Papp János írása (Párhuzamok…(3) után, igazán érdeklõdve vártam Sajni úr válaszát, reakcióját, heves tiltakozását, de ez valamiért elmaradt. Miért is? Nos, lássunk tehát tisztábban – itt is.

Már elöljáróban le szeretném szögezni, hogy nem vagyok sem „fideszes”, sem más pártnak a tagja, nem is voltam soha. Viszont érintettnek érzem magam, mind nagykanizsai lakosként, mind álláskeresõként, mind pedig a „mûvelõdési házban” megrendezett lakossági fórum résztvevõjeként. Annyit azért még megjegyeznék, hogy mind a 2009. évi EP képviselõk választásán, mind pedig a 2010. évi választásokon MSZP-s delegált voltam a Vécsey utcai szavazatszámláló bizottságban, illetve mind a Kanizsa újság hasábjain, mind pedig egy, a várost – még egyenlõre – a nevében viselõ internetes portál oldalain (róluk és valódi céljaikról talán majd egy más alkalommal…), hát fogalmazzunk úgy, „rendkívül éles kritikát” fogalmaztam meg nem egy esetben mind a jelenlegi kormány, mind pedig a jelenlegi városvezetés ellen.
Tehát „fideszes” elfogultsággal engem vádolni tényleg nem lehet. Sõt, éppen e „rendkívül éles kritikák” megfogalmazójaként érzem úgy, hogy hitelesen szólhatok a Kanizsaiakhoz. Nagykanizsaiként kizárólag a város – és a város helyzetén javítani akaró emberek – pártján állok, míg álláskeresõként pedig egyértelmûen támogatok mindenféle munkahelyteremtõ beruházási szándékot. Ezért is fogtam neki ennek az írásnak.
Javító-nevelõ intézet, avagy a képviselõ, mikor hazudozik…
A Vécsey iskolában megrendezett elsõ lakossági fórumon nem voltam ott, az azon készült képeket elnézve mintegy 100 ember gyûlhetett ott össze, ami fórum – jól megszervezett hangulatkeltés okán – tulajdonképpen káoszba fulladt, hiszen a fórum résztvevõi össze-vissza kiabáltak, a minisztérium képviselõi sem tudták elmondani azt, amiért jöttek, így a polgármester erõfeszítései az ott élõk tájékoztatására és véleményük megismerésére hasztalanok maradtak. Sajni (2006-ban még SZDSZ-es jelölt, jelenleg pedig független) képviselõ úr gyorsan le is vonta a következtetést a jórészt általa generált balhéból, és kijelentette, a város nem kér a beruházásból.
Ez volt az a pont, mikor eldöntöttem, hogy amennyiben rendeznek még egy fórumot, el fogok menni, mert én – álláskeresõként – igenis kérek a beruházásból. A tények szerint mintegy 2,5 milliárd forintos EU-s pályázati forrás áll rendelkezésre egy dunántúli javító-nevelõ intézet létrehozására, amit az EU kizárólag erre a célra ad, azaz nem lehet ezt másra felhasználni, hiszen céltámogatás. Amennyiben nem használjuk fel a kijelölt célra – tehát a nevelõintézet megépítésére –, vissza kell adni az EU-nak. Kb. 120 munkahelyet jelentene a városnak az, ha minket választana a minisztérium a beruházás helyszíneként. 80 %-ban pedagógusoknak jelentene ez hosszú távú álláslehetõséget Nagykanizsán, de persze szükség lenne karbantartókra, konyhai személyzetre, rendészetre stb. is. Ne feledjük el azonban magát azt a tényt sem, hogy ezeken felül mintegy 2,5 milliárd forint érkezne Kanizsára, amibõl magát az intézetet építenék fel, nyilván kanizsai vállalkozókat megbízva a munka elvégzésével, így egyszerû kanizsai melósoknak is hosszú távú munkát jelentene ez. És az is fontos tényezõ, hogy az intézet éves mûködésével további 500 millió forintot költene el éves szinten, itt, városunkban. Ki ne akarná ezt idehozni Kanizsára, bármikor, de fõként a mai gazdasági helyzetben? Tiltakozni munkahelyek, befektetés városba telepítése ellen, létezik ilyen? Létezik. De fontos különválasztani a környék lakóinak érthetõ ellenkezését az õket heccelõ szûk kör, politikai-gazdasági érdekcsoport alávaló „munkájától”.
A HSMK-ban megrendezett második lakossági fórumon már ott voltam. Egy nyugodt hangulatú fórum volt ez, ahol kb. ismét csak 100 ember jött össze, mintegy fele részben voltak az ellenzõk, fele részben pedig a támogatók. Értelmes vitát folytattunk, mindenki elmondhatta a véleményét, szempontjait, beszéltek támogatók és a környéken lakó ellenzõk is, és végre valódi információkat lehetett megtudni a tervezett beruházásról, biztonsági intézkedésekrõl, stb. Például arról, hogy a beruházás egy teljesen modern, 21. századi intézetet hozna létre az Erdész utcában, így végre teljes egészében hasznosulna a sok év óta üresen álló, és romlásnak indult épületkomplexum. A legmodernebb biztonsági berendezésekkel ellátott intézet jöhetne létre, a teljesség igénye nélkül: 3 méteres kerítésekkel, többsoros, ún. „Nato” biztonsági-védõhálóval, az intézeten belüli felügyelet nélküli mozgást lehetetlenné tevõ mozgásérzékelõk és kamerarendszerek tucatjaival, valamint saját áramforrással, kiküszöbölve ezzel az esetleges áramkimaradások okozta problémákat is, tehát akár egy több napos áramszünet esetén is folyamatos energiaellátása lenne az intézetnek. Kutyás, önálló rendészet vigyázna az elõbb felsoroltakon kívül a környék biztonságára, az épületnek pedig saját belsõ parkolója is lenne, megoldva ezzel a dolgozók és a látogatók parkolási gondjait is.
A nevelõintézet, ami tehát nem börtön, hanem egy hatósági intézkedés a gyermek védelme és helyes irányú nevelése érdekében, tulajdonképpen tehát egy megyei szakellátást megvalósító gyermekotthonhoz lenne hasonlatos, amelynek fõ célja egyértelmûen a rehabilitáció, a fiatalok helyes irányba történõ „terelgetése”, nevelése. Az intézetbõl jó magaviselet okán eltávozásra engedett gyermekek – a vonatkozó jogszabályok alapján – kizárólag szervezett csoportokban mehetnének ki a városba – 2 nevelõ kíséretében maximum hat gyermek – így tehát biztonsági kockázatot ez a tényezõ sem a környéknek, sem pedig a városnak nem jelentene. Tehát valóban, értékes és hasznos információkhoz juthattak a fórumra ellátogató érdeklõdõk, akiknek többségét – véleményem szerint – sikerült is a minisztérium képviselõinek megnyugtatnia, akik egyébként elmondták azt is, hogy elsõsorban azért Nagykanizsára esett a lehetséges helyszínek közül a választás, mert ez az Erdész utcai helyszín az, ami az EU által felajánlott 2,5 milliárd forintból a legmegfelelõbben átalakítható ennek a modern létesítménynek a befogadására. Megtudhattuk azt is, hogy mivel állami tulajdonról van szó – mint az általában egy demokráciában lenni szokott – elvileg az állam azt épít oda (a jogszabályok betartásával) amit csak akar, de elsõsorban Cseresnyés polgármester úr kérésére – aki elmondta, hogy õ személy szerint maximálisan támogatja a beruházást, a 120 munkahely városunkba telepítését – kezdtek ebbe az informális „fórumozásba”, hogy megismerjék a környéken lakók véleményét, na meg, hogy eloszlassák a kétségeket, a félelmeket is. Amelyeket – véleményem szerint – önös, jó elõre megtervezett politikai érdekbõl kelt, gerjeszt és irányít egy kis csoport. Egyértelmûvé vált ez számomra már a fórum elején.
Történt ugyanis, hogy eljött a fórumra dr. Molnár József rendõrkapitány úr is, aki egy nagyon érdekes párhuzamra – vagy egyszerûen csak Sajni „képviselõkém” memóriája vagy felfogása terén lehetnek gondok? – engedett ráeszmélni. Városunk rendõrkapitánya az elsõk között kért és kapott szót, és elmondta nekünk, hogy õ – Sajni állításával ellentétben – semmi olyan kijelentést nem tett, hogy a nevelõintézet megépítése negatívan befolyásolná a környék biztonságát. Ugyanis, mint kiderült, Sajni képviselõ ezzel riogatta a környéken élõket. Dr. Molnár elmondta, hogy õ bizony Sajni képviselõnek mindössze annyit mondott, hogy nincsenek errõl – azaz egy nevelõintézetnek a környezetére gyakorolt biztonsági kockázatairól – információi, adatai, és ennek utána kell járnia. A kapitány szavaira céklavörössé váló Sajni úr maga elé dünnyögött, amire a kapitány határozottan megmondta neki, hogy „nem, Józsikám, rosszul emlékszel, nem ezt mondtam”. Mondhatta volna azt is, hogy ne hazudozzál már a nevemben, de hát úriember volt… Ezután egy minden kérdésre kiterjedõ, pontos és érdekes elõadás során megtudtuk tõle, hogy részletesen utánajárt a kérdésnek, beszélt mind a debreceni, mind az aszódi, mind pedig a budapesti, Szõlõ utcai illetékes rendõrkapitányokkal, akik egyöntetûen arról tájékoztatták, hogy semmiféle káros biztonsági kockázata nincs az intézetnek az adott településeken, sõt. A nevelõintézetekbe „ki-be járó” rendõrök, nyomozók, a telepített kamerarendszerek miatt a szóban forgó környékek még biztonságosabbak is, hiszen ahol megjelenik egy rendõr, onnan menekülnek a bûnözõk. Ezért õ személy szerint is támogatja a beruházást, hiszen szakmai szempontból is egyértelmûen a rendõrség helyzetét könnyíti meg egy ilyen intézet, a beruházás miatt a környékre telepített térmegfigyelõ kamerarendszer pedig kizárólag pozitív hatással lenne a környék biztonságára is. Hasznosulna végre a határõrlaktanya is, amelynek területén már most is bizonyos negatív folyamatok indultak be, és nagyon is valóságos veszélyként jelentkezhet egy második „citromsziget”, egy tulajdonképpeni bûn- és „hajléktalantanya” kialakulása a városban. Elmondta azt is, hogy egyenlõre nincs státusz, azaz nincs központi pénz egy körzeti megbízotti iroda létrehozására a környéken, de amennyiben megvalósulna ez a beruházás, akkor õ is nagyobb eséllyel tudna „pályázni” egy körzeti megbízotti iroda létrehozása érdekében, tehát így szintén csak pozitív hatása lenne a beruházásnak.
Hely hiányában nem tudom részletesen leírni az ott elhangzottakat, az értelmes vitát, illetve az értelmetlen bekiabálásai és zajongása miatt a többség által „lehurrogott” kis csoportot, de egyet igen. Sajni képviselõ ismét csak „rosszul emlékezett”, ahogy a „Párhuzamok 2.” írását elolvastam. Ugyanis nem voltak többségben az ellenzõk, és egy valódi lakossági fórumon vehettünk részt. Persze a „rendõrkapitányos sztorit” valahogy elfelejtette leírni, meg azt is, hogy éppen õk alkottak egy hangos kisebbséget Marton István úrral és a fent említett online hírportál kommentelõ csapatával. De miért? Mi a céljuk, miért jó nekik, ha a környék lakóit hamis információkkal riogatják, és fõként miért céljuk nekik, hogy ne jöjjön a városba egy 120 új munkahelyet teremtõ 2,5 milliárd forintos beruházás? Nyilvánvaló, hogy az ott lakó, fõleg idõsebbek félnek egy ilyen intézettõl, ami érthetõ. Ezért nem kéne õket hazug információkkal riogatni, egyértelmû politikai szándékok miatt. Mi ez a szándék?
Egy mondatban is megfogalmazható Sajniék célja, hiszen világosan látszik: „minél rosszabb Kanizsának, annál jobb nekünk!” Miért? Azért, mert akkor hitelesen tudják azt mondani, hogy a polgármester nem ért hozzá, nem ért semmihez, lám, ez sem sikerült, az sem jó, váltsuk le, és jöjjön a helyére a mi emberünk. Az pedig, hogy munkanélküliek százai, és nem mellesleg nagykanizsai cégek-vállalkozások várják ezt a beruházást, ezt a lehetõséget, persze megint csak nem lényeges Sajni számára, hiszen az õ pénze minden hónap elején megérkezik a bankszámlájára, a többi meg kit érdekel, ugye, Sajni úr?
A fórum kb. felénél egy idõsebb hölgy kért szót, és mindössze annyit mondott az ellenzõknek, hogy megérti a félelmeiket, aggodalmukat, hiszen neki is vannak fenntartásai, de a részletes minisztériumi és rendõrkapitányi beszámoló után mindenki láthatja, és õ is belátja, hogy nincs semmiféle kockázata ennek az intézetnek. Amikor pedig arra kérte a kétkedõket, hogy „ne vegyük el a gyerekeink munka és nyugdíjlehetõségét”, mintegy varázsütésre, viharos taps és éljenzés tört ki a teremben. Azonnal Sajni úrra néztem, aki nem éljenzett, tehát nem értett egyet, hanem mélyen hallgatott Marton úr társaságában.
Ehhez hozzáteszem még azt, hogy Garay utcai lakosként 3 komoly „biztonsági” kockázattal élek együtt nap, mint nap. A tõlünk 500 méterre lévõ „lámpagyár”, illetve a nem egészen 500 méterre lévõ „kenyérgyár” gyerekkorom óta ontja füstjét hatalmas kéményeibõl a lakótelepre, valamint, mintegy „plusz jutalomként” szintén megkaptuk a házsor mögött 50 méterre futó, ma is rendkívül nagy forgalmat lebonyolító, volt „7-es” utat. Az én, a mi biztonsági kockázatunk közvetlenül az egészségünkre hat, mégsem emelte fel a szavát Sajni úr ellene, de mi sem tiltakozunk, hiszen tudjuk, a városnak szüksége van ezekre a létesítményekre. Szüksége van, és így a város érdeke felülírja az itt lakókéit, persze azzal, hogy minden tõlük telhetõt kövessenek el az érdekünkben. Ez meg is történt, hiszen a gyárkémények ma már csak „európai szabványos” szûrõkkel mûködhetnek, illetve hál’ isten megépült az autópálya is, így a mögöttünk futó út forgalma is kisebb lett. A MAORT telep lakói ugyanígy, jogosan várhatják el egy maximális védelemmel, biztonsági berendezésekkel ellátott, a környezetükbe illeszkedõ intézmény létrehozását, de – véleményem szerint – a város, a munkanélküli fiatalok érdekeit kellene ezekben az egész Európa számára nehéz idõkben szem elõtt tartaniuk. Éppen ezért remélem, belátják, hogy „mint a falat kenyér”, úgy kell Nagykanizsának ez a beruházás.
Az ügy jelenlegi állásáról annyi mondható el, hogy a városvezetés önkormányzati ingatlanokat ajánlott fel a legutóbbi közgyûlésen, miközben támogatta a beruházást. Rajtuk tehát nem fog múlni, tényleg mindent megtesznek.
A közös sajtótájékoztató és a „zsíroskenyerezés” párhuzamai, avagy körvonalazódik a hangos kisebbség, de mi a valódi cél?
Dr. Etler Ottó, dr. Fodor Csaba, Sajni és Marton urak tartottak közös sajtótájékoztatót nemrég. Dr. Etler úr a hosszúra sikeredett beszélgetésüknek rögtön az elején elmondta, megfogalmazta a lényeget, idézem: „dr. Etler Ottó kiemelte, a közbeszerzési eljárások jogilag pontosak, szakmailag megalapozottak”. Akkor pedig mi a baj? Megtudhattuk, hogy tulajdonképpen nincs bajuk – hiszen nem tudtak sem szakmai, sem pedig jogi alapon kifogás tárgyává tenni egyetlen szerzõdést sem – semmivel, azaz hogy egy mégis van, illetve csak ez az egy van, „azt” pedig Cseresnyésnek hívják.
De hát mi a baj vele? Nincsenek cégei és vállalkozásai, nincs luxusautója, nincs tele a keze aranygyûrûkkel és láncokkal, nem keveredett bele semmibe. Nincs nagyzolás, semmi flanc, sem a város pénzén luxusutak. Nem kell neki az elõzõ polgármester által a várossal vetetett nagy értékû autó sem, elég neki egy egyszerûbb is, de ahhoz sem kell neki „sízsák”, mint Marton úrnak korábban. 2011-ben több lehetséges befektetõt – kínaiak, vietnámiak, indiaiak stb. – csábított ide és tárgyalt velük, mutatta be nekik a város lehetõségeit, mint elõdei összesen. Indiai és kávéházi estéket meg Bethlen-bált szervezett, a szennyvíz-beruházás – balhé nélkül – a vége felé közeledik, míg úgy néz ki, a felújított belvárost is birtokba vehetjük nyárra. Mindent megtesz azért is, hogy a nevelõintézettel együtt 120 új munkahelyet hozzon Kanizsára. Akkor meg mi a baj vele?
A most már nyugdíjas apám adta meg erre a választ. Az – mondta – hogy egyszerûen nincs rajta „fogás”vagyis egyszerûen nem megzsarolható, nem kompromittálható. Apám, aki 1992-tõl vállalkozó volt, elmondott egyet-mást a várost eleddig a háttérbõl irányítókról. Ez a jól körülhatárolható érdekcsoport a közpénzbõl a valódi összeg duplájáért – de csak papíron! – felépített Vásárcsarnok beruházásából szedte meg magát, majd a politikai hatalmat is megszerezve – még az elõzõ polgármesterrel is kiegyezve – tulajdonképpen 2010 nyaráig vezette a várost. Az õ érdekköreiké voltak a városi beruházások, megrendelések, õk döntöttek a háttérbõl mindenrõl, és ez a valódi hatalom – no meg a pénz – vált semmivé az új polgármester színre lépésével. Ugyanis Cseresnyés elzárta a pénzcsapokat, és ezért van nagyon útjában sokaknak. Valódi közbeszerzési eljárások vannak most már, valódi versennyel, hiszen nem a „mutyis haver” nyer most már, hanem az, aki valóban a városnak kedvezõbb ajánlatot tesz. És ez a lényeg, hogy elzárva a „pénzcsapok”, nincsen már mutyi, tehát valakik igencsak rosszul járnak gazdaságilag.
Hogy is mondta dr. Etler úr? „…a közbeszerzési eljárások jogilag pontosak, szakmailag megalapozottak.” Ugye értik már? Mert én értem már. Aki figyelemmel kísérte az ún. „zsíroskenyér partit”, megmosolyogtató dolgokat láthatott, és ismét érdekes párhuzamokra eszmélhetett rá. Egy alig 20-30 fõs társaság toporgott a hidegben a Medgyaszay-ház elõtt, amíg bent kezdetét vette az elsõ Bethlen-bál.
Mi zajlott bent? A polgármester kezdeményezésére hagyományteremtõ szándékkal gyûltek össze bálozni emberek. A bál teljes költségét a beszedett belépõjegyek biztosították, a maradványösszeget pedig a nagykanizsai újszülötteknek ajánlották fel. Ennyi, nem több. Közösségszervezés, jótékonykodás és hagyományteremtés. És ezalatt mi zajlott kint? Aki a város ügyeiben csak egy kicsit is jártas, rögtön észrevehette, hogy egynehány közismert, vagyonos, milliomos ember – mindnek rendezõ táblácska a nyakában, sárga mellény a hátukon – szervezett „zsíroskenyeres, munkát-kenyeret partit”.
Nevetnem kellett, hiszen pont õk azok, akiknek – külalakjukat is elnézve – nem igen lehet fogalmuk az „éhes proletár” mibenlétérõl. Õk nem jótékonykodtak, nem gyûjtöttek senkinek, csak jól „bezsíroskenyereztek” – legalábbis a helyszínen készült képek alapján – majd hazamentek, mert létszámuk nem nõtt két tucat fölé, és így nem valósulhatott meg a Bethlen-bál megzavarása sem.
Mi volt a céljuk? Pont az, mint a többi akciójukkal: zavar- és hangulatkeltés. Mi volt egyértelmûen észrevehetõ: mindig ugyanaz a két tucat ember „tüntet” vehemensen a Cseresnyés ellen, aktívan felhasználva tevékenységükhöz a már fent említett internetes portált is. És ebben, itt fedezhetõ fel a párhuzam is, legalábbis szerintem. Ugyanis ezek a sikertelen, de mégis anyagilag minden esetben jól megfinanszírozott megmozdulások párhuzamban állnak annak a fentebb említett, gazdasági és politikai hatalmát vesztett érdekcsoportnak a céljaival, érdekeivel. Véletlen lenne ez? Szerintem nem…
Persze, a „zsíroskenyerezõknek” csak a polgármester által szervezett Bethlen-bállal volt bajuk, más bálnak még a környékére sem mentek. Így például a városszerte ismert, ún. „szegfûbál” ellen sem tûntettek, ami mondjuk azért is lett volna nehéz, mert hiszen ott, azon minden „zsíroskenyerezõs” bent mulatozott, na persze, nem zsíroskenyérrel…
Az országos párhuzamok.
Sajni úr nagyon erõltetettnek találta és nem is látta a párhuzamokat a fõvárosi, kormány mellett szervezett demonstráció, illetve a nagykanizsai események között. Pedig ami városi szinten történt, az történik országos szinten is. Az Orbán-kormány úgy reformálja meg az országot, hogy az eddig hatalmi helyzetben lévõ, bizonyos gazdasági-pénzügyi érdekkörök milliárdokat vesztenek, hiszen országos szinten is el lettek zárva a pénzcsapok. Sõt, Orbán határozottan, de mégis udvarias stílusban kérte meg a nemzetközi bankárvilágot is, hogy ugyan már, legalább az alsógatyát és a trikót hagyják rajtunk… Remélem, mindenki észreveszi a közös párhuzamokat, amelyeknek központi eleme – mi lenne más – az elzárt pénzcsapok.

Sokáig nem értettem, nem láttam az összefüggéseket, és bevallom, tartottam is a reformoktól, ahogy az ember általában fél az új dolgoktól, ezért írtam, harcoltam is az új ellen. Nincs is ebben semmi szégyellni való. Abban viszont már lehetne, ha – felismerve a változások igazi célját – továbbra is harcolnánk az új, a haladás, a reformok ellen. Ugyanis felismertem, és be kell látni, be kell ismerni, hogy, ha fájdalmasan is, de tényleg a jó irányba indultak el végre a dolgok. Elmondhattam, elmondtam a véleményemet akkor is, mikor úgy láttam, hogy ez nem lesz így jó. Aztán rengeteg dolog történt, ami alapjaiban változtatta meg a véleményemet. Írtam, tüntettem a városi iskola-összevonások ellen.
Aztán nem egészen fél év múlva kiderült, hogy Nagykanizsa szinte az egyetlen város, ahol a városvezetés eme okos és elõrelátó, elõregondolkodó döntése miatt egyetlen tanárt sem kellett elbocsátani. Szóltam a múzeum ügyében is, aztán itt is kiderült, felesleges volt az aggodalom, a helyzet nem változott, a város múzeuma ugyanúgy látogatható, mint eddig, a város és megyevezetés okos szervezése miatt nem kellett azt bezárni.
Féltettem a sajtószabadságot, és lám, az összes félelmemet, „rendkívül éles kritikámat” papírra vethettem. Ezek megjelenhettek, semmiféle retorzió sem ért miatta. Baloldaliként vehemensen védtem, védhettem a bukott – mostmár tudom, csak a nevében baloldali, szociális – szocialista pártot, ismét nem ért semmiféle bántódás, sõt. Nagyon szégyellem magam. Ugyanis, mindössze másfél év telt el az Orbán-kormány mûködésébõl, de jelenleg már a „185-dik”, vagy ki tudja, hányadik esetnél tartunk, amikor ismét csak kiderült, hogy volt szocialista, vagy liberális politikus keveredett vesztegetési, sikkasztási, hûtlen vagy hanyag kezelési, zsarolási stb. ügybe. Be kellett látnom: ezek szétlopták az országot. Csõdbe ment a Malév, nyakig eladósodott az ország.
És én még védtem õket. Persze, mert az elején még talán hihetõ is volt, hogy „politikai támadás és indítatás” áll az elszámoltatási kormánybiztos munkájának a háttérben, de valljuk be, a 200-dik esetnél már valami sántít, valami nem stimmel. Nagyon úgy néz ki, hogy a nyomozóhatóságoknak, és nem a politikai támadást kiabáló, tucatjával meggyanúsított, volt és jelenlegi baloldali képviselõknek kell hinnünk. És ami nekem, mint baloldali ideológiájú embernek a legfájóbb, az az, hogy a gyanúsított Gyurcsánytól Vadai Ágnesen át Hillerig és Lampert Mónikáig, vagy az éppen a napokban gyanúsítottként kihallgatott Juhásztól a szintén immár több mint két évtizede (jó pénzért) a parlamentben ücsörgõ Göndörön át Szekeresig, ezek még mind a parlamentben ülnek, és még mindig a baloldali értékekrõl beszélnek, az mögé bújnak, hogy elrejthessék saját bûneiket.

De mi lesz veled így, baloldal? Ki fog ilyen emberekre szavazni? Mert elkötelezett baloldaliként mondom, hogy én biztosan nem. Ha a baloldal – ha még létezik ilyen egyáltalán – nem tud megújulni, gyökeresen változtatni, „leszámolni” ezzel a bandával, ha nem tud új, fiatal és hiteles politikusokat „kiállítani”, akkor inkább szavazok 2014-ben a Fideszre, mintsem még egyszer egy olyan csapatra, akik idestova 20 éve üdögelnek a parlamenti székeikben, jól élnek, miközben pedig – a kisemberre sosem gondolva – tönkretették az országot.
Tisztelettel a figyelemért
Dr. Papp Attila