Péntek este igaznak bizonyult a régi mondás a Kodály Zoltán Mûvelõdési Házban, mely szerint: Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek. A Pokolgép együttes országjáró turnéjának nagykanizsai koncertjén zsúfolásig megtelt a rock-koncertjeirõl nevezetes intézmény kultúrterme. A nagysikerû elõadás elõtt a zenekar vezetõjével, gitárosával Kukovecz Gáborral beszélgettünk.

– Immár több, mint negyedszázada dübörög a Pokolgép. Úgy tudom, majd’ minden napra esik egy koncert. Strapás lehet az országot járni, késõ éjszakáig koncertezni. Szórakozás ez vagy inkább kõkemény munka?

– Nekünk ez a hobbink, érthetõ módon szeretjük, amit csinálunk. Munkának nem tekintjük, mivel nem fõállású zenészek vagyunk, mindannyian dolgozunk, kivétel a gitárosunk Nagy Dávid, mert õ még tanul. Én tanárként dolgozom, három szakot tanítok. Nagyon boldoggá tesz bennünket, hogy a közönségnek tetszik a zenénk és annak, hogy ilyen szépszámmal látogatják a koncertjeinket. Tulajdonképpen a rajongóink tartják életben az együttest, és adják meg az értelmét annak, amit teszünk. Még akkor is, ha csak hobbiról beszélünk.

– Az együttes munkásságát tekintve, ha jól számolom, tizennyolc lemezetek jelent meg. Korábban a zenekarok a korongok jogdíjaiból és az eladott példányszámokból profitáltak. Ma a lemezmásolások és az internetes letöltések idõszakát éljük.

– Normál esetben ennek valóban úgy kellene mûködnie, hogy a zenészt az eladott lemezek után jogdíj illeti meg. Ez ugye a fent említett okok miatt nincs, ha van, akkor is elenyészõ. Eljutottunk odáig, hogy lemezeinket nem az eladott példányszámok mennyisége miatt készítjük, hanem ha valaki letölti, vagy lemásolja, legalább lépést tart gondolatainkkal. Így belegondolva húsbavágó a dolog, de mint mondtam, mi a zenélést nem a pénz oldaláról közelítjük meg.

– Az elmúlt huszonöt év a zenekar életében nem múlt el tagcserék nélkül. Olykor frontemberek, meghatározó énekesek cserélõdtek. Hogyan érintette ez a zenekart? Adott-e új lendületet, vagy okozott pillanatnyi visszaesést a vérfrissítés?

– Sajátos helyzet ez, ugyanis a zenekar fennállása óta a daloknak hozzávetõlegesen kilencven százalékát én írom. Így az én zenei világomat, gondolataimat nem befolyásolták a tagcserék. Legfeljebb annyi történt, hogy minden egyes énekesnek más adottságai vannak, esetleg más hangfekvésben énekel. Ha netán olykor egy kisebb hangterjedelmû énekessel dolgozom, úgy kezelem mint egy másik hangszert, egy kisebb hangterjedelmût, ennek megfelelõen hangszerelem a dalokat. Ez természetesen a dal mondandóján, stílusán nem változtat.

– Több zenekar – fõleg az utóbbi idõben – szívesen készít akusztikus felvételeket. Az utolsó elõtti nagylemezen az akusztikus hangzás részesül elõnyben. Mi ösztönözte erre a zenekart?

– Egy véletlenszerû felkérés eredménye az említett lemez. Egy veszprémi fellépés alkalmával kifejezetten akusztikus hangzású Pokolgép koncertet kértek. Rengetegen látták, nagy sikert értünk el a számunkra is újdonságként ható hangzásvilággal. Tulajdonképpen az ott elért siker motivált bennünket. Aztán meghallgattunk külföldi zenekarok akusztikus felvételeit, akik hatalmas rockzenei múlttal bátran visszanyúltak az akusztikus hangszerekhez. Nyilvánvaló milyen különbség van szintetizátoron, vagy zongorán, esetleg elektromos gitáron, vagy klasszikus gitáron játszani. A zene mégis csak az akusztikus gitárral kezdõdött. Tehát ez a lemez egy nagy kihívás volt a zenekar tagjainak. A közönség visszajelzése minden fáradozásunkért kárpótol. Ennek a lemeznek mindenképpen helye van a Pokolgép-albumok között.

– Gyakran lépnek fel határokon túli, többnyire magyarok lakta településeken, városokban. Milyen a fogadtatás, mennyire ismerik a dalokat?

– Meglepõ módon a szlovák anyanyelvûek közül is sokan ismerik dalainkat. Igaz az is, hogy a közönség túlnyomó részét a magyar anyanyelvû közönség teszi ki. A dalainkat teljes mértékben ismerik, teljes mértékben azonosulnak velünk, még ha pillanatnyilag még más útlevéllel rendelkeznek is.

– Milyen életszemléletet, filozófiát ad a zenekar a közönségének?

– Ez attól függ, hogy mi milyennek látjuk, illetve milyennek szeretnénk látni a világot.

– És milyennek szeretnék látni a világot?

– Békésnek, nyugodtnak. Olyannak, mint azt Beethoven megálmodta az Örömódájában. Az emberek testvérként szeressék egymást, függetlenül attól, hogy ki honnan jött, milyen származású, milyen agykapacitású. Ennél már csak az fontosabb, hogy jó szándékú legyen.

Czene Csaba