A hajdan költõnek készült Grétsy László nyelvmûvelõ mûsorai feledtetik, hogy valaha álmosítónak tartottuk a grammatikát. A most nyolcvanéves nyelvész elmondja, hogy szerinte miért nincs szükség új Kazinczyra. Gyerekkora óta nagy játékos, felüdülésként olykor "Kaszparovval" sakkozik.

Jóval azelõtt lett "celeb" Grétsy László, hogy a ma oly elterjedt, angol eredetû szó meghonosodott a magyarban, és a megnevezés - itthoni története hét-nyolc éve alatt - olyan jelentésmódosuláson ment át, ami miatt mostanra szinte sértõ megjegyzéssé vált, hiszen értéket fel nem mutató, a képernyõn csupán tetszelgõ szereplõket illettek vele.

Legkedvesebb idõtöltése

A nyolcvanadik születésnapjához érkezett nyelvész tényleg nagyhírû ember lett a televíziózás révén. Nyelvmûvelõ mûsorait 1960 óta láthatja-hallhatja a közönség. A Vágó Istvánnal közös Álljunk meg egy szóra! tíz évet ért meg, a korábbi A nyelv világa pedig tizenhét esztendeig mûsoron volt. Grétsy László, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke igazi õre a nyelvnek, számos ismeretterjesztõ rovata van újságokban. Érdekesen, tréfásan közelíti meg a sokak által unalmasnak gyanított témát.
- Kölyökkorom óta legkedvesebb idõtöltésem a nyelvi játék - mondja. - Tízéves voltam, amikor elsõ saját készítésû keresztrejtvényemet elküldtem a Fehér Barát címû lapnak. Fõ sorául közmondást választottam: "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra", és a kezdõ "a" azonos volt az utolsóval. Meg is jelent az újságban, és egy nagy torta volt a jutalmam, amelyet futárral küldtek ki a lakásunkra. Ez a kedvtelés végigkísérte az életemet. Már meglett ember voltam, amikor 1970-ben az ugyancsak rejtvénybolond Vargha Balázzsal közösen megszerveztük a TIT-ben a Nyelvi játékok klubját, és húsz évig vezettük. Errõl is megemlékezem a még idén megjelenõ Nagy nyelvi játékkönyvben.
Azon kevesek közé tartozott Grétsy László, akiknek végig jeles bizonyítványuk volt, kitüntették Kiváló Diák- meg Rákosi Mátyás-emlékéremmel, és jutalmul fölvették a Lomonoszov Egyetemre, Moszkvába. De nem akart az orosz nyelv tudora, tanára vagy szovjet fizikus lenni. Figyelmeztették, hogy a visszautasítás következményeként esetleg nem kerül be az ELTE-re, de mégis bejutott magyar-történelem szakra.
- Elárulom, azzal a céllal mentem a bölcsészkarra, hogy költõ leszek - folytatja -, de az elsõ félév és Pais Dezsõ meggyõzött, hogy nekem a magyar nyelvvel kell foglalkoznom. Miután az aspirantúra tudományos továbbképzési éveit letöltöttem, a Nyelvtudományi Intézetbe, Lõrincze Lajos osztályára kerültem. Már az elsõ napokban bedobtak a mélyvízbe, hetente kétszer teljesítettem például telefonszolgálatot. Sokan érdeklõdtek nyelvi kérdések iránt. Ez azóta is így van, immár hatvan éve, csak most jobbára e-mailben kapom a kérdéseket, megjegyzéseket. Olykor biztatást várva faggatnak: "Ugye, tanár úr, már nem szabad tovább tûrni, hogy az idegen szavak elárasszanak bennünket?"
- Tényleg nem mindegy - állapítja meg -, hogy miként használjuk a nyelvet: lehet úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk nagyszerû kifejezõerejét, és lehet úgy, hogy kossuthi magasságú szónokká válunk. De nem szabad hibáztatni senkit, aki rosszul beszél, mert nem tanították meg rá, ellenben buzdítani kell, hogy foglalkozzon többet a nyelvvel, mert megéri, a saját jövõje szempontjából is. Az anyanyelvet elõdeink végtelen sora alakította és örökítette ránk, ezért nekünk kutya kötelességünk úgy bánni vele, úgy õrizni, korszerûsíteni, hogy utódainkat kétszáz év múlva is jól szolgálja.

A nyelv nem romlik

- A nyelv nem romlik - hangsúlyozza Grétsy tanár úr -, legfeljebb nem rendeltetésszerûen használjuk. Miért kell manapság a médiában, a publicisztikában meggyökereztetni, sõt a parlamentbe is bevinni a trágárságot? Ezzel mintha azt sugallnák, hogy az irodalom vagy a politika nyelve legyen teljesen azonos a mindennapokéval, ahol elkáromkodhatjuk magunkat, ha kalapáccsal ráütünk az ujjunkra. A nyelvi rétegeket nem szabad összemosnunk, ebben óriási a pedagógusok és a közszereplõk felelõssége.
A nyelvész fontos feladatnak tartja a szaktudomány magyar szókincsének folyamatos megújítását: e nélkül a tudomány ötven év múlva nem lesz magyarul mûvelhetõ. A köznyelvben azonban nincs szükség új Kazinczyra, mert öntisztulásra képes, kiveti magából a tõle idegen elemeket. Ki nevezi manapság pertlinek a cipõfûzõt vagy frizsidernek a hûtõt? - kérdezi. Az új technika gyors elterjedése miatt ma jobbára idegen szavak átvételével gyarapszik a nyelvünk, jobb ez, mint a hosszas körülírás. De születtek szép és találó magyar kifejezések is, ilyen például a honlap vagy a fallabda.
- Az erõszakos magyarítást nem helyeslem - jelenti ki. - A köznyelv általában nem fogadja el az ember rátukmálta szavakat. Vagy tízszer hirdettem pályázatot pályám során egy-egy idegen szó magyarral való kiváltására, de a sok-sok javaslatból a zsûri által kiválasztott változatok nem honosodtak meg. Legfeljebb a nehezen kezelhetõ sci-fi helyett ajánlott fanti, amelyet a Vajdaságban elfogadtak és talán ma is használnak.

Kedves szavai a Kosztolányi által szintén legszebbnek ítéltek: láng, gyöngy, anya, õsz, szûz, kard, csók, vér, szív, sír.

- Az egytagú õsi szavakat sorolta, egy kivétellel, mert az "anyá"-t nem volt szíve kihagyni - magyarázza a választást. - Ha a hangalakra fülelek, éppígy kellemesnek vélem a kehely, az álom szavakat is. És közel állnak hozzám azok a kifejezések, amelyeket a pályám elején vizsgáltam, és keletkezési módjukat én neveztem el szóhasadásnak. Ilyen a sok-sok hasonlóan egy tõrõl fakadó közül: család és cseléd, kalauz és kalóz, padló és palló. Akár húsz- negyven lépés is lehet.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a nyelvész szívesen beszél mindennapjairól. Például, hogy negyvenhat év házasság utáni özvegységében régi-új társat talált. Ifjúkoruk óta rendszeresen együtt bridzseltek feleségével és egy baráti házaspárral. A sors az ugyancsak egyedül maradt nõi kártyapartnerrel hozta össze, akiben - mondja - ma is a huszonéves ifjú asszonyt látja.
Mostanában hobbijával, a sakkjátékkal is többet tud foglalkozni. Fiatalon másodosztályban versenyzett, és a polcán ma is ott sorakoznak a sakkújságok. "Kaszparovját", a kis sakkautomatát mindig viszi magával, ha elutazik. A tanszékétõl kapta ajándékba, amikor nyugdíjba ment. Sikerült párszor legyõznie, de a géppel nagyon nehéz elbánni - panaszolja -, vele szemben a döntetlen kivívása is szép teljesítmény.
- Az élet olyan, mint egy nagymesteri játszma - mondja búcsúzóul. - Az elsõ szakasza a megnyitás, amikor igyekszünk magunkból embert faragni. Ez az iskoláink befejeztével véget ér. Akkor jön a középjáték a családalapítással, a megélhetésért folytatott harccal; ott fondorlatosan kell kombinálni. A magam nyolcvan évével már a végjátéknál tartok. De tudvalevõ, hogy ügyes sakkozóknál ez akár húsz- negyven lépés is lehet…

MTI – Mátraházi Zsuzsa