buddhista egyetemen Tokióban (ahol tanára, Jameda Sodzen – Szaigjóhoz hasonlóan – Singon szerzetes volt). 1998-ban Oxfordban kutathatta egy éven át a szerzetes költészetét. Csaknem 40 éves koráig volt „professzionális” diák.
A Papagáj-meséket ízlelgetve felmerül a kérdés, amely meglehet, hogy egyidõs az elsõ õsmesékkel: kinek írták, kihez szól? Gyermekeknek, vagy a felnõtteknek? Annyi biztos, hogy napjaink könyváruházainak polcrendszerén nehézkes elhelyezni ezt a könyvecskét, amiként a rendhez szokott eladó vakarhatja fejét a Kis herceghez illõ polc kapcsán is. Villányi G. András japános mûfordító és költõ, és barátja Rudi a jákó bejárják mind szûkebb világunkat Budapesttõl Afrikán át Japánig. Találkozhatunk Zsákos Zörgõvel, ahogy Macuó Basóval is. Utaznak térben és idõben, viccelnek, játszanak, elmélkednek, s mindezt szeretnék megosztani a gyermekben nyiladozó felnõttel és a felnõttben beteljesülõ gyermekkel.

B.E.