Tõkéczki László egyetemi docens is beszédet mond városunk Önkormányzatának a Nagykanizsai Polgári Egyesülettel közösen tartott megemlékezésén február 24-én, pénteken 17 órakor a könyvtárban. Köszöntõt mond Cseresnyés Péter országgyûlési képviselõ, polgármester. Ekkor kerül sor az egyesület Tisza Istvánról rendezett középiskolás vetélkedõjének eredményhirdetésére is. A mártír miniszterelnökrõl szóló kamarakiállítás megtekinthetõ a könyvtár kávézójában A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáig.

Kiknek állt útjában Tisza István? Miért kellett meghalnia? Az 1918. október 31-i gyilkosság tetteseinek, felbujtóinak kiléte helyett tanulságosabb a miniszterelnök saját szavaiból megismerni ennek az ellentétnek gyökerét: „Töredelmesen bevalljuk: mi nemzeti alapon állunk. A hipermodernek szerint nacionalisták vagyunk. Hiszen õk ma már nem beszélnek nemzeti szempontokról, csak nacionalista elõítéletekrõl. Édes keveset bánjuk az egész emberiség boldogulását, ha az a magyar nemzet haladásával, virágzásával, nagyságával nincs egybekötve. Már pedig a magyar nemzet sorsát az biztosította egy viszontagságos évezreden át, hogy elsajátította a nyugati kultúra összes vívmányait, de annak csak egészséges hajtásait ültette át a nemzeti élet talajába és reá tudta azokra nyomni nemzeti egyéniségének, speciális viszonyainak, érdekeinek és felfogásának bélyegét.”

 „Két nagy éltetõ erõ hatja az emberiség mozgalmait: a széttagoló társadalmi s az egyesítõ nemzeti felfogás, az osztályérdek és a közérdek, a gazdasági önzés s a nemzet nagyságát nézõ altruizmus. Benn van az emberi természetben mind a kettõ, s egymással való küzdelme irányítja a történelmet. Hol egyik, hol másik jut diadalmas érvényesülésre. Vannak dekadens korszakok minden nemzet történelmében, amelyekben az osztályérdek jut diadalra, de szabadságra érett, szabadságra méltó nemzeteknél a nemzeti érdek az osztályérdek felett végeredményében mégis gyõzedelmeskedik.”
„Régi baja az emberiségnek, hogy valahányszor jól megy dolga, elbízza magát. Békés, nyugodalmas, az egyéni jólétnek kedvezõ idõkben az egyén túlbecsüli magát, öncéllá válik, saját törekvéseinek középpontjába jut. Olyan szívesen szabadítjuk fel magunkat mindazok alól az alkalmatlan etikai korlátok alól, amelyek akkor, amidõn a porszemet szerves kapcsolatba hozzák a mindenséggel, amidõn az atomot beleillesztik magasabb rendû lények életébe, amelyekhez csak azáltal emelkedhetik fel, hogy törvényeiknek aláveti magát, tényleg szabadabb, igazibb, magasabb rendû élet sorompóit nyitják meg a véges ember elõtt. Mert hiszen az egyént csak az emelheti fel, ha magasabb céloknak alárendeli magát; csak az teheti valóban szabaddá, ha hivatásának szolgálatába szegõdik.”
„A mai nemzedék gondolatszabadságát egészen más veszély fenyegeti. A hipermodern jelszavakból táplálkozó félmûveltség terrorizmusa ez, amelynek vásári lármája betölti a modern kultúra egész épületét a félmûveltség egész türelmetlenségével és elbizakodottsággal hurrog le minden ellenvéleményt. Nekünk a gondolkodás szabadságát a „szabadgondolkodók” ellen kell megvédenünk. Az egész európai kultúrának nagy erõpróbája ez: fenn tudjuk-e tartani a gondolkodás valódi szabadságát?”
„A mi közvéleményünk nagyon kevéssé ismeri még a sajtó, fõleg a zugsajtó fegyvereit és roppant könnyen felül minden piszok egzisztenciának. Elsõsorban apám, de mások is, mert megvetették õket, nagyon kevésre becsülték hatásukat is, úgyszólván ellenmondás nélkül hagyták éveken keresztül hirdetni a hazugságok és rágalmak egész rendszerét, s így jutottunk oda, hogy ma nagyobb hitele van az efféle emberek szavának, mint az ország elsõ államférfiainak.”
Erdély aranykorának „két pogány közt egy hazáért” élõ fejedelmeirõl mondott szavaiból saját politikusi ars poeticáját is kiérezzük: „Azok a férfiak idealisták voltak a szó igazi, nemes, férfias, komoly értelmében; idealisták, mert életüket nagy célok önzetlen szolgálatának szentelték. De azok az emberek reálpolitikusok voltak, azok az emberek nem ábrándképek után indultak, azok az emberek számoltak a tényleges viszonyokkal, számoltak a nemzet tényleges erejével és meggondolatlan kalandokban nem dobták kockára a nemzet jövõjét.”
K.H.