Március tizenötödike alkalmából városunkból ketten is átvehették a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét: Torma Lászlóné, az Egyesített Bölcsõde vezetõje és Váradi Istvánné, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese. Dr. Molnár József alezredesnek, a Nagykanizsai Rendõrkapitányság vezetõjének pedig fõtanácsosi címet adományozott az igazságügyi és rendészeti miniszter.

– 1968-ban kezdtem a pályát, ami azt jelenti, hogy néhány hónap híján negyvenévnyi szolgálatot tudhatok magam mögött – mondta lapunknak Torma Lászlóné. – Ebbõl tíz évet töltöttem gondozónként, s majd’ harminc évig bölcsõdevezetõ voltam. Érdekes, de életemben meghatározó a nyolcas szám: 1968-ban kezdtem, 1978-ban lettem bölcsõdevezetõ és idén, 2008-ban fejezem be pályafutásom.

A Batthyány utcában, a város elsõ bölcsõdéjében kezdtem meg tanulmányaimat, rögtön az érettségi után, fiatalon kerültem oda. A város több kollégámmal együtt be is iskolázott. Természetesen, nagyon-nagyon boldog voltam, mert falun nõttem fel, s nem ismertem a bölcsõdét, de hamar megszerettem, olyanynyira, hogy egy-két év leteltével már azt mondtam: soha nem megyek máshova dolgozni, a gyerekek között maradok. Itt az akkori fõnököm, Mulik Istvánné - akit nagyon szerettem - amikor nyugdíjba vonult, meglátta bennem a vezetõi készséget, s kinevezett a helyére. A hetvenes években jelentõs bõvülés ment végbe a bölcsõdék tekintetében, tíz bölcsõde volt Nagykanizsán, s épült egy újabb is az Ûrhajós utcában – ennek vezetõje éppen akkoriban ment el, engem pedig áthelyeztek ide. Abban az idõben még majdnem hétszáz férõhely volt a bölcsõdékben, a mai 210-el szemben, amire éppen most nõ az évekig állandósultnak tekinthetõ 190-rõl. 1996-ban hirdették meg az Egyesített Bölcsõde vezetõi munkakörét, amit megpályáztam. Ahogy elnyertem a posztot, a kezdetektõl fogva ügyeltem arra, hogy minél több fiatal kerüljön a pályára és szerezze meg a szükséges végzettséget – ezt tartom a munkám legnagyobb eredményének, amíg dolgoztam, mindig voltak tanulók. Most úgy jöhettem el, hogy tényleg fiatal gárda maradt az intézményben. Ezért úgy érzem, boldogan és elégedetten mehetek nyugdíjba. Mindenkinek szeretném megköszönni a közös munkát, az együtt töltött éveket, úgy vélem az elismerés ennek szól. S köszönöm azoknak is, akik felterjesztettek a rangos elismerésre.

Váradi Istvánnénak, a CKÖ elnökhelyettesének a roma társadalom érdekében végzett huszonöt éves munkáját ismerték el. Õ úgy gondolja, a magas rangú kitüntetés egy állomást jelent az életében.
– Ez az elismerés egyfajta állomást jelent az életemben, amikor illik és kell visszatekinteni az elmúlt huszonöt évre – mondta Váradi Istvánné. – Amikor elkezdtem ezen a pályán dolgozni, még szinte semmi nem volt, a Nyugat-Dunántúlon mi hoztuk létre az elsõ cigányirodát, 1989-ben alapítottuk meg a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Zala megyei tagszervezetét, ehhez kaptunk egy irodát az Ady úton. Ezt megelõzõen a Hazafias Népfronton belül mûködött a cigánytanács, Orsós Jakab felkérésének eleget téve, már ennek is tagja voltam. Fiatalon sokat gondolkodtam azon, hogy valamit kellene kezdeni a cigánysággal, valahogy el kellene indítani õket a felemelkedés útján – gondoltam ezt azért is, mert magam is egy cigánytelepen nõttem fel. Hatan voltunk testvérek, így hát tudtam, tudtuk, hogy mi a szegénység. A cigánytanácson keresztül kezdtem el ízlelgetni a közéletet, s igazán itt ébredtem rá arra, hogy lehet és kell másképp is élni nekünk, cigányoknak. Már a Népfronton belül elkezdtük közösen kidolgozni a stratégiát, hogy melyek azok a területek, ahol lehetne javítani a roma társadalom helyzetét. Innen már csak egy lépés volt a cigány kisebbségi önkormányzat megalakítása. Furcsa, de akkor egyébként sokkal könnyebb volt összehozni a cigány embereket, igaz, a kezdeti idõszakban elsõsorban kulturális rendezvények szervezésével foglalkoztunk. Érdekes, hogy akkor még egyetlen nem cigány sem jött el a programjainkra – ellentétben napjainkkal, ebbõl is látszik, mekkora változáson mentünk keresztül, s e tény jól jelzi azt is, hogy miért dolgoztam, dolgoztunk ennyit. Késõbb, amikor már azt láttuk, hogy vannak közöttünk olyan emberek, akik képesek a politikában is képviselni a romák érdekeit, elindítottuk jelöltként Teleki Lászlót, aki sikerrel szerepelt a helyhatósági választásokon. Köztudott, ma már a legfelsõ politikai szinten tevékenykedik, de a CKÖ-t irányító hármas tulajdonképpen napjainkban is változatlan összetételben mûködik. Tevékenységünket igyekszünk összehangolni az önkormányzatéval, véleményem szerint jó a kapcsolatunk, ami – úgy vélem – példaértékû lehet az ország többi települése és cigány kisebbségi önkormányzata számára.

Horváth Attila