„Nincs Isten! Írja a Biblia.” Ezzel az idézettel szokás rámutatni, a szövegkörnyezetébõl kiragadott részlet mennyire ellentétes üzenetet közvetít. Hiszen elõtte ez áll az 53. zsoltárban: Az esztelen így szól szívében. Régi elv az is: minden, ami a katolikus egyházban elhangzik, katolikusan (azaz egész szerint = kat holosz) kell érteni. Ha meghökkentõt vagy akár megbotránkoztatót hallottunk pénteken Balás Béla megyéspüspöktõl, gondoljunk vissza erre. A kanizsaiak megszokhatták fõpapjainktól, nem rejtik véka alá markáns véleményüket. Gondoljunk a polgári egyesület vendégére, a szombathelyi püspökökre („A 2006-os választási eredménybe sajnos belejátszott nem kevés hívõ ember szavazata is”). Vagy a Kanizsának a 2010-es választásról nyilatkozó pápai nunciusra. (Jó úton a magyarok)

A KÉSZ és a KDNP kanizsai szervezeteinek vendége még vendéglátóit sem kímélte. – Nyilván nem azért hívtak, hogy ugyanazt hallják, mint annyiszor – indokolta, miért nem udvariaskodik. Lelkiekrõl szólt, de nem lelkizett. Pár mondat a másfél órából.

 - Huszonhét ezres plébánia és nincs diákmise. – tette szóvá, hogy-hogy nem lógnak még a Felsõtemplom csillárán is gyerekek. Mi lehet ennél fontosabb?
- Nincs joga egyetlen kisközösségnek sem maszekolni, amikor ekkora a pusztulás Magyarországon, Európában. – a bezárkózó, belterjes, azaz introvertált közösségeket kemény szavakkal illette. – Az az egyetlen hírem róluk, hogy aki bekerül ebbe a mozgalomba, arra nem lehet számítani a plébánián.
A kereszténység a két összejövetel között zajlik, amikor nincs ott a közösség, hogy lelkizzünk. – idézte Michel Quoist-t. – Egyedül, gorombán egyedül. Otthon, munkában, utazáskor. És akkor miért jövünk össze? Hogy egy kicsit pihenjünk, örüljünk, hálát adjunk. Erõt kapjunk az egyedül való helytálláshoz.
Elkényeztetett alvó óriás a világiaknak a hatalmas serege. Aki azt hiszi, helyette mindent a plébánosnak, a püspöknek kell elvégezni. Mindnyájunknak el kell menni, ahogy a Kossuth nóta mondja. Nincs magánkeresztény. Jézus Krisztus nem vallást alapított. Egyházat, közösséget.
- A kommunista is emberbõl van, mégpedig magyar emberbõl. – Aki gyûlöl, annak nincs igaza. - emlékeztetett a fõpásztor. Felidézte, mit ismételgetett Tabódy István a börtönben az õt ütlegelõ ávósnak: én mégis szeretem magát. Pedig már-már markolta a széket, hogy hozzávágja. – Így kéne elgondolkodtatni a legutálatosabb ellenfelet.
Fiataloknak szokta mondani: Ne beszélj Istenrõl. Csak akkor, ha kérdeznek. De éljél úgy, hogy kérdezzenek. Illyés Gyula oratóriumára, Az éden elvesztésére hívta föl hallgatóságának figyelmét. „Egy csecsemõt kézbe venni, anyjának szépet mondani, leánynak udvarolni, fiúnak visszabiccenteni, minden, ami a világnak valahol örömet ad, a csók, ami addig nem volt, a gyermek, aki most lett, lépcsõfok mind, mind fölfelé.” Miért kell ezt agyonkomplikálni? Minek keresztény cirádák?
– Fékeznem kell magam, mert bajt csinálok. – intette le magát. - Nem a felépítménnyel kell kezdeni, hanem a lövészárokkal. Az én-te kapcsolatokkal. Az apa-anya, házaspár viszony, és a kamaszodó gyerekükkel, hogy van-e rá idejük, vagy nincs. Akarnak-e komolyan valamit, vagy csak idomítani akarnak. Állásba akarják juttatni a fiataljukat, vagy hivatásba segítik. Pároztatni akarják, vagy azt akarják, hogy párja legyen, életpárja. Nagy különbség. Én árulásnak tekinteném, ha most valami vallásos szöveget mondanék ehelyett. Ne azt a másikat maceráljuk. A mi családjainknak kellene könnycsordítóan szépnek lenni. Gusztust csinálóan nagyszerûen mûködni. És akkor elindul a változás.
Nem gyõztem pironkodni, - vallotta meg Balás Béla - amikor Orbán Viktor beszélt az Európai Parlamentben. Én, a püspök hallgatok, a püspöki karok hallgatnak. De egy fiatalember, egy civil, egy református az ország-világ elõtt beszél Jézus Krisztusról, családról, nemzetrõl. Enyhe humorral, mondván, engedjék meg, hogy én is európai legyek. Zseniális.

P.J.